Home Sport Nemzeti sportok, nemzetünk sportolói A nemzet sportolója: Balczó András öttusázó

A nemzet sportolója: Balczó András öttusázó

2015 03 22 123641

(Kondoros, 1938. augusztus 16. –)
A Nemzet Sportolója címmel kitüntetett háromszoros olimpiai bajnok magyar öttusázó, az öttusasport történetének egyik legnagyobb alakja.

Élete és pályafutása

Balczó András másfél éves volt, mikor evangélikus lelkész apját Nyíregyházára helyezték át, így itt töltötte gyermekkorát. Mitró Györgyhöz hasonlóan a Bujtoson tanult meg úszni.1955-ben egy országos versenyen Benedek Ferenc fedezte fel az akkor 17 éves, vékony fiút, majd szülei beleegyezése és András érettségije után Budapestre vitte, ahol a Csepel SC sportolója lett.
Balczó András a Küldetés című 1977-es portréfilmben

Reményeiben nem csalatkozott, 1957-ben háromtusa országos bajnok volt. 1958-ban a vb-n hatodik helyezést ért el, egy évvel később már ezüstérmet nyert. Tehetsége hihetetlen akaraterővel párosult. 1960-ban Rómában az olimpiai bajnokcsapat tagja, egyéniben negyedik helyezést ért el. 1961-ben bronzérmes, 1962-ben negyedik lett a vb-n. 1963-ban, 1965-ben, 1966-ban, 1967-ben és 1969-ben egyéni világbajnok. Az 1968-as mexikói olimpián a győztes csapat tagja, egyéniben ezüstérmes. 1969 kivételével mindannyiszor a győztes magyar csapat tagja Török Ferenccel és Móna Istvánnal. Az 1970 évi vb-n egyéniben ezüstöt, csapatban aranyat nyert. Az 1972-es müncheni olimpia egyéni bajnoka, csapatban második. Nyolcszor egyéniben, hatszor pedig csapatban nyert magyar bajnokságot. Pályafutásáról 1976-ban Kósa Ferenc Küldetés címmel filmet készített. A Küldetés című film nagy siker volt a mozikban; az aczéli kultúrpolitikai vezetés a „rendszerellenes kritika” miatt három hét után levetette a mozik műsoráról.

1966-ban, 1969-ben és 1970-ben is az év sportolójának választották Magyarországon.

Mivel nem lépett be az MSZMP-be, sőt portréfilmjében komoly kritikát fogalmazott meg a kommunista rendszerrel szemben, sportvezetői karrierje elé akadályokat gördítettek; a világ első számú és mindmáig legsikeresebb öttusázója tíz éven át várt, hogy felkérik a szövetségi kapitányi poszt betöltésére, s addig – hogy az öttusasport közelében maradjon – az öttusaistálló belovaglója volt, nagyon alacsony fizetésért.

Mindeközben két diplomát szerzett a Testnevelési Főiskolán (vívó szakedző, öttusa szakedző), így a magyar öttusasport irányításához szükséges minden lehető képzést elvégzett.

1973-ban visszavonult. Sajnos nem részesítették az őt megillető támogatásban. Belovagló lett az Országos Lótenyésztési Felügyelőségnél. Dávid Sándor megírta “Balczó” című könyvét. A Nemzetközi Transsylvania Alapítvány kuratóriumi tagja. 1983-tól szellemi szabadfoglalkozású.

Feleségével, Császár Mónikával, a müncheni olimpián bronzérmes tornásszal 12 gyermeküket nevelik szeretetben és békességben budakeszi házukban, amit Balczó András maga épített. 38 évesen lett először apa.

Küldetés című filmje óta több mint 2500 alkalommal találkozott emberekkel, tartott előadásokat, élménybeszámolókat pályafutásáról.
„ …ha valaki azt képzeli, hogy Isten nélkül is meg tudja oldani az életét, hogy a céljai elérése majd boldogítja, nagyot téved. A boldogság nem függ a sikerességtől. A nem nyerés félelme állandóan gátolja az örömérzetet. De amikor már nem akar mindenáron nyerni, abban a pillanatban szabaddá válik.…

2004-ben Nemzet Sportolójának választották. A díjátadásra ugyan a „rendszerváltó kormányok”[5] abortuszpolitikája elleni tiltakozásul nem ment el, de a díjat – és a vele járó honoráriumot – elfogadta, úgy nyilatkozott: a nemzetet nem akarja megsérteni.

2005-ben a Kairosz Kiadónál „Szenvedésbe ágyazott gyönyörűség” címmel jelent meg könyve, melyben Kocsis L. Mihállyal beszélget. 2009-től a debreceni Oxigén Kupa erdei futóverseny-sorozat védnöke.

2011-ben Budapest díszpolgára lett.

Forrás: wikipedia; Kép: Google;

Exit mobile version
Megszakítás