Home Tudástár Tudástár - minden érdekesség A számítógépeden egy helyen láthatod majd a hiányzásokat, a jegyeidet, az órarendedet!

A számítógépeden egy helyen láthatod majd a hiányzásokat, a jegyeidet, az órarendedet!

hirmagazin_2015-08-13_074652
A hvg. hu értesülései szerint az általános és középiskolások is a felsőoktatásban használt Neptun nevű elektronikus adminisztrációs rendszer segítségével tarthatják majd nyilván órarendjüket, jegyeiket, az iskolai pénzügyeiket, a hiányzásokat.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma 800 millió forintért kérte fel a Neptun rendszer fejlesztőjét, hogy szabja át a szoftvert az iskolák elvárására. A feladat nehézsége az, hogy az egyetem és az közoktatás működése annyiban hasonlítanak egymásra, hogy mindkét struktúrában jegyeket kapnak a diákok. A középiskolásoknak azonban – egyelőre – nem kell tárgyfelvétellel bajlódniuk, ezzel szemben a hiányzásaikat szigorúan számon tartják, az egyetemistákat viszont nem tagozzák be osztályokba, és féléves egységekben mérik a tanulmányi idejüket.

A Kréta (Köznevelési Regisztrációs és Tanulmányi Alaprendszer) kifejlesztése során először egy “specifikációt” kell készítenie a Neptunt is kifejlesztő SDA Informatika Zrt.-nek, azaz a közoktatás elvárásaihoz kell igazítani kell a rendszer.

Forrás: kozepsuli; Kép: Google, illusztráció;
Korrektúra: www.hirmagazin.eu

 

Exit mobile version
Megszakítás