Az Amerikai Egyesült Államok a földkerekség legheterogénebb társadalmi összetételű országa. A pionerok, a különböző nyelvterületről, különböző országokból bevándorolt fehér telepesek és az Afrikából behurcolt néger rabszolgák természetesen magukkal hozták volt hazájuk kultúrájának népdalait, hangszeres zenéjüket is.
Eleinte a világ különböző részeiről származó amerikaiak egymástól élesen elhatárolt közösségekben éltek új hazájukban is, és a különböző nép- csoportok önálló, magukkal hozott kultúrájukat ápolták továbbra is. Az ír bevándoroltak csakúgy nemzeteik népdalait énekelték, ahogyan a rabszolgasorsra kárhoztatott feketék vallásos énekeikbe, a blues-ba fojtották szabadságuk elvesztéséből és honvágyukból fakadó bánatukat.
A későbbiek folyamán a különböző nemzetiségű fehér kultúrák lényegesen könnyebben keveredtek egymással, mint a színesbőrűek alapvetően másfajta zenei világával. Lassan kialakultak a country- és western-irányzatok, amit ma már a fehér Amerika népzenéjeként tartunk nyilván.
A fehér és fekete muzsika közeledése csak sokkal később, a jazzkorszak hajnalán figyelhető meg. A jazz jóvoltából a kétféle zenét elválasztó éles határvonalak részben már elmosódtak és nem kis mértékben éppen a jazznek köszönhető, hogy a fehér fiatalság érdeklődni kezdett a négerek zenei kifejezésmódja, tágabb értelemben a feketék kultúrája iránt. Ez a folyamat különösen a második világháború után indult meg, amelynek egyik kiváltó oka a háborúban közösen harcoló fehér és feketebőrű katonák egymásrautaltsága volt.
Az ötvenes évek kezdetén nyugtalanság, elégedetlenség, illúzióvesztés jellemezte nemcsak Amerika, de az egész nyugati világ fiatalságát is. A fiatalok nem találták helyüket a társadalomban, amelynek feszültségei a jóléti javak egyre fokozódó termelése és hajszolása során mindinkább kiéleződtek.
A feszültségek levezetésére a fiatalok számára a társadalom nem tudott elfogadható lehetőségeket nyújtani, ezért önmaguknak kellett megkeresni a csatornákat, amelyek – ekkor már az amatőr mozgalmak korában vagyunk – egyben az önkifejezés lehetőségét is biztosíthatják minden fiatal számára, a társadalmi hovatartozástól, anyagi helyzetüktől függetlenül.
Az a terület, ahol mindezt megtalálhatták, a zene volt. Persze ez nem a csupán szirupos giccseket gyártó szórakoztatóipar által ömlesztett zene, hanem a saját zenéjük, amely a saját érzéseiket fejezte ki, amelyet saját maguk is játszhattak, nem is kellett hozzá más, mint néhány gitár és ütőhangszer.
Az ötvenes évek évek derekán ez a mozgalom és ez az igény röpítette fel és indította útjára a rock and roll-t.
A rock and roll sok elemből összeszőtt, önálló, sőt meghatározó erejű zenei nyelvvé vált. Olyan zenévé és kifejezési formává, amely az ifjúság sajátja volt.
Ők voltak a zene, a saját problémáikról-, vágyaikról szóló szöveg és a pillanatnyi lazítást sem engedélyező, fergeteges tánc megteremtői, alkotói és kizárólagos fogyasztói. A rock and roll az ifjúsági zenében, a huszadik századi zenében és az egyetemes zenetörténetben egyaránt új fejezetet nyitott. Megkezdődött a rock-korszak. A rock and roll fénysebességgel jutott el a kontinensre és Angliába. A közös nyelv miatt elsősorban a nagy angol iparvárosok fiatalságát hódította meg – és itt találkozott az egyre szélesedő amatőr zenei mozgalommal.
The Beatles
Az ötvenes évek végén alakult, és a hatvanas évek elején szélesebb nyilvánosság elé lépett skiffle-zenekarok muzsikájának meghatározója már az Amerikából importált új irányzat volt, természetesen némileg a helyi sajátosságokhoz igazítva, vagy egy-egy választott példakép zenei világát, stílusát kis módosításokkal átvéve. A két – a rockot ha nem is megterem- tő, de alapvető útjait mindenképpen kijelölő – két zenekar a Beatles és a Rolling Stones volt.
The Rolling Stones
The Beatles – Revolution
The Rolling Stones – (I Can’t Get No) Satisfaction (Official Lyric Video)
Forrás: soundgraph.lapunk.hu
