A Figaro szerkesztő-igazgatója szerint megtörtént a behódolás a bevándorlók felé. A lap igazgatója szerint Franciaország nem tesz azért, hogy megvédje állampolgárait a migránsok támadásaitól.

Guillaume Roquette szerint hihetetlen, hogy minden egyes merénylet után ugyanazt mondják: Nem tehetünk semmit.
Guillaume Roquette: „6 év alatt 250 halottunk volt. Behódoltunk. A következő merénylet és a következő halálos merényletek után is ugyanezt a beszélgetést folytatjuk le.”
Egy bíróval folytatott beszélgetés során azt mondta a bíró, hogy “ne karikatúrázza ki azokat, akik nem értenek egyet önnel. A franciák csak azt látják minden egyes merénylet után, hogy semmi sem történik és azt kérdezik: Ki fog bennónket megvédeni? Ezt a kérdést újra fel kell tenni – mondta a Figaro szerkesztő-igazgatója.
Franciák tüntetnek

 

Franciák (is) félelemben
Szerinte van összefüggés az iszlám politika és a terrorizmus között, de mivel bűnösnek érezné magát mind a politika, mind a bírák rasszizmus vagy iszlámfóbiája miatt, ezért nem történik szinte semmi.
A Holland köztársasági elnök például meghagyta a terroristák kettős állampolgárságát.
Forrás: lokal.hu