14.5 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeFőhírekKülföldA merénylők tudták, hogy lesz idejük elmenekülni

A merénylők tudták, hogy lesz idejük elmenekülni

Robbantással és lőfegyverekkel tömeggyilkos merényletet követtek el pénteken Egyiptomban egy mecsetnél. Az elkövetők számítottak arra, hogy a helyi rendőrség nem fog gyorsan közbeavatkozni, ezért előre eltervezték és kidolgozták a menekülési tervüket is a helyszínről.

 

Legkevesebb 235-en meghaltak és 100-nál is többen megsebesültek, amikor egy mecsetnél robbantottak Egyiptomban. A merényletet a Sínai-félszigeten követték el, Bír-el-Abdban. A támadók előbb felrobbantottak egy pokolgépet a mecseten belül, majd tüzet nyitottak a menekülő hívekre és az érkező mentőautókra is. Mintegy húsz percig tüzeltek, közben azt kiáltozták, hogy Allahu akbar! (Allah hatalmas) és “hitetlenek” meggyilkolására szólítottak fel, végül pedig négy terepjáró gépkocsival elmenekültek.

Ez az eddigi legvéresebb merénylet Egyiptomban. Szakértők szerint csak idő kérdése, hogy az Iszlám Állam jelentkezzen a merénylet elkövetőjeként. Az egyiptomi kormány háromnapos gyászt hirdetett.

Gyarmati István biztonságpolitikai szakértő az M1 Ma este című műsorában úgy fogalmazott, hogy a terroristáknak most volt esélyük arra, hogy egy ilyen nagyszabású támadást hajtsanak végre. Célpontnak egy olyan mecsetet választottak, ahová a biztonsági szolgálat katonái járnak civilben – tette hozzá.

Az egyiptomi államfő, Abdel-Fattáh Esz-Szíszi kíméletlen válaszcsapással fenyegette meg az elkövetőket. A légierő péntek este légi csapásokat mért azokra a hegyvidéki területekre, amelyekre feltehetően visszahúzódtak a merénylők.

Gyarmati István szerint az ellentámadás inkább propagandatámadás lehetett. Ha most tudja az egyiptomi légierő, hogy hol találhatóak ezek a harcosok, miért nem támadták meg őket már két héttel korábban – tette fel a műsorban a kérdést.

Megjegyezte, hogy ezt a mecsetet egy olyan vallás hívei látogatják – a szúfi hívők –, amelyet síiták és a szunniták is eretneknek tartanak. Hozzátette, ha az összeesküvés-elméletek híve lenne, azt mondaná, hogy egy szunnita terrorszervezet által uralt gázai övezet mellett szunnita terroristák követnek el merényletet, ez minden csak nem véletlen.

Az elmúlt 13 évben összesen 590 ember halt meg Egyiptomban terrortámadásban, köztük egy magya házaspár. 2006-ban az egyiptomi Dahab üdülőhelyen három robbantás történt az egyik egy szállodánál.

Forrás: hirado.hu, M1 / Ma este

Képek: boon, 24.hu, index

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

securiton-tűzvédelem