1859-ben zajlott le a solferinói csata. Az akkori korszak legvéresebb harcának mondott csatája során több mint 40 ezer sérült, vagy halott katonát hagytak a csatamezőn. Jean Henry Dunant (1828. május 8. – 1910. október 30.) elborzadt a látottakon; üzleti útját megszakítva a helyi asszonyok segítségével próbált meg segíteni a sebesülteken. Dunant javaslata: minden országban létre kellene hozni egy segélyszervezetet, amely olyan önkéntesekből áll, akik háború idején a sebesülteket ápolják, és nemzetközi egyezményt kellene kötni a harcmezőn maradt sebesültek, valamint ápolóik védelméről olyan módon, hogy részükre semleges státuszt biztosítanak.

Ennek nyomán 1863-ban megalakul a Vöröskereszt. Februárban jött létre az Ötök Bizottsága (Dunant is tagja volt), mely a mai ICRC (Vöröskereszt Nemzetközi Bizottságának) az elődje. (Akkori neve: Sebesülteket Segélyező Nemzetközi Bizottság volt.) A vörös kereszt lett a szervezet jelképe, mely a svájci zászló inverze és 1863-ban egy nemzetközi konferencia fogadott el.

A következő fontos esemény 1864, a Genfi Egyezmény létrejötte. Az alapítók kezdeményezésére diplomáciai konferenciát rendeztek Genfben 1864. augusztus 8-28. között, melyen 16 ország vett részt. 1864. augusztus 22-én aláírták a harctéren megsebesült katonák körülményeinek javítására vonatkozó Genfi Egyezményt. A mostani 4. Genfi Egyezmény a Nemzetközi Humanitárius Jog alapjait képezi.

A genfi egyezmény értelmében a vörös kereszt jelképet csak a következőek jelzésére használhatják:

– a sebesült és beteg katonák ellátásával foglalkozó létesítmények;
– a hadseregek orvosi személyzete;
– katonai lelkészek;
– Vöröskereszt-szervezetek, például a Nemzetközi Vöröskereszt, a Nemzetközi Vöröskereszt és Vörös Félhold Társaság (korábban: Vöröskereszt Liga), és a 182 országos Vöröskereszt és Vörös Félhold szervezet.

A genfi egyezmény kötelezte aláíróit arra, hogy mind háborúban, mind békében megakadályozzák a név és a jelkép jogosulatlan használatát, hogy megmaradjon az irántuk érzett tisztelet.

A vörös félholdat elsőként az Oroszország és az Oszmán Birodalom közti fegyveres összecsapás (1876–1878) során használták. A jelképet 1929-ben fogadták el hivatalosan, és eddig 25 muszlim ország ismerte el.

2005. december 8-án írták alá a harmadik jelképet, a vörös kristályt megállapító nemzetközi szerződést (az 1949-ben elfogadott genfi egyezmények III. kiegészítő jegyzőkönyve). Elsőként Izrael és Eritrea kezdte használni.

Jelenleg 196 ország a vörös keresztet használja, 30 a vörös félholdat.
Nemzetközi szervei

Társaságok Ligája:Vörös félholdi2.png, Vörös Oroszlánnemzetközi vöröskereszt napja, Vörös nap i5.pngTársaságok föderatív jellegű szervezete 1919-ben alakult meg Genfben.

Nemzetközi Bizottsága

Kizárólag svájci állampolgárokból álló testület, melynek szintén Genf a székhelye. Háborúk és konfliktusok idején közvetít a kormányok és a Társaságok között a Genfi Egyezmény elveinek érvényesítése érdekében. Működési elve és egyben jelszava is:

Néhány sor az alapítóról:

Jean Henri Dunant (Genf, 1828. május 8. – Heiden, 1910. október 30.) svájci közéleti személyiség, üzletember.
1864-ben a hadra kelt seregek sebesültjeinek, betegeinek védelmével, hadifoglyokkal való bánásmóddal, a polgári lakosok védelmével foglalkozó nemzetközi tanácskozáson elfogadott első genfi egyezmény (Vöröskereszt) szövegének megfogalmazója.
1888-ban Randal Cremerrel a háborús viszályok békés elintézésére megalapította az Interparlamentáris Uniót.
Tevékenységéért 1901-ben megkapta az első ízben odaítélt Nobel-békedíjat.
Solferinoi emlék címmel 1862-ben könyvet írt, melyben a háború borzalmait írta le.

A Magyar Vöröskereszt

A humanitárius mozgalom Magyarországon is követésre talált. 1881-ben május 16-án megalakult a Magyar Szent Korona Országai Vörös-kereszt Egylete. Kivételnek számított, ugyanis az Osztrák-Magyar Monarchia segélyegylete korábban létrejött. A nemzetközileg elfogadott szabályok szerint egy országban egy szervezet létezhetett, azonban a magyar kormány ragaszkodott az önálló szervezet megalakításához, amely I. Ferenc József Ausztria császára és Magyarország királya jóváhagyásával 1881-ben megvalósult. Az egyletnek fel kellett készülnie a háborúban teljesítendő feladataira. Vállalta szükségkórházak, sebesültszállító oszlopok felállítását, tábori kórházak utánpótlását, Magyarországra érkező sebesültek és beteg katonák ellátását. Sorsjegykötvények kibocsátásával jelentős fejlesztéseket kezdtek (Erzsébet Kórház – mai Sportkórház – hivatásos ápolónőképző intézet felépítése).

A balkáni háborúban, majd az első világháborúban végeztek egészségügyi ellátó szolgálatot.

Az Egylet fontos feladata volt még az elesett és sebesült katonák, hadifoglyok ügyében a hozzátartozók értesítése (Tudósító Iroda).

A két világháború között létrehozták a főútvonalak mellett az elsősegélynyújtó állomásokat, a balatoni 16 viharjelző állomást, a dunai vízimentő és viharjelző szolgálatot. 1937-re kiépült a légi mentő-, elsősegély-betegszállító szolgálat, a szociális segélyező rendszer.

1921-ben megalakult a Magyar Ifjúsági Vöröskereszt, amelynek szervezésében az ifjúság részt vett a rászorulók segélyezésében, adományok gyűjtésében. Kezdeményezésükre 1925-ben rendezték meg először az Anyák Napját, mely azóta is elismert hagyománnyá vált.

A második világháború ismét előtérbe állította a szervezet jelentőségét. A lengyel menekültek ellátását, a hadifoglyokat szállító katonavonatokból megszökött több száz francia, szovjet, olasz állampolgár menedékét kellett biztosítani.

Az Egylet a honvédség egészségügyi szolgálatának kisegítését látta el, kórházakat, kórházvonatokat működtetett saját kiképzett ápolónőkkel. 1939-ben megkezdte működését a Vöröskereszt Véradó Központja.

A nyilas hatalomátvétel után az Egylet felszereléseit, egészségügyi intézményeit nyugatra hurcolták, így működése ellehetetlenült.

A háború befejezése után az Ideiglenes Nemzeti Kormány felismerte a Vöröskeresztben rejlő lehetőségeket, különösen a hazatérő hadifoglyok és sebesültek fogadásában – ellátásában, az elesettek és a hadifogságba került katonák felkutatásában, a külföldre menekült vagy politikai okok miatt elhurcolt magyar állampolgárok hazahozatalában.

A fegyverletételi szerződés értelmében a magyar hadsereg minden egészségügyi intézményét a Magyar Vöröskereszt vette át. Ez jelentős bázist biztosított a hadigondozásban, a rehabilitációban.

A Magyar Vöröskereszt 1948-ban már 228 intézménnyel rendelkezett (közkórházak, Heine Medin Intézet, orvosi rendelőintézetek, gyermekotthonok, bölcsődék), amelyek több tízezer felnőtt és gyermek egészségügyi és szociális ellátását tették lehetővé.

Megrendítő törést okozott, hogy a Magyar Vöröskereszt intézményeit 1949-ben államosították.

1951-ben egészségügyi egyesületté minősítették. Fő feladatait az egészségügyi felvilágosításban, elsősegély oktatásában és a véradók szervezésében jelölték meg.

Ebben a helyzetben a szervezet nagy erőpróbája volt az 1954. évi dunai árvíz. Hatezer önkéntese vett részt a mentésben, elsősegélynyújtásban, a lakosság élelmezésében.

Az 1956-os forradalom idején a nemzetközi segélyszállítmányok, egészségügyi felszerelések elosztása jelentette a humanitárius cselekvést. Ezzel azonban a szervezet az új kormány részéről hátrányos megkülönböztetést szenvedett.

A Magyar Vöröskereszt 1957 tavaszán kapta vissza önállóságát. Feladata az egészségügyi ismeretterjesztés, térítésmentes véradásszervezés, ápolónőképzés, polgári védelemmel együttműködés, az ifjúság körében végzendő szervezés és az üzemekben vöröskeresztes szervezetek létrehozása. Ez a program a tömegszervezetté válást tűzte célul.

A későbbi években új kezdeményezések bővítették a feladatokat (családgondozói szakszolgálat, mozgássérült gyermekek táboroztatása, véradó központok, szociális otthonok létrehozása).

1988-tól a menekültek ellátása (előbb a romániai, majd az NDK állampolgárok, később a délszláv háború elől menekülés) jelentett kiemelt munkát.

A Magyar Vöröskereszt mai feladatai részben a hagyományos programokra, részben az új társadalmi szükségletekre épültek. Így a szociális ellátó rendszer, intézmények működtetése, az ifjúság egészségnevelése, a véradásszervezés, az elsősegélynyújtás oktatása, a katasztrófa-segélyezés és mentés, a keresőszolgálat a főbb feladat.

Kiemelt jelentőségű a szervezet részvétele a nemzetközi katasztrófa-segélyezésben (kárpátaljai, romániai árvíznek, délkelet-ázsiai szökőár, stb.). Ez egyben a Föderáció és az ICRC nemzetközi programjaiba való részvételt is jelenti.

A Magyar Vöröskereszt ugyancsak kiemelt feladatainak tartja az ifjúság körében a humanitárius eszmék terjesztését és a Magyar Ifjúsági Vöröskereszt felkészítését a mindenkori tevékenység ellátására.

A szervezet irányításában 2004-ben történt változás, amikor a Kongresszus Habsburg Györgyöt választotta a Magyar Vöröskereszt elnökévé.

Az eltelt néhány évben nőtt a szervezet nemzetközi elismertsége, bővültek hazai és nemzetközi programjai és a nemzetközi testületekben végzett munkája.

Forrás: szerkeszto.portal; Kép: Google;