18.1 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeÉletmódÉletmód hírekA sportfogadás rövid történelme és fellendülése

A sportfogadás rövid történelme és fellendülése

A sportfogadás rövid történelme és fellendülése

Fogadni már évezredek óta szeretünk mindenféle esemény kimenetelére. Habár fogadhatunk az Oscar-díj győztesére vagy éppen a politikai nyertesekre is, azonban a sportfogadás az, ami a legjobban megmozgatja az embereket. Mikor és hogyan lendült fel a sportfogadás? Merre tart a jövője? Ennek jártunk utána!

A sportfogadás fellendülése

Sokan az 1900-as évek elejére teszik a sportfogadás aranykorának beköszöntét. Ez volt az az időszak, amikor már évtizedek óta zajlott a második ipari forradalom, és a polgári lakosságnak több ideje és pénze jutott szórakozni. Egyre többen jártak lóversenyekre, és a baseball is szemmel láthatóan bontogatta szárnyait.

A 20. század elején már sportfogadó irodák nyíltak, ahol mindenki törvényesen fogadhatott a különböző sporteseményekre. Természetesen a lóversenyekre fogadtak a legtöbben, amit a versenypálya lelátójáról szurkoltak végig. Ez hatalmas közösségi élményt is jelentett a baráti társaságoknak és az egy településen lakóknak, hiszen minden hétvégére megvolt a program – amit a fogadás csak még izgalmasabbá és élménydúsabbá tett!

A modernkori internetes fogadás

Amikor az 1990-es évek második felében már világszerte kezdett berobbanni az internethasználat, számos sportfogadó iroda indított saját weboldalt, hogy végre otthonról is bárki megtehesse tétjeit. Ekkoriban nagyrészt még azok a szerencsejátékkal foglalkozó vállalatok indultak el az internetes piacon, akik már hosszú évtizedek óta megbízható és közismert cégeknek számítottak a különböző sportok iránt rajongók szemében.

Miért hoztak akkora változást a 2000-es évek?

Emlékszünk még az ezredforduló körüli hangulatra és az akkoriban óriásit durranó technikai újdonságokra? A hatalmas antennával felszerelt mobiltelefonok látványa és az internet használata szépen lassan a mindennapjainkba ivódott – a kommunikáció egyre jobban kezdett felpörögni.

2005 körül egyre többen léptek át a hagyományos sportfogadás világából az internetes térbe, hogy megtegyék tétjeiket. Egyrészt a neten már soha nem kellett senkinek kígyózó sorokban várakoznia, amikor fogadni szeretett volna, másrészt az online fogadóirodák milliószor több fogadási lehetőséget nyújtottak mindenkinek, mint az átlagos irodák.

2007 óta pedig már az okostelefonok világát éljük, hiszen az iPhone megjelenésével már akkor a zsebünkben lehetett az internet. Persze akkoriban még sokan a számítógép használatára esküdtek, de 2010 után az Android alapú telefonok piacra dobásával már nem is lehetett kétség, hogy minden irány a telefonokra szabott internet felé mutat. Ma már a telefonunkról bárhol és bármikor fogadhatunk, akár élőben is.

Miért töretlen a sportfogadás népszerűsége?

Még élvezetesebbé varázsolja a sporteseményeket

Egy meccset ezerszer izgalmasabb végignézni, ha közben még nyerhetünk is vele. Persze kedvenc csapatunk mérkőzései fogadás nélkül is lázban tarthatnak, de a fogadás még ezeket is valósággal feldobja. Amikor a szelvénnyel – vagy telefonunkkal – a kezünkben szurkoljuk végig a meccset, és a végén még nyerünk is, a busás nyeremény mellett feledhetetlen emlékekkel is gazdagodhatunk.

Közösségi programként is remek lehetőség

A közös meccsnézés a barátokkal az egyik legjobb kikapcsolódási forma, hiszen csapatunk teljesítményét figyelve folyamatosan lázban éghetünk, és együtt szurkolhatjuk ki a győzelmeket. Remek döntés lehet, ha barátainkkal a meccsek előtt közösen is fogadunk. Például egy olyan szelvényt állítunk össze, amire mindenki az áldását adja. Ez pedig még jobban összekovácsolhatja a társaságot, és rengeteg mókát szülhet.

Mindig tartogat újdonságot

Nincs két ugyanolyan meccs. Éppen ezért a fogadások mindig számos meglepetést fognak tartogatni. Akik igazán különleges, de annál kifizetődőbb élményre vágynak, azok számára érdemes mindig az underdog-ra, azaz az esélytelenebb félre fogadni. Így minden egyes mérkőzés valódi Dávid és Góliát harcának tűnhet.

TIPP: A jól megszokott hazai, döntetlen vagy vendég győzelem fogadások helyett az összesített gólok vagy pontok számára, a szögletek számára vagy éppen az első gólszerző személyéjére is tippelhetünk. Ez máris új megvilágításba helyez számtalan szituációt – egy focimeccsen a szögletek kiharcolásának szurkolni olyan élmény, amiben nagyon sokáig nem lehetett részük a fogadóknak. Érdemes tehát tenni egy próbát az újhullámos fogadási lehetőségekkel is.

Újabb és újabb taktikákkal próbálkozhatunk

Ha már kezdjük kiismerni magunkat a fogadások szerteágazó világában, akár szintlépést is tehetünk. Az interneten számos sportfogadási stratégiát találhatunk, amelyeket bevetve nagyobb eséllyel profitálhatunk, mintha véletlenszerűen tippelnénk. Szerencsére a stratégia szó hallatán egyáltalán nem kell megijedni, hiszen ezek között is léteznek rendkívül egyszerű és kifejezetten bonyolult formátumok is.

A lényeg, hogy jobb, ha van némi tudatosság a fogadásaink mögött – vagy csak bízzuk a véletlenre, és játsszunk kizárólag a szórakozás kedvéért!

Napjainkban könnyed fogadni, mint valaha

Az okostelefonok világában már pillanatok alatt bárhol és bármikor fogadhatunk, akár a vonaton ülve is. A modern internetes sportfogadó irodák pedig felhasználóbarát fogadási felületekkel várják a játékosokat, akik tengernyi fogadási lehetőség közül választhatnak. Emellett a sportok és a fogadások iránt rajongók markát személyre szabott bónuszok is üthetik.

Az élő fogadás pedig csakis interneten keresztül működik jól, hiszen a helyi lottózóban vagy fogadóirodában az előttünk álló sor miatt már lehet, hogy lehetőségünk sem lesz megtenni az adott tippet. Ha nem szeretnénk kicsúszni az időből, a legjobb választást a telefonunkkal vagy a számítógépünkkel történő fogadás jelenti.

A sportfogadás 2 évszázad alatt hatalmas utat járt be, és folyamatosan új lehetőségeket kínál a fogadni vágyók számára. Legyen szó focimeccsről, jégkorongról, lóversenyről vagy éppen rallyról, tippelni és a győzelemért szurkolni mindig nagy élményt jelent. Már egy jelképes összeggel megtett fogadás is garantáltan hozzátesz az élvezeti faktorhoz, hiszen a győzelem az mindig győzelem.

 

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek