5.4 C
Budapest
2022. november. 30. szerda

“Iszlám Állam” terrorszervezet által rabolt olaj útja

Dátum:

Megosztás:

Ez a hír már több, mint egy éves, így elképzelhető, hogy a tartalma már nem releváns, esetleg a képek már törlésre kerültek!

Oroszország bizonyítékokat mutat be Törökország szerepéről az “Iszlám Állam” terrorszervezet által folytatott olajkereskedelemben.

A rabolt olaj útja

Törökország vezetése, beleértve Erdogan elnököt és családját, érintett az „Iszlám Állam” terrorszervezettel folytatott illegális olajkereskedelemben – közölte az Orosz Honvédelmi Minisztérium a Russia Today szerint, kiemelve, hogy a Szíriából és Irakból ellopott olaj végső célja Törökország.

Anatolij Antonov orosz védelmi miniszterhelyettes három fő útvonalról beszélt, amelyeken olajat csempésznek Törökországba.

„Ma csak néhányat mutatunk be azok közül a tényadatok közül, amelyek megerősítik, hogy banditák és török vezető tisztségviselők csoportja olajat rabolnak a szomszédos országokból” –mondta Antonov hozzátéve, hogy az ilyen olaj nagy mennyiségben kerül be Törökországba „élő olajvezetékeken”, amelyek tartálykocsik ezreiből állnak.

Antonov továbbá elmondta, hogy Törökország a legfőbb felvásárlója az Irakból és Szíriából rabolt olajnak.

„Adataink szerint az ország politikai felső vezetése – Erdogan elnök és családja – részese ennek a bűnös üzletnek.”

Azonban az Oroszország által elkezdett terroristaellenes hadműveletek szeptember 30-i kezdete óta Szíriában az „Iszlám Állam” (ISIS) terrorszervezetnek az illegális olajüzletekből származó jövedelmei jelentősen csökkentek – közölte a minisztérium.

„A terrorszervezet napi bevétele korábban 3 millió dollár körül volt. Két hónappal az orosz légicsapások után a bevételük napi 1,5 millió dollár alá esett” – mondta Szergej Rudszkoj vezérőrnagy.

A sajtótájékoztató után a minisztérium képeket és videófelvételeket mutatott be tartálykocsikról és az ISIS ellenőrzése alatt álló olajtároló létesítmények elleni légitámadásokról, térképen részletezve a rabolt olaj útját. Több bizonyíték kerül bemutatásra a minisztérium weboldalán az elkövetkező időben – mondta Rudszkoj tábornok.

Az USA vezette koalíció nem bombázza az „Iszlám Állam” terrorszervezet tartálykocsijait.

Az elmúlt két hónapban az orosz légicsapások 32 olajkitermelő komplexumot, 11 finomító üzemet és 23 szivattyúállomást romboltak le – közölte Rudszkoj tábornok hozzátéve, hogy az Orosz Fegyveres Erők 1080 darab tehergépkocsit semmisítettek meg, amelyek olajtermékeket szállítottak.

„Ezek a légitámadások 50 százalékkal segítettek csökkenteni a törvénytelen olajkereskedelmet Szíria területén.”

2000 főnél több fegyveres, 120 tonna lőszer és 250 darab gépjármű jutott át török területről az „Iszlám Állam” és az Al-Nuszra Front által Szíriában megszállt körzetekbe – mondta az orosz Állami Honvédelmi Műveletirányító Nemzeti Központ parancsnoka, Mihail Mizincev altábornagy.

„Megbízható hírszerzési jelentések szerint a török fél már hosszú ideje és rendszeresen hajt végre ilyen akciókat. És a legfontosabb, hogy nem tervezi abbahagyni. Egy dolog világos. Az a szerep, amit Törökország játszik ebben a régióban, pusztító és rossz hatással van Európa biztonságára, rossz hatással van a szomszédaira is. Végső soron ilyen hatással van a saját társadalmára is.” – mondta Uzi Arad, a Moszad, az izraeli hírszerzés egykori felderítési főnöke a Russia Today televíziónak.

Forrás: Orientalista.hu

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
weblap4u banner
securiton-tűzvédelem

Kapcsolódó hírek

Orbán Viktor a finn kormányfőnek: Svédország és Finnország egyetlen percet sem veszít a NATO-tagságából

A miniszterelnök egyebek közt ezt üzente a Twitteren. Sanna Marin a YLE rádiónak adott interjúban azt mondta, ha találkozik...

Műholdfelvételek bizonyítják, nő az orosz erők száma Fehéroroszországban

A csapattelepítések viszont nem Ukrajna északról történő újbóli megtámadásának előkészítésére utalnak. Az amerikai Institute for the Study of War...

Napelemesek veszélyben: akár már 2024-től megszűnhet az éves szaldóelszámolás

A Magyar Közlönyben megjelentek szakági értelmezése szerint mindenkinek megszűnik az éves szaldóelszámolás. Egy hónap telt el azóta, hogy a...

Kiélezett meccsen nyert és jutott tovább az Egyesült Államok

Anglia mellett az Egyesült Államok jutott tovább a katari labdarúgó-világbajnokság B csoportjából, mivel kedden este kiélezett csata végén,...