Október 3. és 11. között nemcsak a közterületen élők számát mérik fel, hanem az egészségügyi és mentális állapotukat is – mondta a népszámlálásban résztvevő Menhely Alapítvány kuratóriumi elnöke.

Győri Péter elmondta, nehéz pontosan megmondani hány hajléktalan ember él Budapesten, mert a számuk állandóan változik, ugyanis a hajléktalanság gyakran nem egy életre szóló állapot és a számok az évszakoktól függően is változnak.

„Amikor hajléktalant említünk, külön kell választanuk a fedél nélkülieket – tehát akik ténylegesen a közterületen tartózkodnak – és azokat, akik szállókon élnek” – folytatta a Menhely Alapítvány kuratóriumi elnöke. Budapesten például nagyjából ötezer ember él éjjeli menedékhelyeken vagy átmeneti szállókon, míg a kizárólag közterületeken alvók száma 1500 körül lehet. „Ma már jó néhányan külföldre mennek, hogy ott éljenek hajléktalanként” – tette hozzá Győri Péter.

Éppen ezért nagyon nehéz pontosan megmondani az utcán élők számát.

A mostani felmérés is csak egy pillanatfelvétel lesz: annyit mutat majd meg, hogy október közepén, egy bizonyos napon, hány ember kénytelen fedél nélkül aludni Budapest közterületein. „Ráadásul a főváros igen nagy, most Budapest úgynevezett belső területén hajtjuk végre a felmérést, tehát a Hungária körúton belüli részen és az úgynevezett belbudai területeken” – közölte a Menhely Alapítvány kuratóriumi elnöke. Ezt 40 körzetre osztották, amit kiegészítenek a metró-, a busz- és a villamosvonalak vizsgálatával. Minden körzetben két-három számlálóbiztos fog dolgozni, akik bejárják a számukra kijelölt környéket.

De nemcsak a hajléktalanok számára kíváncsiak, hanem az egészségügyi állapotukra és arra is, hogy mit gondolnak a saját kilátásaikról, jövőjükről. Lesz egy nagyon részletes kérdőíves kikérdezés, amelytől azt várják, hogy kiderüljön milyen konkrét betegségekben szenvednek ezek az emberek. Azonban nemcsak az utcán élőkre, hanem a szállókon lakókra, illetve a családok átmeneti otthonában menedéket keresőkre is kiterjesztik majd a kutatást. Az a legfőbb, hogy kiderítsék

milyen pszichés betegségek a leggyakoribbak a hajléktalanok között, illetve miféle fogyatékosságokkal, egyéb betegségekkel kell foglalkozni az ellátás megszervezésekor.

„Egyértelműen az ellátás szervezését szeretnénk segíteni a felméréssel. Fejleszteni, bővíteni akarjuk a szolgáltatásokat az elkövetkező években” – hangsúlyozta a Menhely Alapítvány kuratóriumi elnöke. Győri Péter még hozzátette azt is, hogy a hajléktalanság kapcsán nem csupán lakáspolitikai kérdések merülnek fel, hanem a szociális ellátást és az egészségügyet érintő problémák is: „Nagyon megnőtt az idősek és betegek száma. A felmérésből pedig kiderülhet, hogy a jövőben milyen nagy hangsúlyt kellene fektetnünk az ápolásgondozásra, hiszen már most sokan rendkívül rossz állapotban vannak.”

HANGANYAG

Forrás

Hirmagazin.eu