Mintegy ezer migráns próbált Mexikóba jutni Guatemalából. Kövekkel, palackokkal és petárdákkal támadtak a rendőrökre és a bevándorlási hivatal munkatársaira.

Mindez ugyanannál a határátkelőnél történt, ahol egy héttel korábban áthaladt, az amerikai sajtó egy része által Soros-expressznek nevezett migránsok karavánja.

Kövekkel, faágakkal, fémállványokkal dobálták a mexikói rohamrendőröket a migránsok a mexikói-guatemalai határnál. A felvételek kísértetiesen hasonlítanak a három évvel ezelőtti röszkei határostrom képeihez: az illegális bevándorlók ott is mindennel támadtak, ami a kezük ügyébe került.

A csaknem ezer migráns a mexikói határnál sem válogatott az eszközökben. Ahhoz a migránskaravánhoz akartak ugyanis csatlakozni, amelyik már több mint egy hete áttörte ezt a határt, és azóta folyamatosan észak felé tart, az amerikai-mexikói határ felé. Végső céljuk ugyanis az Amerikai Egyesült Államok.

Akinek nincs joga, nem léphet be az USA-ba

Legutóbb pénteken törték át migránsok ezt a határt. Akkor a mexikói hatóságok mintegy 300 bevándorlót tartóztattak le illegális határátkelés miatt.

Ennek láttán az amerikai belbiztonsági miniszter megerősítette, hogy az Egyesült Államok senkit nem fog az ország területére engedni, akinek nincs arra jogosultsága.

Továbbra is azt mondjuk, hogy akinek nincs joga belépni az Egyesült Államokba, azt nem is engedjük be, és aki beszökik, azt elfogjuk és visszaküldjük – mondta Kirstjen Nielsen az amerikai-mexikói határfal egyik már megépült szakaszánál.

James Mattis amerikai védelmi miniszter pedig vasárnap már arról beszélt, hogy napok óta egyeztetnek a mexikói-amerikai határ megerősítéséről, és már meg is kezdték a betonakadályok odaszállítását. „Az elmúlt napokban is megbeszéléseket tartottunk és fogunk is. Pont olyan egyeztetések voltak, mint amilyenek a nagy viharok esetében vannak. Eldöntjük, milyen eszközök kellenek, és hogy hány katonára van szükség” – mondta az amerikai védelmi miniszter.

Megállíthatatlan tömeg?

Eközben továbbindult az Egyesült Államok felé az amerikai sajtóban Soros-expresszként is emlegetett több ezer fős migránskaraván. Pontos számukat nem tudni, hiszen folyamatosan változik. Legalább négyezren, de egyes becslések szerint akár hétezren is lehetnek.

A karavánt szervező civilek arról is meggyőzték a menet tagjait, hogy ekkora tömegnek senki nem mer útjába állni.

A hondurasi fiatal migránsok menet közben azt kiabálták, hogy addig mennek, míg el nem érik az Egyesült Államokat. Az ő menetelésüket látva újabb csoportok kelnek újra és próbálnak meg átjutni a határon.

A Mexikón áthaladó emberek jogászok segítségével szállnak szembe a helyi hatóságokkal. Az ügyvédeket civil jogvédők, így például a Soros Györgyhöz köthető Nyílt Társadalom alapítvány által finanszírozott szervezetek biztosítják.

Az amerikai sajtó egy része megszálló karavánt emleget. A One News Now nevű amerikai hírportál azt írta: Soros finanszírozza az inváziós karavánt és útjukat egy olyan csoport szervezi, amelyet a Soros Györgyhöz köthető Open Society Foundation pénzel.

Több ezer katona érkezik a határra

Az Egyesült Államok több mint 5200 katonát küld a mexikói határra, hogy támogassák Donald Trump amerikai elnöknek a határ biztosítását célzó erőfeszítéseit – jelentette ki Terrence O’Shaughnessy tábornok, az Egyesült Államok északi parancsnokságának vezetője hétfői sajtótájékoztatóján.

A tábornok kiemelte, hogy az amerikai-mexikói határra küldendő katonák egy része fel lesz fegyverezve.

„Úgy gondolom, az elnök világossá tette, hogy a határ biztonsága nemzetbiztonsági kérdés” – hangsúlyozta O’Shaughnessy.

Trump ismételten hangsúlyozta, hogy nem engedi be az Egyesült Államokba a Guatemalából, Hondurasból és Salvadorból származó migránsok – eltérő becslések szerint 3500-7000 fős – karavánját.

 

Donald J. Trump

@realDonaldTrump

Many Gang Members and some very bad people are mixed into the Caravan heading to our Southern Border. Please go back, you will not be admitted into the United States unless you go through the legal process. This is an invasion of our Country and our Military is waiting for you!

Bandatagok és rossz emberek is elvegyültek a karavánban, amely a déli határunk felé tart – írta hétfői Twitter üzenetében az amerikai elnök. Donald Trump arra kérte a karaván tagjait, hogy forduljanak vissza. Azt is egyértelművé tette, milyen fogadtatás várja őket az amerikai határon. Azt írta: „ez egy invázió, és a hadseregünk vár benneteket”.

Trump korábban is hasonló állításokat fogalmazott meg anélkül, hogy bizonyítékokat támasztotta volna alá kijelentéseit.

Forrás: M1, MTI

ElőzőÚjabb illegális migránsok
KövetkezőAngela Merkel 64 éves! Eljött a boldog pihenés ideje! Oszd meg!
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: [email protected]. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza