24.2 C
Budapest
2023. május. 29. hétfő

A repülés biztonságos? Idióta pilóta miatt halt meg 70 ártatlan ember

Dátum:

Megosztás:

Sokan mondják, aki repülőre száll, nyugodt lehet, az utazás legkevésbé veszélyes formáját választotta. Kivéve, ha olyan felelőtlen pilótákat fog ki, akik nem törődnek a szabályokkal.

Lezárult a vizsgálat Szaratovszkije Avialinyii légitársaság februárban, Moszkva közelében lezuhant gépének ügyében. A dokumentumok beigazolták, amit eddig csak sejteni lehetett, a személyzet figyelmetlensége okozta a 71 ember életét követelő szerencsétlenséget.

A moszkvai Domogyedovo repülőteréről Orszkba tartó An-148-as február 11-én, négy perccel a felszállás után eltűnt a radarernyőkről. A gép lezuhant, 65 utasa – köztük három gyerek – és hatfős személyzete életét vesztette. 

A pilóták ugyanis érthetetlen módon elfelejtették bekapcsolni a sebességmerő csövek fűtését, ezek pedig felszállás közben elkezdtek jegesedni. Ennek az lett következménye, hogy ezek téves adatokat továbbítottak a robotpilótának, ami lekapcsolt, a pilótáknak pedig fogalmuk nem volt, hogy mit csináljanak.

A repülés biztonságos Idióta pilóta miatt halt meg 70 ártatlan ember

A gép parancsnoka, Valerij Gubanov a gép lassulását zuhanórepüléssel próbálta megállítani, de mivel a repülő dőlésszöge meghaladta a megengedettet, lezuhant.

De nem ez volt az egyetlen ilyen eset mostanában.

Ehhez kísértetiesen hasonló baleset történt nem is olyan régen. 2009. június 1-én az Air France 447-es, Rióból Párizsba tartó járata előbb kísérteties módon eltűnt a radarképernyőkről, majd kiderült, hogy az óceánba zuhant. Az Airbus A330-203 fedélzetén 216 utassal, köztük öt magyarral, és 16 főnyi személyzettel a hullámsírba merült.

A repülés biztonságos Idióta pilóta miatt halt meg 70 ártatlan ember 1
Fotó: MTI

A gépet akkor két évig keresték, mire megtaláltak egy nagyobb darabot a törzséből. Ezután felgyorsultak az események, és hihetetlen módon ugyan, de a fekete dobozok is előkerültek, majd 4 km-es mélységből robotokkal hozták fel őket. Miután kielemezték a felvételeket, jött a megdöbbentő igazság. A sebességmérő csövek hibája és a pilóták képzetlensége együtt okozta szerencsétlenséget.

De mi is ez a rejtélyes alkatrész?

A sebességmérő, vagy más néven Pitot-cső, a repülőgép egyik legegyszerűbb alkatrésze, de sokszor akad vele probléma. Mégis szükséges, hiszen egy repülő tárgy sebességét nem olyan egyszerű megmérni, mint mondjuk egy autóét. Ott elég az egyik mozgó alkatrészhez viszonyítva meghatározni, mennyivel is megyünk, egy repülőnél valahogyan a külső levegőhöz képest kell ezt megtenni. Erre egy vékony csövet alkalmaznak, amelyen menet közben áthasít a levegő, és ennek a nyomáskülönbségéből számolja ki a fedélzeti számítógép, hogy mennyivel is halad a gép.

A sebességmérő csövek helye

Nem kell mondanunk, mennyire veszélyes, ha ennek a precíziós műszernek valami baja esik, mondjuk jég kerül bele, az érzékelők máris téves eredményeket adnak. És aki már utazott repülővel, tudja, hogy a levegőben szinte lehetetlen bármihez is viszonyítani a sebességünket, a pilóták csak a műszerekre hagyatkozhatnak. Ebben az esetben (és az orosz gépnél is) a téves adatokat adó műszerekre.

Ez persze nem jelenti azt, hogy a pilóták nem tehetnek ennek a két balesetnek a bekövetkeztéről, hiszen alaposabb felkészültség esetén rájöhettek volna, hogy mi történik. Az AF 447-esének pilótafülkéjében elhangzott utolsó beszélgetés például kiválóan mutatja, hogy mennyire nem tudták, történik körülöttük:

– Kapitány, mit gondol? Mi a véleménye? Mit tehetnénk? – Nos, fogalmam sincs.

Persze, azt ne felejtsük el, hogy a pilóták nagy többsége sokszor erőn felül teljesítve, felkészültségüknek köszönhetően tesznek meg mindent, hogy mi, utasok nyugodtan élvezhessük a repülést.

Forrás: Ripost

 

 

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia

Kapcsolódó hírek

Így fenyegetőznek az ukránok

Az ukrán ellentámadás még nem kezdődött el, de holnap, holnapután vagy egy hét múlva megindulhat Olekszij Danilov, az...

Fél „falat”-nak sem elég ez az egy adag fagyi, Japánban lehet kapni és átszámítva 2,2 Millió Ft az ára..

A világ legdrágább fagylaltjainak megkóstolásához mélyen a zsebébe kell nyúlnia az embernek. Cikkünkben bemutatjuk a világ legdrágább fagylaltjai, illetve...

A végsőkig küzdött: Szomorú részletek a keresésről! – A MOUNT EVEREST lesz SUHAJDA SZILÁRD végső nyughelye..

Talán már nincs is olyan ember az országban, aki ne hallott volna Suhajda Szilárd szívszorító drámájáról. A magyar hegymászót...

Magyar animációs filmé a rövidfilmes Arany Pálma

Buda Flóra Anna francia-magyar koprodukcióban készült 27 című animációs filmje nyerte el szombat este a legjobb rövidfilmnek járó...