Számok vesznek körül. Nemcsak az iskolapadban ülve, a tanterem falai között, hanem bárhová mész, mindenhol megjelennek. Naponta találkozunk dátummal, árukon feltüntetett árcédulával, évszámokkal. Már több ezer évvel ezelőtt is jelen voltak, és köréjük tudomány falát húzták.

számok mindenhol feltűnnek, életünkben
A számmisztikával foglalkozó tudományt numerológiának is nevezik. Nem csak gondoltak egyet őseink és a számokat felruházták jellemzőkkel, tulajdonságokkal, hanem rendszert alkottak. Méghozzá a születés dátumából és a névből kapott szám alapján következtettek az ember jelenlegi, elkövetkező életére.

Már Pithagorasz megalkotta saját ábécéjét, amelyet a numerológusok ma is használnak annyi különbséggel, hogy kiegészítették a latin ábécé betűivel. A számmisztikában jártas ember segíthet abban, hogy jobban megismerjük saját magunkat. Ha pedig ez sikerül, akkor minden sokkal nagyobb értelmet nyer, és könnyebb a boldogságot megtalálni.

Könnyebb megérteni mások viselkedését, beleállunk olyan helyzetekbe is, amely elől mások menekülnének. Szembesülhetünk félelmeinkkel, azt leküzdve pedig haladhatunk utunkon.

A számok nem csak mindenhol megjelennek, de mindenre hatással is vannak. A mindenben mi emberek is szerepelünk, vagyis ránk ugyanúgy hatnak a számok. Már születésünkkor megkapjuk sorsmisszió számunkat, amelyet úgy számíthatunk ki, hogy az év, a hónap és a nap számjegyeit összeadjuk. Addig számolunk, amíg egy egyjegyű számot nem kapunk. A születési dátum az életünk ciklusait is feltárják, a születési hónap megmutatja a gyerekkori számunkat.

Vagyis azt, hogy hová és miért születünk, betekintést ad a gyermekkorra, a szülőkkel való kapcsolatra. A születés napja pedig a felnőttkorra utal, vagyis megadja a felnőttkori számunkat. A felnőttkor a leghosszabb szakasz életünk során. A születésünk napja egyben a személyes év kezdete és a sorsforduló is. Ez ad útmutatást abban, hogy milyen kapcsolataink, szerelmi- és üzleti életünk lesz, milyen foglalkozást fogunk űzni, mi az, amiben a legjobban ki tudunk teljesedni. A születési évünk az öregkori számunkat adja meg. Ezzel az kalkulálható ki, hogy idős korunkra milyen élet vár ránk.

A számok nemcsak ránk és a körülvevő világra hatnak, hanem egymásra is. Így lehet az, hogy hol gyengítik egymást, hol pedig erősítik, olykor pedig kiegyenlítve állnak egymás mellett. A numerológiát fel lehet használni a nevek elemzéséhez is. A magánhangzóknak és a mássalhangzóknak külön szerepük van. Meghatározzák külső és belső énünket, melyek együtt adják meg személyiségünk igazi tartalmát. Ehhez egy numeroszkópot használnak, azaz egy táblázat, amelybe a betűk különböző értékhez vannak társítva 1-9 számjegyen belül.

Ugyanígy kilenc személyiségtípust különböztet meg a számmisztika, amely szerint az 1 = vezető; 2 = segítő; 3 = szórakoztató; 4 = reális; 5 = optimista; 6 = harmonikus; 7 = céltudatos; 8 = harcos; 9 = szellemiség.

 

Forrás: marmalade