6.6 C
Budapest
2024. április. 18. csütörtök
HomeFőhírekKülföldA nyugat-balkáni országok lezárhatják határaikat

A nyugat-balkáni országok lezárhatják határaikat

forrás: hirado.hu/M1/MTI

Szerb lapértesülések szerint Ausztriától Macedóniáig minden ország lezárhatja a határát, erről egy héten belül dönthet az Európai Unió. Ez azonban csak akkor lesz megvalósítható, ha Törökország is hajlandó az együttműködésre.

Szerb lapértesülés szerint a nyugat-balkáni országok lezárhatják határaikat 

Ausztriától Macedóniáig minden ország lezárhatja a határát, erről egy héten belül dönthet az Európai Unió – közölte diplomáciai forrásokra hivatkozva a Danas című szerbiai napilap.

A meg nem nevezett informátorok azt mondták az újságnak: a biztonsági szolgálatok koordinációjáért felelős szerbiai testület keddi ülésén elfogadtak egy tervet, amely szerint minden belügyi szervet be kell majd vetni a határok lezárása érdekében. A Danasnak nyilatkozók szerint ez elkerülhetetlen, és a jelenlegi helyzetben igen összetett feladat lesz.

A lap információi szerint az Európai Unió a következő egy hétben dönthet a határok lezárásáról, ez azonban csak akkor lesz megvalósítható, ha Törökország is hajlandó az együttműködésre.

„Amennyiben Törökország nem akar együttműködni, a nyomás Görögországra hárul, és teljesen bizonyos, hogy Görögország nem fogja azt bírni. Ebben az esetben drasztikusabb lépéseket kell életbe léptetni a határokon, mert a migránsokat vissza kell onnan szorítani, az pedig teljesen biztos, hogy csak erőszak alkalmazásával lesz lehetséges” – figyelmeztettek a Danasnak nyilatkozó diplomáciai források, és felhívták a figyelmet arra, hogy egy ilyen forgatókönyv esetében, a szerb-magyar, illetve a szerb-horvát határon történt összetűzésekhez hasonló, vagy annál erőszakosabb incidensekre lehet számítani.

A lap azt írta, hogy a határzárakról szóló döntés gyorsan megszületik majd, ezt pedig az alapozhatta meg, hogy Angela Merkel német kancellár a párizsi merényletek után már nem tudja védeni a nyitott határokra vonatkozó elképzelést. Az uniós külügyminiszterek pénteki találkozója ebből a szempontból kulcsfontosságú lesz – írta a belgrádi lap.

A szerb kormány többször is kiállt amellett, hogy Szerbia nem épít kerítést a határain, és nem zárja le a határokat a migránsok előtt. Aleksandar Vucic szerb miniszterelnök a legutóbb kedden ismételte meg álláspontját, ugyanakkor Nebojsa Stefanovic belügyminiszter úgy fogalmazott: Szerbia több forgatókönyvvel is készül arra az esetre, ha a térség országai, valamint Ausztria vagy Németország lezárná a határát, részleteket azonban nem közölt.

A nyugat-balkáni országok lezárhatják határaikat
Sentilj 2015. november 17-én.  (MTI/EPA/Erwin Scheriau)

Tizenöt embert fogtak el tiltott határátlépés miatt 

Tizenöt embert fogtak el a rendőrök tiltott határátlépés miatt szerdán – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság.

Két emberrel szemben közokirat-hamisítás miatt indult büntetőeljárás.

Hondurasban elfogtak öt szíriait, akik hamis útlevéllel az Egyesült Államokba tartottak

A hondurasi hatóságok közölték, hogy letartóztattak öt szíriai férfit, akik a múlt héten hamisított görög útlevéllel érkeztek Tegucigalpába. A rendőrség közlése szerint ez az első ilyen eset a közép-amerikai országban.

Az öt szíriai fiatalembert kedd éjjel vették őrizetbe, miután Costa Ricából a hondurasi főváros, Tegucigalpa nemzetközi repülőterére érkeztek. A hatóságok a lopott görög úti okmányok miatt kiadott Interpol-riasztás alapján tartóztatták őket fel – közölte Anibal Baca, a rendőrség szóvivője.

Baca szerint a nemzetközi rendőri szervezet Szíria óta követte a szíriai csoport nyomát, Libanonon és Törökországon, majd Brazílián, Argentínán és Costa Ricán át, egészen Hondurasig. Ugyanakkor nem utal semmilyen jel sem arra, hogy a lopott úti okmányokkal való visszaélésen kívül bármi más bűncselekménnyel gyanúsíthatóak lennének.

A csoport saját bevallása szerint az Egyesült Államokba akart eljutni San Pedro Sula, Honduras második nagyvárosának érintésével, ahonnan közvetlen repülőjáratok indulnak Los Angelesbe, Houstonba és Miamiba.

Honduras bevett állomása az Egyesült Államokba igyekvő migránsoknak, a lopott útlevelekkel azonban aligha juthattak volna be az országba.

Egy hatodik szíriai pénteken került rendőrkézre Tegucigalpában, őt repülőgéppel a szomszédos Salvadorba toloncolták vissza.

 

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work