3.5 C
Budapest
2024. április. 19. péntek
HomeFőhírekBűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfóA Ripost mellé állt a bíróság Nagy Blanka ügyében

A Ripost mellé állt a bíróság Nagy Blanka ügyében

Jelentősen finomított helyreigazítást kell csak közölniük.

Felemás ítéletet hozott az ítélőtábla Nagy Blanka ügyében, ugyanis rábólintottak a Ripost fellebbezésére, írja a hvg.hu.

Ahogy korábban megírtuk, az Origo és a Lokál.hu első fokon elvesztette a sajtópert a diáklánnyal szemben, majd másodfokon is elbuktak a bíróságon. Mindkét oldal a Ripost.hu cikkét szemlézte, az írás pedig arról szólt, hogy Nagy Blanka több tárgyból bukásra áll, valamint sokat hiányzik.

Így roppant különös, hogy épp az eredeti cikket közlő portál jogorvoslati kérelmével értett egyet a Fővárosi Ítélőtábla, pedig első fokon még a Ripost is alulmaradt.

A Ripost azért fellebbezett, hogy ne kelljen lehozniuk a teljes helyreigazítást, melynek több mondatát is támadták. Az ítélőtábla pedig nekik adott igazat, így ugyan továbbra is kötelesek közzétenni a helyreigazító közleményt, jelentősen finomították azt.

A bíróság szerint rendben van az a megfogalmazás, hogy a „mocskos szájú diáktüntető” már annyit lógott az iskolából, hogy „a kicsapás szélére kerülhet”. A Hercsik Zita bíró által vezetett tanács szerint a Ripost olvasói számára ezt csak mint egy „lehetséges végkifejletet vázolta fel”, de nem állították tényként, hogy ki is csapják emiatt.

A helyreigazításból továbbá azt is kivették, hogy Nagy Blanka több tárgyból is bukás közelében állt, mivel a diáklánynak elégséges érdemjegyei voltak, így az ítélőtábla szerint ezt lehet úgy értelmezni, mint ami „közel van” ahhoz a teljesítményhez.

Bukás közelinek nem kizárólag az egyes és kettes értékelés közötti eredmény minősíthető

– mondta ki a bíróság.

Nagy Blanka ügyvédje, Litresits András azt mondta,

ez a jogerős ítélet több, mint érdekes, mert a Lokál.hu ugyanezt a cikket vette át, és alig néhány hete ugyanez a bírói tanács abban az eljárásában még nekünk adott igazat és arra jutott, hogy megalapozott az elsőfokú ítélet.

Hozzátette, hogy az ítélet nem változtat azon, hogy következő lépésként sérelemdíjért beperelik az illetékes lapokat.

Kiemelt kép: MTI/Mónus Márton

a 24.hu nyomán

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem