22 C
Budapest
2024. május. 6. hétfő
HomeSzabadidőKultúraA párbeszédé az éjszaka

A párbeszédé az éjszaka

Politikamentes, csak a közönségről és a színházakról szóló estét, a társulatok és nézőik közti párbeszédet ígért a negyedik színházak éjszakája, melyet szombaton rendeznek meg Budapesten.
fotó: MTI

hirmagazin_2015-09-19_070742

A karszalaggal látogatható rendezvény jegyárai a tavalyi évhez képest nem emelkedtek, felnőttek 2500, diákok 1500 forintért látogathatják az eseményeket, míg a hat év alattiak számára jelképes 150 forintba kerül egy egész estényi színházi élmény.

Az idei kínálatban szereplő huszonhat színház hatvannégy helyszínen kínál programot, interaktív események mellett rendhagyó és különleges előadások, produkciók szerepelnek műsoron. A programok a társulatok idei bemutatóira irányítják a közönség figyelmét, és persze örökzöld témaként igyekeznek a színházba járást is népszerűsíteni. Ezen az estén a hagyományoknak megfelelően nemcsak a megszokott nézőpontból lehet figyelemmel kísérni a színházi munkát, a kulisszák mögé is betekintést nyerhetnek a résztvevők, a produkciók előcsarnokokban, próbatermekben, padlásokon, parkolókban, udvarokban vagy éppen igazgatói irodákban mutatják meg ezt a különleges világot az érdeklődőknek. A rutinos színházlátogatók megismerhetik kedvenc teátrumuk hátországát, de az események azoknak is kedvet csinálnak, akik még csak most ismerkednek ezzel a világgal.

„A színházak éjszakája remek alkalom a közvetlen találkozásokra, és garantálja, hogy kedves gesztusokat tegyünk, privát pillanatokat, olyan ritka és értékes momentumokat éljünk meg, amelyeknek a színházi hétköznapok nem feltétlenül adnak teret.” (Novák János, a Kolibri Színház igazgatója)

Karszalagot a programokra a részt vevő színházak jegypénztáraiban is lehet kapni, de online is be lehet szerezni. Ez esetben a jegyet a helyszíneken váltják karszalagra. Programokat a következő színházakban szerveznek: Átrium Film-Színház, Bethlen Téri Színház, Budapesti Operettszínház, Budapest Bábszínház, Centrál Színház, Dumaszínház, Játékszín, József Attila Színház, Jurányi Inkubátorház, Karinthy Színház, Katona József Színház, Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház, Madách Színház, Magyar Állami Operaház, MU Színház, Nemzeti Színház, Örkény István Színház, Pinceszínház, Radnóti Miklós Színház, Rózsavölgyi Szalon Arts&Café, Ódry Színpad (Színház- és Filmművészeti Egyetem), Szkéné Színház, Thália Színház, Trafó, Újszínház, valamint Vígszínház. A programok zökkenőmentes lebonyolításában 600 önkéntes is segédkezik majd.

Az eseményhez vidékről is csatlakoztak: a Miskolci Nemzeti Színház nyílt próbákkal várja a látogatókat, a színészek körbevezetik az érdeklődőket a játszóhelyeken, és próbafolyamatokba is bekukkanthatnak.

Forrás: metropol; Kép: Google, illusztráció;
Korrektúra: www.hirmagazin.eu

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem