forrás: MTI

Együttérzésüket és részvétüket fejezték ki parlamenti pártok Kertész Imre halála miatt.

 

A pártok is gyászolják Kertész Imrét

 
A Fidesz szerint Kertész Imre műveivel, gondolataival sokaknak segített a diktatúrák elnyomását feldolgozni és másokkal megértetni. A nagyobbik kormánypárt frakciója az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében azt írta, hogy tisztelettel búcsúznak Kertész Imrétől, és őszinte részvéttel osztoznak a család bánatában.

Úgy fogalmaztak, hogy az író a Nobel-díj megszerzésével a legnagyobb nemzetközi sikert érte el a magyar irodalomban.

„Ahogy Magyarország 20. századi történelmét, úgy az ő életét és életművét is a két szélsőséges diktatúra, a náci és a kommunista diktatúra alakította” – olvasható a közleményben.

MSZP: Kertész Imre tovább él műveiben

Kertész Imre tovább él maradandó és nagyszerű műveiben – írta Tóbiás József, az MSZP elnöke az MTI-hez eljuttatott részvétnyilvánításában. A politikus úgy fogalmazott: Kertész Imre művei a humanizmus és az egyetemes erkölcs alapkérdéseihez adnak fogódzót „őszinte szembenézéssel, az emberi természetről kialakított mély filozófiai tudással”.

Úgy folytatta: Kertész Imre alapművével, a Sorstalansággal a soá borzalmainak elviselhetetlenségét tette új perspektívából érthetővé milliók számára. „Szívből gyászolom a magyar irodalom egyik legnagyszerűbb képviselőjét” – zárta sorait Tóbiás József.

LMP: az író műveivel hozzájárult a diktatúrák megértéséhez

Részvétét fejezte ki az LMP Kertész Imre családjának és hozzátartozóinak. Az író munkájával hozzájárult a jelenkori magyar történelem, különösen a két emberellenes diktatúra feldolgozásához, és így megértéséhez – áll a párt társelnök-frakcióvezetőjének közleményében.

Az LMP mély megrendüléssel értesült Kertész Imre haláláról – írta Schiffer András. Hozzátette: Kertész Imre korszakos magyar író volt, aki könyveivel nemcsak megérdemelt nemzetközi sikereket ért el, hanem egy generáció számára vetett föl és válaszolt meg alapvető morális kérdéseket. Munkájával hozzájárult a jelenkori magyar történelem, különösen „a két emberellenes diktatúra” feldolgozásához, és így megértéséhez.

Gazdag életművén belül is a Sorstalanság című könyve méltán tekinthető a huszadik századi magyar irodalom egyik remekművének. Kertész Imre egész életében józan, végiggondolt és történelmi léptékű gondolatokkal járult hozzá a magyar köz- és irodalmi élethez. Betölthetetlen űrt hagyott maga után – fogalmazott Schiffer András.

KDNP együttérzését fejezi ki a családnak

Együttérzését fejezte ki a Kereszténydemokrata Néppárt a gyászoló családnak Kertész Imre halála miatt.

A KDNP búcsúzik a Nobel-díjas Kertész Imrétől, aki a legnagyobb nemzetközi elismeréssel öregbítette a magyar irodalom hírnevét – írták az MTI-hez is eljuttatott közleményben.

Az Együtt sok erőt kíván a családtagoknak

Az Együtt részvétét nyilvánította Kertész Imre halála miatt, családtagjainak pedig sok erőt kíván a tragédia elviseléséhez.

Az MTI-hez eljuttatott közleményükben azt írták, hogy Kertész Imrével a kortárs európai és magyar irodalom egyik legnagyobb alakja távozott, halálával óriási veszteség érte az egyetemes és a magyar kultúrát.

Úgy fogalmaztak:

„Kertész Imre művészetével megújította a jelenkori regény műfaját, és óriási dicsőséget szerzett a magyar nemzet számára azzal, hogy kiérdemelte a Nobel-díjat”.

Ennél azonban többet is tett – folytatták -, mivel hozzájárult a huszadik század egyik legnagyobb sorstragédiája, a holokauszt feldolgozásához, a vészkorszak utáni újrakezdéshez, ahhoz, hogy az európaiak újra békében éljenek egymással, és többé ne forduljanak egymás ellen.