10.2 C
Budapest
2024. április. 18. csütörtök
HomeSportNemzeti sportok, nemzetünk sportolóiA nemzet sportolója: Hammerl László dr sportlövő

A nemzet sportolója: Hammerl László dr sportlövő

2015 03 22 125315Hammerl László (Született: Budapest, 1942. február 15. –) a Nemzet Sportolója címmel kitüntetett olimpiai bajnok sportlövő, edző, orvos.

Életpályája

1952-től a Ganz Villamossági Művek, 1957-től az MHSZ KLK, majd 1969-től az Újpesti Dózsa sportlövője volt. 1959-ben ifi Eb bronzérmet szerzett. 1961-ben háromszor végzett a negyedik helyen a budapesti ifi Eb-n. Ettől az évtől bekerült a magyar válogatottba. Első jelentős nemzetközi versenye az 1964. évi olimpia volt, ahol meglepetésre hetvenhárom induló közül fekvő lövésben arany-, összetettben pedig bronzérmet nyert. Fekvő lövésben azonos, 597 körös eredményt ért el az egyesült államokbeli Lones Wiggerrel, az amerikai versenyző azonban az utolsó sorozatban nyújtott rosszabb teljesítményével a második helyre szorult.

1965-ben Eb 4. volt csapatban. Az előző olimpiához hasonló holtverseny ismétlődött meg az 1968. évi olimpián, ahol a csehszlovák Jan Kurkával azonos, 598 körös teljesítményével Hammerl László szorult a második helyre.

Az 1969-es Eb-n sportpuska térdelő testhelyzetben 4. volt egyéniben, légpuska csapatban hetedik. Az 1970-es vb-n 9. volt fekvő egyéniben. Az 1974-es vb-n bronzérmet szerzett csapatban. 1975-ben Eb bronzérmes volt csapatban. Részt vett az 1972. évi müncheni és az 1976. évi montreali olimpián is, de nem sikerült pontszerző helyen végeznie. 1976-ban visszavonult az aktív sportolástól.

1968-ban a Semmelweis Orvostudományi Egyetemen általános orvosi oklevelet szerzett, majd 1973-ban fül-orr-gégész szakorvosi vizsgát tett. 1977 januárjától orvosi hivatása gyakorlása mellett elvállalta a magyar sportlövő válogatott szövetségi kapitányi tisztségét. 1982-ben a Testnevelési Főiskolán edzői, 1985-ben szakedzői oklevelet szerzett. 1986-tól a TF-en oktat, 1991-től címzetes egyetemi docens lett. A Zágrábi Testnevelési Főiskola vendégtanára.1989-ben a MOB tagja lett. Ettől az évtől technikai igazgató lett a szövetségben betöltött posztja. 1991-ben az év magyar edzője választáson harmadik volt. 1996 szeptemberében lemondott a technikai igazgatói posztról.

2015 03 22 1253321996-ban Új-Zélandon telepedett le és a helyi sportlövő válogatott szövetségi kapitánya lett. 1999-ben hazatért és ismét a magyar válogatott vezetője lett. 2002-ben az Év magyar szövetségi kapitánya választáson második volt. 2004-től a Nemzet Sportolója.[2] 2004-ben nem hosszabbították meg szerződését a válogatottnál. 2005-ben a Nemzeti Sportszövetség referense lett. Az Olimpikonok a drog ellen egyesület elnöke volt 2008-ig. A Magyar Sportlövő Szövetség alelnöke.

Sporteredményei

olimpiai bajnok (1964, Tokió: kisöbű sportpuska, fekvő, egyéni)
olimpiai 2. helyezett (1968, Mexikóváros: kisöbű sportpuska, fekvő, egyéni)
olimpiai 3. helyezett (1964, Tokió: kisöbű sportpuska, összetett, egyéni)
világbajnoki 3. helyezett (1974, Thun: kisöbű sportpuska, álló, csapat)
Európa-bajnoki 3. helyezett (1975, Bukarest: kisöbű sportpuska, térdelő, csapat)
országos csúcs (nem hiteles világcsúcs) 1163 kör, kisöbű sportpuska 120 lövés (1963)

Díjai, elismerései

Mesteredző (1985)
Kemény Ferenc-díj (1996)
A Nemzet Sportolója (2004)
Az év magyar sportlövője (1964, 1968)

Forrás: wikipedia; Kép: Google;

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work