7.9 C
Budapest
2024. április. 16. kedd
HomeFőhírekKülföldA németek már nem bíznak Angela Merkelben

A németek már nem bíznak Angela Merkelben

Gyengítette a német koalíciós pártok vezetőinek hitelességét a szövetségi alkotmányvédelmi hivatal (BfV) vezetője körüli vita, a németek több mint fele szerint Angela Merkel elvesztette az irányítást a kormány felett.

Angela Merkel német kancellár (Fotó: MTI/EPA)

Már csak a németek 54 százaléka gondolja úgy, hogy a kormánynak a ciklus végéig, 2021-ig hivatalban kell maradnia, 40 százalék szerint inkább fel kell bontani a március óta kormányzó koalíciót és ismét választást kell tartani. 39 százalék szerint a kormány egyenesen cselekvőképtelen (51 százalék szerint képes a cselekvésre). A többség,52 százalék szerint Angela Merkel elveszítette az ellenőrzést a kormányában zajló folyamatok felett,és csak 43 százalék látja úgy, hogy a kancellár továbbra is ura a helyzetnek.

Bild am Sonntag című lap megbízásából végzett közvélemény-kutatás szerint a németek legnagyobb csoportja, 43 százaléka szerint Horst Seehofer belügyminiszter, a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) elnöke hitelességét gyengítette leginkább a BfV elnöke, Hans-Georg Maassen körüli koalíciós konfliktus. 22 százaléka szerint Angela Merkel kancellár és a Kereszténydemokrata Unió (CDU) hitelességét, 16 százalék szerint pedig Andrea Nahles, a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) elnökének hitelességét.

                                      Hans-Georg Maassen. FORRÁS: DPA PICTURE-ALLIANCE/AFP/SOEREN STACHE

A három pártelnök várhatóan vasárnap tárgyalja újra a BfV elnökének ügyében kedden kötött megállapodást, amely arról szólt, hogy Hans-Georg Maassent leváltják a belső elhárításért felelős nemzetbiztonsági szolgálat éléről, de rögtön elő is léptetik belügyminisztériumi államtitkárnak.

A megállapodást az SPD nyomására tárgyalják újra, ők követelték Maasen leváltását is, miután a chemnitzi migránserőszakot követő tüntetésekkel kapcsolatban kétségbe vonta a sajtó- és kormánypropagandát.Chemnitzben migránsok öltek meg az utcán egy német férfit, ezután többezres spontán tüntetések kezdődtek.

A német sajtó próbálta úgy beállítani a tiltakozásokat, mint ha azok szélsőjobboldali támadások lennének és hajtóvadászat lenne Chemnitzben a külföldiek ellen. Ezt a propagandát átvette Angela Merkel is. Maasen azonban egy lapinterjúban kijelentette, nincsenek erre bizonyítékok éskétségbe vonta a külföldinek tűnő embereket üldöző németeket ábrázoló videófelvétel eredetiségét.Úgy vélte, a felvételt azért hozták nyilvánosságra, hogy eltereljék a figyelmet az emberölésről.

Andrea Nahles szocdem elnök a pártelnök kollegáinak pénteken írt levelében azt írta, mindhárman tévedtek, mert Hans-Georg Maassen előléptetése sok ember igazságérzetét sérti (arról nem írt, hogy a leváltás is).

Horst Seehofer a lapnak nyilatkozva kiemelte, hogyHans-Georg Maassen nem sértett meg szolgálati előírásokat, és nagyon kompetens szakember, akivel tisztelettel kell bánni.Felelősséggel tartozik munkatársai sorsáért, gondoskodnia kell róluk, így nem hajlandó elbocsátani Hans-Georg Maassent csak azért, mert ellene fordult a közhangulat.

A koalíció felbomlását és új választások kiírását egyik párt sem akarja, mert a kormány migránspolitikája miatt történelmi mélyponton van mind a CDU, mind az SPD népszerűsége.

Forrás: MTI

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem