Home Főhírek Bűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfó A rendőrök voltak a célpontok a belvárosban

A rendőrök voltak a célpontok a belvárosban

forrás: hirado.hu

Robbantás történt szombat éjjel a főváros VI. kerületében, a Teréz körúton, a támadás célpontjai a rendőrök voltak – jelentette be Papp Károly altábornagy országos rendőrfőkapitány vasárnap este Budapesten, sajtótájékoztatón. „A rendőreimet ki akarták végezni” – fogalmazott, aki a robbantást az egész magyar rendőrség elleni támadásnak nevezte.

A főkapitány budapesti sajtótájékoztatóján üzent az elkövetőnek, aki ellen  szombat éjjel hajtóvadászatot indítottak, és – mint mondta – meg fogják találni és meg fogják tudni a motivációját.

clipboard3013-1024x576

Több száz rendőr keresi 

Repeszképző anyagokkal kombinált, házi készítésű robbanószer robbant fel szombat éjszaka, az elkövető 170 centiméter magas, 20-25 éves férfi, aki világos horgászkalapot, sötét vászondzsekit, kék farmernadrágot és fehér sportcipőt viselt – ismertette.

Papp Károly bejelentette azt is, hogy 10 millió forintos nyomravezetői díjat tűztek ki. A police-hu-n megjelent közleményben az áll, hogy az összeget annak fizetik ki, aki az elkövetőről pontos adatokkal rendelkezik, ami alapján beazonosíthatóvá és gyanúsíthatóvá válik. A rendőrség szükség esetén védelmet biztosít a tanú számára – írták. A rendőrség a nyomravezető személyét bizalmasan kezeli. A közlemény megjegyzi, hogy az országos főkapitány a nyomravezetői díjat vissza is vonhatja.

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda emberölés kísérlete miatt indított nyomozást ismeretlen tettes ellen.

Papp Károly ismertetése szerint több száz rendőr dolgozik az ügyön, és együttműködnek a Terrorelhárítási Központtal, valamint a polgári titkosszolgálatokkal is.

Éjszaka megkezdték a szemlét, a tanúkutatást, a szakértőket is bevonták, és 145 kamerafelvételt is lefoglaltak. A kamerafelvételek értékelését megkezdte a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) és a Terrorelhárítási Információs és Bűnügyi Elemző Központ.

Fokozott ellenőrzést rendeltek el 

A főkapitány bejelentette azt is, hogy az éjszaka folyamán a szakmai protokollnak megfelelően elrendelte a robbanóanyagra, robbanószerre vonatkozóan a szigorított ellenőrzést a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, a közúti határátkelőhelyeken és elrendelte valamennyi nemzetközi személyszállító vonat rendőri ellenőrzését és kísérését.

Vasárnap reggeltől az NNI-nél zöld számot (06-80-620-107) működtetnek, a rendőrségi ügyeletekre a robbantásos merénylettel összefüggésben érkező bejelentéseket egyenesen az NNI-hez kapcsolják át. Eddig 14 bejelentés érkezett – ismertette.

Estére mindenki visszatérhetett otthonába 

A VI. kerületi önkormányzat közleményben azt írta, a hatóságok tájékoztatása szerint az épület statikailag nem sérült. Az önkormányzat arra kéri a robbantásban érintett lakókat, hogy amennyiben segítségre van szükségük, jelezzék a 342-0905-ös vonalas telefonszámon.


Robbantás volt Budapesten

Stabil a rendőrök állapota 

Beszámolt arról is, hogy a sérültek a szükséges műtéteken túl vannak, a rendőrnő életveszélyes, a rendőr súlyos sérülést szenvedett, általános állapotuk kielégítő, stabil, a rendőrnő továbbra is altatásban van.

Az Országos Rendőr-főkapitányság vezetője jelezte, a sérültek felépüléséhez a rendőrség minden támogatást megad, családtagjaikat az éjszaka értesítették.

A rendőrség cáfolja azt a közösségi médiában terjedő hírt, amely szerint a megsérült egyik rendőrnek vérre lenne szüksége.

Nem lesz fennakadás a nyomozásban 

Keresztes Imre, a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) vezetője a sajtótájékoztatón közölte: éjszaka tájékoztatta arról az országos rendőrfőkapitány, hogy szolgálatukat teljesítő, hivatalos személyként eljáró rendőrök sérelmére követtek el bűncselekményt, ami megalapozza, hogy a KNYF vegye át az ügyet.

A főügyész elmondása szerint több ügyészt is a helyszínre küldött, hogy ismerkedjenek a bizonyítékokkal és segítsék a felderítést. Mint mondta, minden feltétel biztosított ahhoz, hogy amikor hétfőn átveszik a nyomozást, az eljárás “törés nélkül haladjon tovább”.

Ők voltak a célpont 

Az országos rendőrfőkapitány kérdésre elmondta: a rendőrök járőröztek, ebben a körzetben teljesítettek szolgálatot, azaz nem hívásra mentek és nem intézkedés közben voltak.  Arra a felvetésre, utal-e bármi arra, hogy a járőrpáros egyik tagja lett volna a bűncselekmény célpontja, azt válaszolta, hogy a járőrpáros volt a célpont.

A főkapitány egy kérdésre válaszolva elmondta: a sérült rendőrnő a Budapesti Rendőr-főkapitányság toborzó tevékenységében vett részt és vesz részt a jövőben is. Arra a kérdésre, hogy terrortámadás történhetett-e, azt mondta: a rendőrség hét verziót állított fel a bűncselekmény lehetséges indítékára, ezeket most vizsgálják.

Bárhol lehet az elkövető 

Papp Károly válasza szerint a bűncselekmény környéke addig lesz lezárva, amíg a szemlebizottság vezetője azt nem jelenti a Nemzeti Nyomozó Iroda vezetőjének, hogy a szemlét befejezték. Ebbe – mint mondta – nem kíván országos rendőrfőkapitányként beleszólni.

Az elkövető hollétét firtató kérdésre pedig annyit mondott, a nyomozás érdekében erre nem kíván válaszolni.

A sajtótájékoztató elején lejátszották azt a négy hangfájlt, amelyen a járőrpáros férfi tagja segítséget kért a robbanás után. A járőr először arról beszélt, robbanás történt a Teréz körúton, majd segítséget kért, elmondta, hogy egy rendőr eszméletlen, végül mentőt kért megsérült kolléganőjének.

 

Exit mobile version
Megszakítás