Home Főhírek Külföld A svéd titkosszolgálat komoly veszélyre figyelmeztet, háborúra készülnek

A svéd titkosszolgálat komoly veszélyre figyelmeztet, háborúra készülnek

A ha­tó­sá­gok úgy lát­ják, hogy a va­laha volt leg­össze­tet­tebb és leg­ne­he­zebb fel­adat előtt áll­nak.

A svéd titkosszolgálat komoly veszélyre figyelmeztet, háborúra készülnek

A belügyi titkosszolgálat, a Säpo úgy látja, hogy Svédországot valós veszély fenyegeti. A szervezet vezetője, Anders Thornberg úgy fogalmazott, hogy ennek hátterében a megnövekedett katonai nyomás állhat. A Säpo éves jelentésének ismertetésekor Thornberg nem volt hajlandó konkrétumokat említeni, de azt elmondta, hogy több ember ellen is folyik eljárás, akik nagy valószínűség szerint titkosszolgálati információkat szivárogtattak ki külföldi hatalmaknak – írja a Welt.

Nem ez az első jele annak, hogy a svédek tartanak valamitől. Korábban például a honvédelmi miniszter bejelentette, hogy visszaállítják a kötelező sorkatonaságot. Így július elsejétől minden 1999 után született férfinak sorkatonai szolgálatra kell jelentkeznie.

Tavaly szeptemberben pedig csapatokat küldtek a Balti-tenger legnagyobb szigetére, Gotlandra. A sziget Svédországhoz tartozik, és mintegy kilencven kilométerre fekszik a szárazföldtől. Az intézkedést azért tartották fontosnak, hogy jelezzék az oroszok számára, hogy ők megvédik, ami az övék.

Svédország egyébként nem tagja a NATO-nak, ennek egyik oka pedig az, hogy már kétszáz éve nem volt fegyveres konfliktus az ország területén.

Forrás: Ripost

Exit mobile version
Megszakítás