Home Itthon Kirándulás, utazás itthon A sváb Hollókőnek nevezik a kis falut: tündérszép házikóit 200-an sem lakják

A sváb Hollókőnek nevezik a kis falut: tündérszép házikóit 200-an sem lakják

Funzine

A Geresdi-dombság gyöngyszeme Feked: parasztházas utcái visszarepítenek az időben.

A Kelet-Mecsek előterében, a Geresdi-dombság hullámzó lankái között, Mohácstól nagyjából 25 kilométer távolságra bújik meg Feked, a mindössze 195 lakossal bíró baranyai falu.

A települést nemcsak festői fekvése és látnivalói teszik igazán különlegessé az országban, de rendezett, hangulatos utcái is, melyeken hagyományos parasztházikók sorakoznak, továbbá különleges gasztronómiájáról sem szabad megfeledkezni.

A sváb Hollókő

Noha a faluról már az Árpád-korban említést tesznek az okiratokban, a török kori pusztulást követően az 1700-as években a Fuldai Apátság területéről, főként Hessenből érkező német, katolikus telepesek hozták létre Feked mai, páratlan arcát. A gyönyörűen rendezett települést hagyományos parasztházai és máig őrzött kulturális kincsei miatt a sváb Hollókőnek is nevezik.

Feked temploma és a falu egykori díszpolgára, Habsburg Ottó szobra.

A német nyelvben olykor Schwarzfeldnek is nevezett Feked életében egyébként a mai napig fontos szerepet játszanak az egykor betelepített németek leszármazottai, őrizve kultúrájukat, szokásaikat.

Az egykor virágzó település létszáma az 1945 utáni kitelepítést követően rohamosan csökkenni kezdett, mára azonban a falu bízik abban, hogy egyre több csendre és nyugalomra vágyó megtalálja számításait itt.

Feked nevezetességei

Az 1700-as évekből származó, gyönyörű templom, benne az oltárképpel és egy helyi mester által faragott, copf stílusú szószékkel, a tájház, a kálvária és a kőkeresztek mellett a tündérszép falukép is felfedező túrára csábít a településen. Ahogy a helyiek tartják: Fekeden szinte az egész falu látnivaló.

A helyiek egy gasztronómiai különlegességre is büszkék. A Fuldai Apátság területéről – Stiftsfuldaer – érkező telepesek ugyanis nemcsak a nyelvüket és a kultúrájukat hozták magukkal, de ételeik receptjeit is. A magukat származási helyük miatt nem svábnak, hanem Stiffollernek nevező német lakosságtól ered a Stifolder szalámi, mely később országos hírnevet is szerzett magának.

Az igazi Stifolder szalámi

A szalámi hagyományosan kétharmadrészt sovány, egyharmadrészt kövérebb, abált kolbászhúsból készül, disznóbélbe töltve, hidegen füstölve, majd két hónapig érlelve. Akár 10 centiméteres is lehet, korábban paprika nélkül készült, de ma már kerül bele, ahogy só, bors és egy napig áztatott fokhagyma leve, az élőflóra miatt pedig kevés cukor is.

Stifolder. Az eredeti. 
Stifolder. The original.

Fekeden ennek tiszteletére évről évre megszervezik a szalámikészítő versennyel és kóstolóval egybekötött Dunamenti Svábok Stifolder Fesztiválját, melyre idén június 15-én már tizedik alkalommal kerül sor.

A helység a Geresdi-dombságban tett túrák ideális kiindulópontja vagy pihenőhelye is lehet, több kellemes turistaút mellett Feked fölött húzódik a Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúra útvonala is. A települést egy csörgedező patak szeli ketté, a kirándulók padokon pihenhetnek meg, így a békés hely megfelelő úti cél lehet a városi nyüzsgésből kiszakadni vágyók számára is.

Néprajzi kincs a Zselicben

A zselici dombok között bújik meg Szenna, ahol szinte megállt az idő: a falu kellős közepén van skanzene, ami Magyarországon egyedülálló kulturális kincset jelent.

ElőzőPuzsér Róbert szórólapon gyalázza az ellenzéki jelölteket! Oszd meg!
KövetkezőEgy korszak vége: kiszáll a Barátok köztből Berényi Miki – videó
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: sajtoiroda@hirmagazin.eu. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza
Exit mobile version
Megszakítás