18.5 C
Budapest
2023. szeptember. 28. csütörtök

A méltatlanul nélkülözött fűszer – ánizsmag

Dátum:

Megosztás:

Az ánizsmag nem kap annyi figyelmet, amennyit megérdemelne, pedig már az ókori görögök és az egyiptomiak is előszeretettel fogyasztották, többek között emésztési problémáikat orvosolták ezekkel az apró magvakkal.

Még több hír a betegségekről, gyógyulásról, megelőzésről, az egészséges életmódról..

De használták még arra is, hogy egyensúlyba hozzák a vércukorszintet, illetve a gombás fertőzések ellen is bevetették, és igen jó eredményeket értek el ennek a gyógynövénynek a segítségével. Az ánizsmagból még likőrt is készítettek, amely szintén jó szolgálatot tett, ha emésztési gondokkal küzdöttek.

A candida egy élesztőgomba, amely természetes módon is előfordul az emésztőrendszerben. Míg nem ér el magas számot ez a gombafaj, addig semmilyen egészségügyi gondot nem okoz, azonban előfordul, hogy elszaporodik, és ilyenkor súlyos és kellemetlen tüneteket is előidézhet.

Milyen tüneteket okozhat a candida gomba elszaporodása? Előidézhet szájpenészt, fáradtságot, visszatérő húgyúti fertőzéseket és az ízületek duzzanatát, valamint fájdalmát is kiválthatja. A candida gomba elszaporodásának oka lehet a túlzott cukorbevitel, a túl sok szénhidrát fogyasztása, a túlzott mennyiségű alkohol és az antibiotikum gyakori használata, fogyasztása.

Még több hír a betegségekről, gyógyulásról, megelőzésről, az egészséges életmódról..

A candida diéta azt jelenti, hogy csökkentjük a fent említett élelmiszerek bevitelét. Gyógynövényeket is használhatunk a probléma orvosolására. Az egyik ilyen gyógynövény nem más, mint az ánizsmag. Az ánizsmag segít egyensúlyban tartani a candida gomba mennyiségét, azaz megakadályozza annak túlzott mértékű elszaporodását.

Miben lehet még a segítségünkre az ánizsmag? Segíthet egyensúlyba hozni a vércukorszintet, amit a hasnyálmirigy stimulálásával ér el. A hasnyálmirigy inzulint termel és szabályozza a szervezet vércukorszintjét. Az ánizsban lévő hatóanyag, az anetol, aktiválja azokat az enzimeket, amelyek arra késztetik a hasnyálmirigyet, hogy kiegyensúlyozza a vércukorszintet.

Az ánizsmag több más egészségügyi előnnyel is rendelkezik. Csökkenti a székrekedés kialakulásának kockázatát, támogatja az endokrin rendszer egészségét. Relaxálja a testet, enyhíti a gyomorfekély okozta kellemetlen és fájdalmas tüneteket.

Még több hír a betegségekről, gyógyulásról, megelőzésről, az egészséges életmódról..

A menopauza sok nemkívánatos tünetet okozhat, ilyen például a hőhullám. A kutatások bebizonyították, hogy az ánizsmag nagyon hatékony lehet a hőhullámok kezelésében.

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a sajtoiroda@hirmagazin.eu e-mail címen.

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
weblap4u banner
Pannon Work

Kapcsolódó hírek

Ukrajna állig felfegyverkezik – több ezer kilométer lőtávolságú rakétákhoz juthat

Az ukrán hadsereg eddigi legmasszívabb csapásait a krími célpontok és az orosz Fekete-tengeri flotta ellen mérte. A sugár...

Győr Rally Metabond szemmel

Élménybeszámoló az Országos Rally Bajnokság helyszínéről Szerző: Metabond 2023. szeptember 8-10. között a HUMDA Országos Rally Bajnokság keretén belül került...

Kate Hudson, Matthew McConaughey – Hogyan veszítsünk el egy pasit 10 nap alatt – videó

How to Lose a Guy in 10 Days - amerikai-német romantikus vígjáték Andie Anderson a Nőmérő Magazin újdonsült rovatvezetője,...

„Hajrá, Gelencsér Ferenc!” – Orbán Viktor a TikTokon is bíztatta a Momentum elnökét (VIDEÓ)

Mint ismert, a Momentum-elnök mikrofonja bekapcsolva maradt a legutóbbi parlamenti felszólalása után. Ahogy korábbi cikkünkben mi is beszámoltunk róla,...