5.4 C
Budapest
2022. november. 27. vasárnap

A nyugati partnerekkel is ápolni kell a párbeszédet – közölte Magyar Levente

Dátum:

Megosztás:

Ez a hír már több, mint egy éves, így elképzelhető, hogy a tartalma már nem releváns, esetleg a képek már törlésre kerültek!

forrás: MTI

Amellett, hogy a magyar gazdaságdiplomácia a Kelet, valamint a déli nyitás keretében Latin-Amerika és Afrika felé fordul, a hagyományosnak mondható nyugat-európai partnerekkel is ápolni kell a folyamatos, intenzív párbeszédet – mondta el az MTI-nek péntek reggel telefonon koppenhágai tárgyalásait követően Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkára. Emlékeztetett arra, hogy Nyugat-Európából érkezik Magyarországra a legtöbb külföldi tőke.

 Magyar Levente

“Ez gazdaságunk éltető ereje” – mondta az államtitkár annak fontosságát hangsúlyozva, hogy a nyugati partnerekkel éreztetni kell, a kormány nyitott irányukban. Magyar a múlt héten Hollandiában, most pedig Dániában tárgyalt gazdasági és olyan politikai vezetőkkel, akik a dán gazdaságdiplomáciáért felelnek, és elő tudják segíteni a dán cégek külföldi, adott esetben magyarországi terjeszkedését.

Az államtitkár tudatta: dán vállalatok 10 ezernél is több embert foglalkoztatnak Magyarországon, s maximálisan elégedettek; a jogi környezet és a kormányzat által nyújtott segítség is kiváló minősítést kapott tőlük. Felidézte, hogy három, Magyarországon jelen lévő dán cég is bővítést tervez. “Ez ékes bizonyítéka annak, hogy nem érvényesek a Magyarországgal szemben rendre megfogalmazott kritikák” – hangoztatta Magyar Levente.

Kitért az államtitkár a dán agrárium fejlettségére is, amelynek gerincét mindössze 10 ezer gazdálkodó adja, ugyanakkor globálisan is a legversenyképesebb mezőgazdaságok közé sorolható, ahol hatalmas mennyiségű szakmai tudás és technológia halmozódott fel. Magyar elmondta, hogy már tavasszal magyar vállalkozók érkezhetnek Dániába, hogy tanulmányozzák az ottani tapasztalatokat.

Magyar Levente kiegyensúlyozottnak nevezte a magyar-dán politikai kapcsolatokat. Hozzátette: a Dán Néppárt kifejezetten támogatta a magyar kormánynak a migrációs válságban az elmúlt időszakban tett lépéseit. “Többször is nyíltan kiálltak Magyarország mellett. Ez pedig annak egy jele, hogy az az állítólagos elszigetelődés, amelybe Magyarország került ezen döntések nyomán, egyszerűen nem igaz” – magyarázta az államtitkár.

 

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
Pannon Work

Kapcsolódó hírek

Megérkezett a legmeghatóbb karácsonyi reklám: sírni fogsz – videó

Minden évre jut legalább egy emlékezetes reklám. A norvég posta karácsonyi reklámja már tavaly is megragadta az emberek figyelmét, amikor az...

Elhunyt a Flashdance dalszerzője, mindössze 63 éves volt

63 éves korában meghalt Irene Cara, a Flashdance című film Oscar-díjas énekes-dalszerzője - számolt be róla a BBC...

Karácsonykor hiánycikk lehet a kacsa és a liba a hazai boltokban

Madárinfluenza, elszálló költségek, energiaválság, bizonytalanság - ezekkel a problémákkal kell szembenézniük a termelőknek a baromfiágazatban. Rendkívül nehéz helyzetben vannak...

Egy férfi, egy nő és egy újszülött is meghalt a 4-es úton – videó

Egy férfi, egy nő és újszülött gyermeke életéért küzdöttek a mentők az Ebes és Debrecen közötti balesetnél, de...