Hirmagazin
Image default
A NAV hírei

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) közleménye szerint egy állateledeleket áruló vállalkozás számla nélkül árult csirkehúst Budapesten, ezt a hivatal egy próbavásárlás során kiszúrta, és többmilliós bírságot szabott ki a tettesre.

Ehhez hozzájön, hogy a termék sem hűtve, sem címkézve nem volt megfelelően, így hármas szabálysértést követett el a vállalkozó.

Egy állateledeleket áruló vállalkozó aznapi friss bontásból származó csirkehúst kínált Budapesten díjmentes, hűtőkocsis kiszállítással. A termékből legalább 150 kilogrammot kellett rendelni. A NAV ellenőrei a próbavásárlás során nem kaptak nyugtát. A Pest Vármegyei Kormányhivatal szakemberei pedig megállapították, hogy a termék nem volt megfelelően hűtve és címkézve,

ezért a termék forgalmazását megtiltották, az eladót az áru megsemmisítésére kötelezték.

Az ügyben a NAV a nyugtakibocsátási kötelezettség elmulasztása, az igazolatlan árueredet, valamint a szállítást végző, de be nem jelentett foglalkoztatott alkalmazása miatt jár el. A vállalkozás egyetlen ügylettel elkövetett hármas adóügyi jogsértés miatt több mint négymillió forint bírságra számíthat – közölték.

E fentiek alapjn tetemes bírságra számíthat minden szabálytalanul működő állateledel-forgalmazó vállalkozó.

Forrás nyomán

Hirmagazin.eu

Kapcsolódó hírek