Hirmagazin
Image default
Külföld

A Putyin elől menekülő oroszok ellen fordulhat Hollandia: ezzel sok minden megváltozik

Azoknak az orosz állampolgároknak, akik a hazájukban történő mozgósítástól való félelmükben Hollandiába menekültek, már nincs feltétlenül joguk Hollandiában maradni

– írta csütörtökön az NlTimes hírportál, Eric van der Burg igazságügyekért felelős államtitkár bejelentésére hivatkozva.

Az igazságügyi és biztonsági minisztérium közleménye szerint Oroszország október végén leállította a katonai mozgósítást, így a Hollandiába menekült orosz állampolgároknak nem kell tartaniuk attól, hogy katonai műveletek végrehajtására sorozzák be őket. A minisztérium hozzátette: a bevándorlási hivatal dönthet úgy is, hogy feldolgozza az oroszok menedékkérelmeit.

A kormány emellett úgy döntött, hogy a szolgálatot megtagadó orosz sorkatonák által már benyújtott menedékkérelmek elbírálását felfüggesztik a következő fél évre, ugyanez vonatkozik a dezertáló orosz sorkatonákra is, azaz ők még legalább hat hónapig Hollandiában maradhatnak.

Az igazságügyi tárca közölte, több információra van szükség arról, hogy „milyen mértékben vetettek be erőszakkal oroszországi sorkatonákat az ukrajnai háborúban, ezért még nem lehet körültekintően dönteni a 18-27 év közötti orosz sorkatonák menedékkérelmeiről”.

A moratórium nem vonatkozik a dezertáló hivatásos orosz katonákra. „A helyzetükről rendelkezésre álló információk elegendőek ahhoz, hogy a menekültügyi hivatal dönteni tudjon e célcsoport nemzetközi védelem iránti kérelmeiről” – tájékoztatott a minisztérium.

Forrás

Hirmagazin.eu

Kapcsolódó hírek

Moszkva szerint nem valószínű fegyverszünet húsvétig..

Géza

Észak-macedóniai diszkótűz: Javul az észak-macedóniai diszkótűzben megsérült és Magyarországra szállított sérültek állapota, közülük hárman várhatóan a héten hazatérhetnek – közölte az Észak-Pesti Centrumkórház.

Géza

„Mintha elraboltak volna” – Egy kanadai férfi két hetet töltött egy amerikai bevándorlási fogdában..

Ádám Petra