13.8 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeSzabadidőBulvárA Mestercukrász zsűrijében nagy vita volt, ki legyen a győztes: végül Roxi...

A Mestercukrász zsűrijében nagy vita volt, ki legyen a győztes: végül Roxi nyerte a műsort

A Mestercukrász 2022-es évadát és az címmel járó öt millió forintot Rábai Roxána nyerte meg.

Mestercukrász 2022-es évadát Rábai Roxána nyerte meg. Négy hét versengés után dőlt el, hogy ki az édesszájú Konyhafőnök második évadának győztese és ki viheti haza 5 millió forintos fődíjat.

A Finálében mindkét versenyző, Roxi és Krupa Rebeka két-két korábbi játékostársát kapta meg segítőnek. Feladatuk egy-egy pompa-torta és egy-egy tányérdesszert elkészítése volt.

Mestercukrász győztese 2022-ben

Rebi sütése jól indult, de a közben felmerülő hibák miatt egyre jobban aggódott amiatt, hogy nem lesz kész időben, és a dekorálással kapcsolatban is bizonytalan volt.

mestercukrász-rebi-csapata

Fotó: RTL Magyarország/Tulok András

A torta közepére készített dobozszerű csokigúla formázás közben megtört, ráadásul munka közben Rebi meg is égette magát, emellett a Kriszti által megformázott angyalszobor szárnyai is leestek, amiket végül külön tálaltak bele a tortába.

mestercukrasz-rebi-torta

Fotó: RTL Magyarország/Tulok András

A háromemeletes alkotás alsó szintjét csokis piskóta, tejcsoki ganache, málnás-sárkánygyümölcsös betét és mogyorós roppanós alkotta. A középső rész egy rózsaszín bársonyspray-vel lefújt csokidoboz piros masnival átfűzve, a felső emelet pedig pekándiós-vaníliás piskótából, kókuszos-narancsmousse-ból, maracuja gélből és tejcsoki roppanósból állt.

Roxinak nagy nehézséget okozott, hogy a munkát delegálja, mert bár Mátéban megbízott, Roli több olyan hibát is vétett, a mi megingatta a bizalmát irányában.  Elrontotta a piskótatésztát, a csokigananache sem lett jó állagú, továbbá véletlenül a torta alsó rétegét is megsértette, amikor megpróbálta betolni a hűtő mélyére.

mestercukrasz-roxi-csapata

Fotó: RTL Magyarország/Tulok András

A terrakotta színűre hangolt kétemeletes torta dekorációjához egy hatalmas banánlevelet szimbolizáló izomaltcsipkét, csokivitorlát, temperált csokiháromszögeket és fondantszivárványt készítettek. Az alsó szintjét a családi hagyományok jegyében extracsokis piskóta, tejcsoki ganache, vérnarancsos zselégolyók és egy rozmaringos narancszselé alkotta, a felső emelet pedig Roxi dél-amerikai gyökereit szimbolizálta, ezt vaníliás piskótából, mascarponés kókuszkrémből, vodkás-karamellizált banánból és guava zseléből építette fel.

mestercukrasz-roxi-torta

Fotó: RTL Magyarország/Tulok András

Roxi a tányérdesszert több elemét is próbálta Rolira bízni, de egyik sem sikerült rendesen: a karamellizált banán elsőre túlment, és bár újrakezdte azt, Roxi kénytelen volt arra is zsebsárkánnyal cukrot égetni az utolsó percben. Tejcsokimousse-os monodesszertet készített vérnarancs-betéttel, kakaós morzsával, guava zselével, maracuja granitával, kókuszhabbal, temperált csokilevéllel, levél formájú tüillel és extra elemként pluszban feltálalta a nagymamája receptje alapján sütött omlós teasüteményét is, amit ezúttal banános karamellel töltött meg.

Rebi a tányérdesszertjét teljesen egyedül készítette el, és nem is adódott vele nehézsége, viszont nagyon megcsúszott a munkával, és a torta dekorálása miatt csak az utolsó percekben tudta kitalálni őket. Bársonyfújással borított joghurtmousse-os monodesszertet készített, málnába töltött málnakaramell- és fehércsokis málnabetéttel, a talpa egy rubicsokis-málnás roppanós lett, ami mellé málnagélt és egy temperált fehércsokidíszt vitt a zsűri elé.

mestercukrasz-fordos-ze-racz-jeno

Fotó: RTL Magyarország/Tulok András

A kóstolás végeztével a két finalistának el kellett hagynia a konyhát, a Fördős Zével és Rácz Jenővel öt tagúra bővült zsűri pedig nagy vitát követően hozta meg az évad legfontosabb döntését.

Rácz Jenő úgy vélte, a torták esetében nehezebb döntés hozni, mert mindkét versenyzőében voltak hibák, ugyanakkor előálltak egy-egy olyan ötlettel, amilyenek ők maguk. Liptai Claudia hozzátette, a torták külsejükben is hozták Roxi és Rebi személyiségét. Fördős Zé bevallotta, neki külsőre Roxi tortája jött be jobban.

HA BESÉTÁLOK EGY CUKRÁSZDÁBA, A KIRAKATBAN MEGLÁTOM, NEKEM EZ MEGTETSZIK

– mondta Zé, mire Rácz Jenő rávágta, hogy neki meg pont nem, ő túl sok kivitelezési hibát látott benne, igaz, külalakra ugyan nem tetszett neki Roxi alkotása, ízében finomabbnak találta, ezért a torta feladatban Roxi munkáját értékelte jobbnak, míg a tányérdesszert esetében Rebiét.

Enzsöl Balázs úgy vélte, mindkét versenyző rengeteget fejlődött, Roxi a túlzások után letisztult desszertet tett le eléjük, ízekben is rengeteget fejlődött, nagyon kifinomult technikákat alkalmazott a Fináléban, jó érzéke van a fűszerekhez.

mestercukrasz-2022-nyertes-zsuri

Fotó: RTL Magyarország/Tulok András

A győztes Roxi lett, így ő az ötmillió forintos fődíj, valamint a Mestercukrász cím nyertese.

– Az utolsó másodpercig nem hittem el, és amikor kimondták a nevem, megvilágosodtam, hogy én vagyok az, és ez egy új kezdet. A mai nap volt az első, amikor azt éreztem, hogy teljes zen nyugodtsággal érkeztem meg, nem volt stressz, se idegesség. Persze sütés közben mindig vannak gikszerek, jött is egy kis káosz, de azt éreztem, hogy beleadtam mindent, a szívemet, a lelkemet, és jól sikerült, meg tudtam mutatni, ez vagyok én.

mestercukrasz-2022-nyertes

Fotó: RTL Magyarország/Tulok András

– Az elmúlt négy hétben ezt a sütést érzetem a magamhoz legközelebb állónak, és azt, hogy át tudtam adni azt, amit szerettem volna. Ezután még többet szeretnék tanulni, új dolgokat kipróbálni, minden erőmmel azon lenni, hogy még jobb legyek – mondta Roxi a győzelme kihirdetése utáni percekben.

Hálás azért, amit a műsorban a szakemberektől és a vetélytársaitól tanult, és nem csak szakmailag, hanem azt is, hogy merjen hinni magában.

A nézők is egyetértettek a zsűri döntésével és Rábai Roxi győzelmével, szerintük megérdemelte a Mestercukrász címet. Azt is sok kommentelő megemlítette, hogy a második helyezett Rebi sportszerűen viselkedett, és tudott örülni Roxi győzelmének.

mestercukrasz-rebi-roxi

Fotó: RTL Magyarország/Tulok András

„Megérdemelted! Az alázat, szerénység mintaképed! Nem utolsósorban nagyon ügyes voltál!”

„A kezdetektől hittem benned, neked drukkoltam! Most már te is higgy magadban, legyen önbizalmad, ne hidd el senkinek ennek az ellenkezőjét, mert nagyon ügyes, kedves, végtelenül szerethető ember vagy! Csak előre, legyen meg a saját cukrászműhelyed!”

„Megérdemelted.!! És gratulálok Rebinek is, sportszerű volt, ahogy a Te sikerednek örülni tudott. Kevesen tudják ezt megtenni… fair volt. Így van jó vége, mindketten megérdemlitek a sikert.”

„A fair talán most egy döntetlen lett volna. (Szerintem) Egyformán ügyes volt mind kettő. Nagy gratula nekik! Imádtam minden percét! Szép volt lányok!”

Joci séf felesége

Juhos a versenyben szigorú ítész, aki nem kíméli a játékosokat, azonban az életben figyelmes, örökké vidám férfi. A cukrászséf négy esztendővel ezelőtt ismerte meg szerelmét, Szalay Rékát. Közös történetük nem a tündérmesékbe illő „szerelem első látásra” jelenettel indult, épp ellenkezőleg.

Cover-fotó: RTL Magyarország/Tulok András

femina

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner