Home Életmód Egészség - betegség A rákom egy csókkal kezdődött…

A rákom egy csókkal kezdődött…

A fesztiválszezonban megugrik a felelőtlen alkalmi együttlétek száma, pedig naponta csaknem egymillió új nemi beteget regisztrálnak világszerte. Bár az óvszer sok esetben védelmet nyújt, bizonyos vírusok egy hevesebb csókkal is képesek terjedni, míg orális szex közben szinte az összes nemi betegség elkapható.

A leggyakoribb szexuális úton terjedő betegségek akár egy apró hámsérülésen keresztül is terjedhetnek (így az óvszer sem nyújt teljes védelmet), és az összes nemi betegséggel együtt naponta csaknem egymillió embert fertőznek meg.

„Száraz felületeken három napig is életképes marad a HPV kórokozója, és bőr-bőr érintkezéssel vagy egy hevesebb csókkal is terjedhet. A továbbadásához elég egy kis ínygyulladás, vagy valamilyen hámsérülés, például afta vagy harapásnyom a száj nyálkahártyán. Egy többnapos nyári fesztiválon az is előfordulhat, hogy a barátnők egymás után használják ugyanazt az intim borotvát, ami szintén komoly fertőzésforrásnak számít. Sokan tudatában sincsenek, hogy valamilyen baktériumot vagy vírust hordoznak, hiszen ezek a fertőzések hónapokig (a HPV esetén akár évekig) tünetmentesen lappanghatnak.” – hívta fel a figyelmet Dr. Szőnyi György, szülész-nőgyógyász szakorvos, a Szülészeti-Nőgyógyászati Prevenciós Tudományos Társaság elnöke.

A megelőzés fontosságára a sztárok is figyelmeztetnek, így Cinthya Dictator is:
A nyár nekem a szabadságról és az önfeledt szórakozásról szól, ezért idén sem fogom kihagyni a kedvenc fesztiváljaimat. A rákkal való küzdelmem viszont már megtanított arra, hogy a legtöbb figyelmet a megelőzésre kell fordítani. Egy vad és szenvedélyes csók mindig jó, de nem szeretnék azon gondolkodni közben, hogy mit kapok el, úgyhogy biztos, hogy gondoskodni fogok a HPV elleni védettségről is.”

Akár egy csókkal is kezdődhet komoly betegség Kép: Pixabay

A HERPESZ ÉS A SZIFILISZ MEGHÁROMSZOROZZA A HIV KIALAKULÁSÁNAK ESÉLYÉT

A 25 év alattiak fele úgy gondolja, hogy az óvszer minden szexuális úton terjedő fertőzéssel szemben védelmet nyújt, pedig a nemi betegségek döntő többsége orális szex során is átadható. Egy óvatlan egyéjszakás kaland súlyos következményekkel járhat: a könnyen kiújuló chlamydia meddőséget okozhat (férfiaknál és nőknél egyaránt), míg a herpesz és a szifilisz megháromszorozza a HIV-fertőzés kialakulásának kockázatát. A HPV okozta nemi szervi szemölcs is évekre megkeserítheti a szexuális életet, hiszen nem csak kellemetlen, de erősen fertőző is, és a fájdalmas eltávolítás után is kiújulhat.

Mivel rendszeresen járok méhnyakrák szűrésre, időben sikerült diagnosztizálni a problémát, így szerencsésnek tudhatom magam, hogy legyőztem a betegséget. A nőgyógyász viszont felhívta a figyelmem, hogy a HPV egyszeri leküzdése nem jelent automatikus védettséget, ezért nem gondolkodtam sokáig azon, hogy beadassam-e a vírus elleni védőoltást. Rémisztő, hogy akár évekig tünetmentesen jelen lehet a szervezetünkben. Ha van rá lehetőség, miért ne előzzük meg a bajt?” – fejtette ki Pintér Adrienn, Ada, műsorvezető.

„A HPV-oltás jelenleg az egyetlen vakcina, amellyel meg tudjuk előzni bizonyos rákfajták kialakulását. Ha csak a méhnyakrákot vesszük, évente közel félezer magyar nő életét menthetnénk meg, de az egyéb genitális rákok jelentős része is a HPV-vel függ össze, ami nagyszámban érint férfiakat is. A 2-, 4- és a legújabb, 9-komponensű oltások közül utóbbi kettő fiúk és férfiak részére is adható, és a daganatos elváltozások mellett a nemi szervi szemölccsel szemben is védenek.– foglalta össze Dr. Szőnyi György.

forrás: anna.hu

Exit mobile version
Megszakítás