18.1 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeSportSporthirekA Paks ikszelt a Nyíregyházával

A Paks ikszelt a Nyíregyházával

2015 02 22 061153
2015. február 21. 17:21 Forrás: MTI

A Paks hazai pályán 1-1-es döntetlent játszott a Nyíregyházával a labdarúgó OTP Bank Liga idei első mérkőzésén, amelyet a 17. fordulóból halasztottak el, és szombaton pótoltak.
A meccset a pálya használhatatlansága miatt kellett decemberben elhalasztani, és ezúttal csak azok a játékosok léphettek pályára, akik akkor is a két csapat igazolt játékosai voltak. A Nyíregyháza kerete a téli szünetben alaposan kicserélődött, így nem a legerősebb összeállításában léphetett pályára, sőt Pakson az egyébként kapus Volodimir Ovszijenko csatárként kapott lehetőséget, és az utolsó percben egy másik kapus, Hrabina Alex is pályára lépett csereként.

Gyors gólváltást követően leginkább a mezőnyben folyt a játék, és bár a Paks irányított, az első félidőben csupán néhány helyzetet, a hajrában pedig egy hazai kapufás fejest láthatott a közönség.

A fordulás után sem változott sokat a helyzet, a két csapat a mezőnyben küzdött egymással, igazán nagy gólszerzési lehetőség egyik gárda előtt sem adódott. Az utolsó húsz percet aztán „megnyomta” a Paks, de végül nem sikerült megszereznie a győztes gólt.

A Nyíregyháza az idény során másodszor szerzett pontot idegenben, ezt megelőzően – még augusztusban – a Budapest Honvéd otthonában nyert.

OTP Bank Liga, a 17. fordulóból elhalasztott mérkőzés:
MVM-Paks – Nyíregyháza Spartacus 1-1 (1-1)

Paks, 1000 néző, v.: Iványi
gólszerzők: Vági (15.), illetve Törtei (18.)
sárga lap: Vági (69.), illetve Pákolicz (14.), Fodor (55.), Kostic (82.)

Paks: Molnár P. – Kulcsár D., Gévay, Vági, Báló – Kecskés (Simon A., 59.), Tamási – Könyves, Bertus (Hahn, 75.), Bartha – Haraszti

Nyíregyháza: Balogh J. – Rubus, Szokol, Fodor, Törtei – Vámos (Markovics, 64.), Kostic, Koller, Pekár (Hrabina, 93.) – Pákolicz, Ovszijenko (Bagi, 82.)

Most népszerű

Hasonló hírek

Pannon Work