Home Életmód Életmód hírek A mostoha nagyi forrásban lévő vízbe mártotta a gyerek lábát, mert az...

A mostoha nagyi forrásban lévő vízbe mártotta a gyerek lábát, mert az rosszul viselkedett

Az emberek döntő többségének természetes ösztöne, hogy megvédje, de legalábbis kedvességgel forduljon a kisgyermekekhez. Éppen ezért olyan megrendítően szörnyű hallani arról, ha egy felnőtt bántalmazza vagy elhanyagolja őket. 

Azt hiszem, hogy soha nem fog a fejembe férni, hogyan képesek egyesek kárt okozni a védtelen csöppségeknek és biztos vagyok benne, hogy nem én vagyok az egyetlen.

Egy Tennessee állam béli mostoha nagymamát gyermekbántalmazással vádoltak meg, ugyanis két éves unokájának másodfokú égési sérüléseket okozott azáltal, hogy a lábait forrásban lévő vízbe merítette. Hogy mi volt az állítólagos ok? ‘Éppen rossz napja volt’, a gyerek pedig ’nem tudott viselkedni.’

Az anyuka, Brittany, két nagyobb gyerekét vitte el úszni, Kaylee-t pedig mostoha nagymamájára- vőlegénye anyjára – hagyta. Nem sokkal később, hogy kitette a kislányt, telefonhívást kapott, hogy azonnal menjen vissza érte.

“Hallottam, ahogy Kaylee sikít a háttérben.” – mondta az anya.

Ahogy a képeken is látszik, a kicsi lábát égési sebek és hólyagok borítják.

A két éves Kaylee Robinson kitartása lankadatlan maradt a szörnyű megpróbáltatás okozta sebesülés után is. Az anya, Brittany elmesélte, hogy a nagymama bevallotta tettét, miszerint a kislány lábait forrásban lévő vízbe mártotta, mert ‘rossz napja volt.’

A nagymamát letartóztatták és 150.000 dolláros óvadék ellenében engedik szabadlábra.

Kaylee-nek azóta két operációja volt, amelyek nem használtak túlságosan. A bőre nem tudott még úgy regenerálódni, ahogyan azt az orvosok remélték. Nagy fájdalmakat él át. A combjáról vesznek bőrt, amit a lábára fognak majd átültetni, hogy helyrehozhassák, amennyire lehet.

 

tudasfaja.com

 

Exit mobile version
Megszakítás