11.2 C
Budapest
2024. április. 20. szombat
HomeFőhírekBelföldi hírekA polgárőrök részt vesznek a határvédelemben

A polgárőrök részt vesznek a határvédelemben

A polgárőrök a kormány stratégiai partnerei, akik részt vesznek a határvédelemben, és ezáltal jelentősen hozzájárulnak ahhoz, hogy Magyarország közbiztonsága jó

– közölte a kiemelt társadalmi ügyekért felelős miniszterelnöki megbízott vasárnap Budapesten, sajtótájékoztatón.

Nyitrai Zsolt kifejtette, hogy a partnerség a Belügyminisztériummal, a rendőrökkel és a rendészeti szervekkel történő szakmai együttműködésben, valamint költségvetési és eszközbeli támogatásban nyilvánul meg.
A polgárőri munka „modern hazafiságot” jelent, ugyanis a határvédelemben önkéntesen, szabadidejükben vesznek részt, és komoly közösségi feladatot látnak el – fogalmazott a miniszterelnöki megbízott.
Nyitrai Zsolt kijelentette, hogy a határkerítésre és a határvédelemre továbbra is szükség van, mert egyre nagyobb a nyomás a magyar határon. Tavaly több mint 17 ezer illegális bevándorló szeretett volna bejutni az országba, az idén számuk már meghaladta a kétezret – mondta.
Úgy vélekedett: a migráció rontja Európa biztonságát, ahol a migránsok megjelentek, mindenhol megnőtt az erőszakos bűncselekmények száma, és nőtt a terrorveszély.
Csaplár Zoltán beszél a sajtótájékoztatón
A kormánynak továbbra is a biztonság, a gazdaság és a családok védelme az első – emelte ki, hozzátéve: ebben a magyar polgárok csak a Fidesz-KDNP-re számíthatnak, mert az ellenzéki pártok bevándorláspártiak. Csaplár Zoltán, az Országos Polgárőr Szövetség önkormányzati elnökhelyettese azt hangsúlyozta, hogy a szövetség az idén is szeretne minden segítséget megadni a rendészeti szerveknek az ország védelméhez.
A 2015-ös nagy migrációs invázió után a szövetségen belül megalakították a határvédelmi tagozatot az ország és a négy érintett déli megye – Baranya, Bács-Kiskun, Békés és Csongrád megye – lakóinak védelméért – idézte fel. Elmondta: a tagozatban 86 egyesületből 1719 polgárőr vesz részt, akik 530 ember előállításában működtek közre, és 15 alkalommal vettek részt összehangolt határrendészeti akcióban a szerb, a horvát és a román határ térségében. A polgárőrök a hármashatárnál is fontos munkát végeznek.
A tagozat munkájába pedig az Országos Polgárőr Szövetség keretében működő lovas tagozat is bekapcsolódott – tette hozzá. Az elnökhelyettes beszélt arról, hogy a határvédelem olyan terület, amelyre nincs minden polgárőr kiképezve, ezért nagy hangsúlyt kell fektetni a képzésükre. Az állományt frissíteni kell, ehhez a fiatalokat folyamatosan be kell kapcsolni a munkába – mondta Csaplár Zoltán.

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem