Hirmagazin
Image default
Gazdaság

A Pénzügyminisztérium az adományozás speciális adómentességéről

Az adományozás egyébként is kedvező adóügyi szabályait a koronavírus-járvány felülírta. A jelenlegi helyzetben még több mentesség és még több kedvezmény jár

– hívja fel a figyelmet Izer Norbert a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára.

Kedvező adószabályokkal segíti az állam azokat, akik a koronavírus-járvány következményeinek elhárítása, mérséklése céljából a veszélyhelyzetben lévőknek ingyenes segítséget nyújtanak.

Az adómentesség mellett a felajánló cégek például a fizetendő adójuk összegéből is levonhatják az áfát. A konkrét példákat egy varrodával kezdte, amelyik a meglévő alapanyagkészletből maszkokat varr, és ingyenesen kórházaknak vagy bentlakásos intézményeknek adja. A varroda levonhatja az áfát, és a veszélyhelyzetre tekintettel még áfát sem kell fizetnie a maszkok után.

Ugyanezek a kedvező szabályok alkalmazhatók, ha például egy vállalkozás kifejezetten azért szerez be laptopokat, hogy azokat a digitális oktatásban résztvevő gyerekeknek ingyen odaadja. A diákok tanulását segítő vállalkozónak – a speciális, járványügyi, kedvező szabályok miatt – nem kell áfát felszámítania, és még a laptop beszerzésének forgalmi adóját is levonhatja.

A speciális, kedvezményes szabályok annak az étteremnek is adómegtakarítást hoznak, amelyik az egészségügyi ellátást végzőknek vagy a rászorulóknak biztosít meleg ételt.

A veszélyhelyzetre tekintettel ugyanis az étterem levonhatja az ételek alapanyagául szolgáló élelmiszert terhelő áfát.

Izer Norbert kiemelte, hogy a koronavírus-járványra tekintettel járó speciális adómentességek és kedvezmények igénybevételének egyetlen feltétele van: 60 napon belül bejelentést kell tenni az adóhivatalhoz, amiben mindössze a juttatást, annak mennyiségét, értékét, valamint a kedvezményezett, vészhelyzetben levő szervezetet, csoportot, személyt, illetve személyeket (ha a juttatás körülményei lehetővé teszik, azonosíthatóan) kell feltüntetni.

A veszélyhelyzeti, speciális kedvezmények nemcsak az áfára vonatkoznak, hanem a társasági adóra és a személyi jövedelemadóra is.

Így például az egészségügyi dolgozóknak juttatott védőfelszerelés, az ingyenes étkezés, a közösségi autóhasználat, a térítésmentes lakhatás biztosítása is adómentes jövedelem – sorolta Izer Norbert.

Az államtitkár kitért arra is, hogy az adórendszer alapvetően is támogatja az adományozást.

Ha például egy bolt a vevőnek az üzletbe lépéskor maszkot ad, akkor nem szükséges a stabilitási törvény speciális szabályait alkalmazni.

Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a veszélyhelyzetet követően sem kell majd a boltosnak áfát felszámítania a maszk után, és a beszerzést terhelő áfát is levonhatja a fizetendő adóból.

A koronavírus-járvány elleni védekezéssel összefüggő adományozás kedvező adózási szabályairól a Pénzügyminisztérium és az adóhivatal szakértői készítettek egy – számos gyakorlati példát tartalmazó – tájékoztatót, amely elérhető a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) honlapján, ahol a bejelentés szabályszerű megtételének elősegítésére a NAV bejelentési mintát is közzétesz.

NAV, Pénzügyminisztérium, Hirmagazin.eu

Kapcsolódó hírek

A Real-PR 93. friss közvélemény-kutatása alapján a magyarok 87 százalékának jó a véleménye a 13. havi nyugdíj napokban történő folyósításáról.

Géza

Fontos téma van terítéken, amely valószínűleg sokakat érint, különösen Érden és környékén. Az új vízórák mérése valóban jelentős problémát okozhat, főleg ha az új eszközök indokolatlanul magas fogyasztást mutatnak – hanganyag (az emberek, a fogyasztók fel vannak háborodva..)

Géza

Súlyos csapadékhiány fenyegeti az országot – egy évszaknyi eső hiányzik.. Ha így marad, a pénztárcánkon érezzük meg..

Géza
Megszakítás