20.3 C
Budapest
2023. szeptember. 30. szombat

A pontyot semmi sem veri, de harcsa és süllő is jut az ünnepi asztalra, .. viszont a pontyikrát nagyon kevesen tudják megfizetni..

Dátum:

Megosztás:

A karácsonyi asztalok 77 százalékára kerülő vacsora fő eleme a hal, ám a válaszadók 45 százaléka az év többi részében havi gyakoriságnál ritkábban fogyaszt halból készült ételeket

Akik viszont szeretik az ikrát, és a boltban szeretnék megvenni, nagyot néznek majd akkor, amikor 8 ezer ft és 35 ezer Ft közötti kilónkénti árakkal találkoznak Budapesten!

Tízből kilencen pontyból készítik el a szenteste menüjén szereplő ételeket. A válaszadók egyharmada harcsát is vásárol, de süllő és lazac is kerül az asztalokra, és ikra is kerülne, ha nem kerülne gyémánt-árba..

 A hal általában halászlé formájában kerül a karácsonyi asztalra, de a rántott hal is nagyon gyakori –ez az a két fogás, amire a válaszadók 82 százaléka letette a voksát. Emellett előfordul roston sült és grillezett hal is.

Vannak, akik alkalmi halas standokon vásárolnak, de 26 százaléknyi válaszadó arra tért ki, hogy szupermarketben szerzi be a szükséges halat karácsonyra.

Ugyanakkor vannak természetesen olyanok is, akik saját vagy ismerős horgászfogásból tartalékolják el a halat az ünnepekre.

Bár a lakosság halfogyasztása folyamatosan nő, még mindig nagy az elmaradás az európai országokhoz képest

A lakosság 45 százalékának halfogyasztása nem éri el a havi gyakoriságot. A válaszadók az okokról is beszéltek: 35 százalék szerint a halnak túl magas az ára, ami mondjuk a baromfihús árához képest valóban igaz. 27 százalék azt válaszolta, hogy nehéz a minőségi halhoz való hozzájutás. A válaszadók 19 százaléka pedig a családi hagyományokat említette fő indokként.

Nyitókép: Anna Skvortsova/Getty Images

infostart nyomán

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a sajtoiroda@hirmagazin.eu e-mail címen.

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
weblap4u banner
securiton-tűzvédelem

Kapcsolódó hírek

Váratlan dolgot tettek az oroszok éjjel, ez az ország sodródhat bele a háborúba

Lehetséges légtérsértést észleltek a román hadsereg radarjai péntekről szombatra virradó éjszaka, amikor Oroszország újabb légitámadást intézett a román...

Kiakadtak a rajongók Beckham tettén, amikor szájon csókolja 12 éves lányát, Harpert…

David Beckham ismét megosztotta a követőit legújabb videójával, amelyen szájon csókolja 12 éves lányát, Harpert. Éppen Victoria Beckham párizsi...

Milliókat keres ez a gyönyörű lány azzal, hogy a kerek fenekével lufikat robbant – fotó

Egy fiatal nő nem gondolta volna, hogy az egyik rajongója fura kérdéséből üzleti vállalkozást fog indítani, azonban mégis...

Egyre durvul a migránsőrület – képek, videó

Drótvágó, létra, bot, csőre töltött éles lőfegyver... – át akarnak jönni az illegális migránsok a kerítésen - írja...