Home Főhírek Külföld A román államfő jónak nevezte Románia és hazánk kapcsolatát

A román államfő jónak nevezte Románia és hazánk kapcsolatát

hirmagazin 2015 05 18 143302

forrás: MTI

Klaus Iohannis román államfő az ARD bécsi stúdiójának blogján megjelent interjúban a két ország kapcsolatára vonatkozó kérdésekkel kapcsolatban kiemelte, hogy a témáról már elnöki tevékenysége legelső időszakában tárgyalt a magyar kormány képviselőivel. Így „tudjuk, hogy mit kell tenni és tudjuk, hogyan kell tenni”.
Klaus Iohannis a magyar közösség helyzetéről szólva elmondta, hogy egy „etnikai kisebbség” – az erdélyi szász közösség – tagjaként „nagyon jól” ismeri az „etnikai kisebbségek problematikáját”. Hangoztatta, hogy a romániai magyar kisebbségre „egyáltalán nem problémaként” tekint, és úgy véli, hogy a kisebbségek „gazdagítják” az országot, amelyben élnek.

A magyar egy nagy kisebbség, amelyben számos vélemény fogalmazódik meg, több párt és számos szervezet működik, és ezek ugyan eltérő felfogást képviselnek, de mind arra törekszik, hogy jobb legyen a magyaroknak, és éppen ez az, amit valamennyi politikusnak tennie kell választóiért. Ezért a magyar kisebbség részéről megfogalmazódó követeléseket helytelen „eleve problémaként” felfogni – tette hozzá a román államfő, megjegyezve, hogy előfordulnak „különös” követelések és „inadekvát” követelések, de sok „teljesen normális” követelés is, és a román állam ezek „legnagyobb részét” már teljesítette.

Klaus Iohannis hangoztatta, hogy a romániai kisebbségek lehetőségeinek, jogainak számbavételével gyorsan megállapítható, a már régen megoldott problémákból sokkal több van, mint a megbeszélésre váró problémákból.

Exit mobile version
Megszakítás