13.8 C
Budapest
2024. április. 18. csütörtök
HomeFőhírekGazdaságA Szabadics folytathatja Nagykanizsa közterület fejlesztését

A Szabadics folytathatja Nagykanizsa közterület fejlesztését

A beruházás során az utak, a csatorna és a világítás is megújul a városban.

A Nagykanizsai Városfejlesztő Kft. november 10-én keretmegállapodást kötött a Szabadics Közmű és Mélyépítő Zrt.-vel a város mélyépítési beruházásainak megvalósítására – derül ki az uniós közbeszerzési értesítőben csütörtökön megjelent tájékoztatóból. Az elmúlt időszakban a Szabadics már dolgozott a belváros funkcióbővítésén (képünkön) és a város agglomerációjának csatornafejlesztésén is.

A jelenlegi, nettó 2 milliárd forint összértékű munkálatok során a zalakarosi cég a közterületeket, a csatornahálózatot és a közvilágítást is fejleszti. Sor kerül többek között huszonkétezer négyzetméter aszfaltozásra és 11,5 ezer négyzetméter térkövezésre, emellett épül 15 ezer folyóméternyi új útszegély és ezer folyóméternyi új csatorna is. 1800 négyzetmétert füvesítenek, megújul egy híd és új utcabútorokat is kihelyeznek a városban.

A közvilágítási rendszer fejlesztése során 90 új lámpaoszlopot, 5 kandelábert és LED-es lámpatesteket helyeznek ki, 3500 folyóméter földkábel lefektetése mellett.

A Szabadicson kívül ajánlatot tett még a keszthelyi HorváthÉP Kft. és a Strabag Általános Építő Kft. is.

Forrás: magyarepitok.hu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work