17.2 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeTudástárTudástár - minden érdekességA sarkvidéki tengeri jég végleges elvesztésével nézünk szembe

A sarkvidéki tengeri jég végleges elvesztésével nézünk szembe

Egy új tanulmány szerint a sarki jégtakarók drámai eltűnése katasztrofális tengerszint-emelkedést okoz, ami a városokat fenyegeti.

A szakemberek úgy vélik, az éghajlati válság a bolygó jégkészleteit széles körű összeomlásba taszította, ami „éppen egy évtizede még elképzelhetetlennek tűnt”. Arra is figyelmeztettek, hogy a sarkvidéki tengeri jég nyaranta biztosan el fog tűnni, és hogy az olvadó gleccserek miatti tengerszint-emelkedés már megindult.

Az úgynevezett Cryosphere 2022-es jelentése szerint még ha radikálisan csökkentjük is a bolygó felmelegedése okozta kibocsátásokat, a világ sarkainál található, hatalmas jégtakarók akkor is el fognak olvadni (bár akkor csak a következő néhány száz évben).

EZ AKÁR HÁROM MÉTERES TENGERSZINT-EMELKEDÉST IS OKOZHAT, AMI VESZÉLYEZTETHETI MAJD A TENGERPARTI VÁROSOKAT.

A szakemberek szerint az Északi-sarkvidék tengeri jegének „végső” elvesztése nyaranta akár egy évtizeden belül megtörténhet, és most már valószínűleg nem kerülhető el.

Az Északi-sarkon már most jelentős a jégveszteség. FORRÁS: PEXELS.COM

Most már nem tehetünk semmit, mert elrontottuk és máris túlságosan hagytuk felmelegedni a „rendszert”

– mondta Julie Brigham-Grette, a Massachusetts Amherst Egyetem tudósa és a jelentés társszerzője a The Guardian online portálnak. – Ez a mérföldkő már elmúlt, így a következő dolog, amit el kell kerülnünk az az, hogy összeomoljon a jégtakaró az Antarktiszon, és hogy megakadályozzuk a grönlandi jégrendszerek további rongálódását.

Egy hasonlattal élve hozzátette: nem tömhetjük vissza a dzsinnt az üvegbe, ha egyszer már kiszabadítottuk.

Eltűnheti a tengeri jég a sarkvidékről

A tengeri jég eltűnése a jelentés szerint „megnyithatja” a sötét Jeges-tengert, amely inkább elnyeli, nem pedig visszaveri a hőt, ami viszont tovább fokozza a globális felmelegedést. Felborítja a régió ökoszisztémáját is, és mindent károsít az algáktól kezdve a nagy állatokig, a fókákon át a jegesmedvékig, amelyeknek a vadászathoz van szükségük a tengeri jégre.

Ez egy végső diagnózis, és most együtt kell élnünk a következményekkel

– mutatott rá Robbie Mallett, a University College London Earth Sciences tengeri jégszakértője. –Meglehetősen érzelmes pillanat, amikor arra gondolok, hogy a pályafutásom végére már csak egy tengeri jégmentes sarkvidéket fogok látni.

A most publikált State of the Cryosphere jelentés. FORRÁS: STATE OF THE CRYOSPHERE

Hozzátette: sokkoló néhány évet éltek át Grönlandon, amikor a jég eltűnt a szemük előtt.

State of the Cryosphere jelentést a tudósok egy csoportja tette közzé az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ) COP27 névre hallgató, éghajlatváltozási tárgyalásainak kezdetén.

A DOKUMENTUM SZERINT AZ ÉSZAKI-SARKVIDÉKI TENGERI JÉG ELVESZTÉSE „NEM AZ EGYETLEN JELE A KRIOSZFÉRA NÖVEKVŐ ÖSSZEOMLÁSÁNAK”.

Az Egyesült Nemzetek 2022-es éghajlat-változási konferenciája (közismertebb nevén az UNFCCC) részes feleinek tanácskozása az ENSZ 27. éghajlat-változási konferenciája, amelyet most, 2022. november 6. és november 18. között rendeznek meg az egyiptomi Sharm El Sheikhben.

AZ ELMÚLT ÉVBEN MEGDÖBBENTETTE A KUTATÓKAT AZ ESŐ LÁTVÁNYA GRÖNLAND HATALMAS JÉGTAKARÓJÁNAK CSÚCSÁN: A HÓ HELYETT ELŐSZÖR ESŐ ESETT MÁRCIUSBAN AZ ANTARKTISZ KELETI RÉSZÉN.

Eközben mindkét sarkon megdöbbentő hőhullámokat tapasztaltak az ott élők, és a hőmérséklet körülbelül 40 Celsius-fokkal haladta meg az itt mért, átlagos mértékeket.

A tengerszint emelkedése hatalmas mértékű

A most publikált jelentés dokumentálja a Jeges-tenger rákféléi páncéljának károsodását, ami annak a jele, hogy a tengervíz fokozatosan elsavasodik az üvegházhatást okozó gázok kibocsátása miatt. Az adatok világosan mutatják, hogy az Alpokban 5 százalékos mértéket ért el a gleccserjég elvesztése egyetlen nyár alatt, de az Antarktisz körüli tengeri jég rekord alacsony kiterjedését is, amit az év elején tapasztalhattunk.

ÚGY TŰNIK, HOGY A FOSSZILIS TÜZELŐANYAGOK FÉKTELEN ELÉGETÉSE MIATT A TENGERSZINT EMELKEDÉSE MÁR MOST IS HATALMAS MÉRTÉKŰ EMELKEDÉST MUTAT.

Arktiszi táj az Északi-sark környékén. FORRÁS: ORIGO

A jelentés szerint a nyugat-antarktiszi jégtakaró egyes részei akár már további kibocsátás nélkül is összeomolhatnak az elkövetkező évszázadokban, ami több mint négyméternyi további tengerszint-emelkedést okozhat.

AHOGY ARRA A SZAKEMBEREK RÁMUTATNAK, GRÖNLAND JÉGVESZTESÉGE IS A KÖRÜLBELÜL HARMINC CENTIMÉTERES TENGERSZINT EMELKEDÉSÉNEK KÖSZÖNHETŐ.

Az ENSZ a közelmúltban arra figyelmeztetett, hogy „nincs hitelt érdemlő ösvény” ahhoz, hogy a kormányok képesek legyenek a hőmérsékletet a párizsi megállapodás szerinti 1,5 Celsius fokos emelkedési küszöb alatt tartani. Sokkal inkább a 2,5 Celsius fokos emelkedés vagy esetleg még ennél is több a valószínű a század végére. A tudósok szerint egy ilyen forgatókönyv viszont akár húsz méterrel is megemelheti a tengerszintet, bár ehhez több száz évre lesz szükség.

A gleccserek is eltűnhetnek

Egy ilyen eredmény azonban „visszafordíthatatlan” következményekkel járhat, miközben egzisztenciális veszélyt jelentene az alacsonyan fekvő országokra és a tengerparti közösségekre nézve.

Az olyan helyek költségei, mint Florida és Banglades, valamint a Nílus deltája óriásira nőnek, ami tetemes megterhelést jelent majd a költségvetésre nézve

– magyarázta Brigham-Grette, aki hozzátette, hogy az Északi-sarkvidék egy olyan állapot felé halad, amelyre évszázadok óta nem volt példa. – Nem engedhetjük meg magunknak, hogy eljussunk eddig az állapotig, de az aggaszt a legjobban, hogy nem fogunk tudni reagálni erre a vészhelyzetre addig, amíg az nem lesz előttünk.

Az úszó jég dinamikus rendszert alkot. FORRÁS: AURIMAGES/PHILIPPE ROY / AURIMAGES/PHILIPPE ROY

Az Északi-sarkvidék körülbelül négyszer olyan gyorsan melegszik, mint a globális átlag, ami az Antarktisz rekord hőhullámaival együtt egy gyors „olvadékvíz-impulzust” kockáztat. Erre az elmúlt 130 ezer évben, mialatt az emberi civilizáció fejlődött, még soha nem volt példa.

EZ VISZONT KATASZTROFÁLISNAK BIZONYULHAT A PART MENTI TERÜLETEK SZÁMÁRA.

A gleccserek eközben eltűnnek az olyan helyeken, mint a Himalája vagy az Andok, ami több tízmillió ember ivóvízellátását kockáztatja és fordítva, mert növeli a katasztrofális áradások veszélyét.

Brigham-Grette szerint a katasztrofális hatások még mindig elkerülhetők a tovább csökkentett kibocsátással, de ehhez többet kellene tenni a világ jégtesteinek megmentéséért. Ahogy fogalmazott, a gyors szén-dioxid-mentesítés elengedhetetlen, ami erkölcsi kötelezettségünk is a jövőre nézve.

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem