27.9 C
Budapest
2023. szeptember. 28. csütörtök

A nappali berendezése élvezetesebb feladat, mint valaha!

Dátum:

Megosztás:

A nappali az otthon középpontja, központja, ahol a család rendszeresen összegyűlik, ahova a barátok is megérkeznek, ahol a vendégek is helyet kapnak, ahol többnyire zajlik az élet.

Mindezek fényében még jó, hogy a berendezés akkor ideális, ha maradéktalan kényelmet biztosít, és még a szemeket is kényezteti.

Hova lehet ülni, feküdni?

Az ülőgarnitúrák kiválasztásával kezdődik minden, hiszen az senkit sem zavar, ha a holmik dobozban állnak, de ha nem lehet leülni sehová, az már baj. A viccet félretéve a komfortosság nagykövete az a garnitúra, ami végül a családi élet szerves részévé válik. A sarokvariációk kifejezetten arra születtek, hogy megkönnyítsék az apró helyiségek minél helytakarékosabb, egyúttal esztétikusabb berendezését. A terjedelmes típusok ugyanakkor a nagyméretű nappalik főszereplőivé válhatnak minden tekintetben. Azt azért még a vásárlás előtt célszerű tisztázni, hogy a garnitúra esetében elvárás-e a kényelmes, hosszú távú fekvés támogatása. Hiszen sokan, ha vendéget marasztalnak éjszakára, a nappaliban vetnek ágyat. Igen ám, de egyes modellek jobbára csak ücsörgésre teremtettek, viszont alvásra nem a legmegfelelőbbek. A kihúzhatós kanapék például egészen jó alternatívák, de ha ez sem elég, akkor megéri olyan fajtában gondolkodni, aminek a matraca külön választható, ezáltal a fekvőfelület milyensége az egyéni igényekhez igazítható.

A színeket minden esetben jó ötlet összehangolni, viszont a legjobb, ha a garnitúráé az első szó, ekkor ez a bútor válik irányadóvá a többi berendezési tárgy számára, azaz olyan színben pompázhat, ami személy szerint a leginkább befutó.

Mi a helyzet azokkal a dobozokkal?

Ahogy arra fentebb viccesen utaltunk a holmik elpakolása is roppantul fontos feladat. A legjobb, ha semmi sincsen elől. De hogyan oldható meg mindez esztétikusan? A nappali szekrénysorok segítségével. Ezek a bútorok konkrétan mindent képesek elnyelni, még a kíváncsi lurkókat is. Általuk az átlátható, rendszerezett pakolás könnyedén kivitelezhető, miközben kellemes megjelenésük gondoskodik a jó hangulatról.

Nyitókép: Ground Picture / Shutterstock.com

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a sajtoiroda@hirmagazin.eu e-mail címen.

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
weblap4u banner
Pannon Work

Kapcsolódó hírek

Ukrajna állig felfegyverkezik – több ezer kilométer lőtávolságú rakétákhoz juthat

Az ukrán hadsereg eddigi legmasszívabb csapásait a krími célpontok és az orosz Fekete-tengeri flotta ellen mérte. A sugár...

Győr Rally Metabond szemmel

Élménybeszámoló az Országos Rally Bajnokság helyszínéről Szerző: Metabond 2023. szeptember 8-10. között a HUMDA Országos Rally Bajnokság keretén belül került...

Kate Hudson, Matthew McConaughey – Hogyan veszítsünk el egy pasit 10 nap alatt – videó

How to Lose a Guy in 10 Days - amerikai-német romantikus vígjáték Andie Anderson a Nőmérő Magazin újdonsült rovatvezetője,...

„Hajrá, Gelencsér Ferenc!” – Orbán Viktor a TikTokon is bíztatta a Momentum elnökét (VIDEÓ)

Mint ismert, a Momentum-elnök mikrofonja bekapcsolva maradt a legutóbbi parlamenti felszólalása után. Ahogy korábbi cikkünkben mi is beszámoltunk róla,...