9.6 C
Budapest
2024. április. 19. péntek
HomeFőhírekGazdaságA NAV már hozzá is látott az szja-visszatérítések előkészítéséhez

A NAV már hozzá is látott az szja-visszatérítések előkészítéséhez

Jövő februárban 1,9 millió szülő megkapja az szja-visszatérítést. Az adóhivatal már megkezdte a felkészülést arra, hogy 2022 elején hiánytalanul célt érjen a családoknak szánt, majdnem hatszázmilliárd forint – mondta a Media­works Hírcentrumának a pénzügyminiszter. Varga Mihály hozzátette: ha folytatódik az újraindítás, idén akár a hét százalékot is elérheti a gazdasági növekedés.

A NAV már hozzá is látott az szja-visszatérítések előkészítéséhez

 

A magyar adórendszerben, adóigazgatásban eddig teljesen szokatlan megoldáshoz folyamodik a kormány – így kommentálták szakértők a nyáron a kormányfő szja-visszatérítésről szóló bejelentését.

Még több gazdasági hír itt!

Orbán Viktor júniusban, a Világgazdaság című lap gazdasági konferenciáján ismertette az elképzelést, amely szerint ha a gazdaság növekedése ebben az évben túllépi az 5,5 százalékot, akkor mód nyílhat arra, hogy a családok visszakapják azt az összeget, amelyet idén személyi jövedelemadó címén befizettek az államkasszába.

A miniszterelnök hétfőn a parlamentben azt közölte, hogy mivel a nemzeti konzultáció megerősítette az elképzelést, az érintettek februárban hozzájutnak az idén befizetett személyi jövedelemadójukhoz.

A pénzügyminiszternél a Mediaworks Hírcentruma az adó-visszatérítés technikai megvalósításának mikéntjétől érdeklődött.

Varga Mihály szerint a hét százalékot is elérheti idén a gazdasági növekedés   Fotó: Kurucz Árpád

A pénzügyi kormányzat már készül arra, hogy a befizetett ­szja-t a következő év elején a családok visszakapják. A részletszabályokról ősszel dönt a kormány

– mondta Varga Mihály. A pénzügyminiszter megjegyezte, hogy a legfontosabb feltétel a jelenlegi számítások szerint könnyen teljesülhet. – A Pénzügyminisztérium úgy számol, ha folytatjuk a gazdaság újraindítását, idén akár a hét százalékot is elérheti a magyar gazdaság növekedése – mondta a miniszter.

Az szja-visszatérítés kapcsán érdemes felidézni a legfontosabb számokat. Ezek szerint 1,9 adófizető kaphatja vissza a jövő év elején az idén befizetett adóját. Ha a családban mind a két szülőnek van bejelentett állása, mindkettőjüknek jár a visszatérítés. Fontos pont még, hogy a visszatérítés az átlagbér adószintjéig történhet meg, ám ez – adott esetben – fejenként nyolcszázezer forintos összeget is jelenthet.

Az állam nagyjából hatszázmilliárd forintot utal majd vissza a jogosultaknak.

Még több gazdasági hír itt!

A kérdés csak az, hogy mikor. A felvetésre Varga Mihály közölte: arra kérte Vágujhelyi Ferencet, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) vezetőjét, hogy a szervezet készüljön fel az szja-visszatérítéssel kapcsolatos teendőkre. A tárcavezető úgy fogalmazott:

a NAV tartani fogja a számára megjelölt határidőt, a hatóság készül arra, hogy februárban minden érintett megkapja az őt megillető visszatérítést.

Tudnivalók
Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn, az Országgyűlésben ismertette az adó-visszatérítés legfontosabb tudnivalóit. – A gazdaság sikeres újraindítása képessé teszi a parlamentet és a kormányt, hogy megvalósítsa azokat a célokat, amelyeket a negyedik hullám előtt kitűzött. 2022. február 15-ig visszatérítjük, mert vissza tudjuk téríteni a gyereket nevelő szülőknek az általuk 2021-ben befizetett személyi jövedelemadót – kezdte a kormányfő, majd arra tért ki, hogy a visszafizetés felső határa az átlagbér éves adótartalma lesz. Fontos pont az is, hogy adó-visszatérítésben részesülnek a gyereket nevelő kisvállalkozók is. – Az ekho szerint adózó szülők az általuk személyi jövedelemadóként befizetett összeget kapják majd vissza, a kedvezményes átalányadót fizető kisvállalkozók, a katások pedig az általuk fizetett átalányadó egynegyedét kapják vissza, amennyiben gyermeket nevelnek – sorolta a miniszterelnök. Orbán Viktor összegzésként úgy fogalmazott: 1,9 millió szülő számára hatszázmilliárd forintot térít vissza az adóhivatal 2022 februárjában.

magyarnemzet

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem