A méhek
A méhcsaládnak élete fenntartásához nektárra, virágporra, méhszurokra és vízre van szüksége. Ez utóbbi kivételével valamennyit a növények termelik. Ezeket a nyersanyagokat a méheknek össze kell gyűjteniük és részben fel kell dolgozniuk.
A nektár gyűjtése
A nektár több-kevesebb cukrot tartalmazó víz, a virágos növények termelik. A nektár kis mennyiségben ásványi és illatanyagokat, enzimeket is tartalmaz. A cukrok mennyisége és aránya szinte növényenként változik. A növények virágzásuk első szakaszában termelik a legtöbb nektárt. A virág megtermékenyülése után a nektár mennyisége rohamosan csökken, majd megszűnik. A csapadékos időjárás a nektár víztartalmát növeli, a szárazság csökkenti.
A virágzás időtartamát nem egyetlen virág, hanem az adott területen tenyésző valamennyi növény összes virága határozza meg. Az egy virág által termelt nektár mennyisége még a bőséges hozamukról ismert növényeknél is csupán milligrammokkal mérhető, ami nagyon kis mennyiség.
Egy növény, legyen az bokor, fű vagy fa, általában nem egy, hanem több, sőt sok virágot hoz. Az azonos fajtához tartozó növények általában egyesével találhatók egy-egy méhészet röpkörzetében. Az egy hektáron várható nektár mennyiségének felméréséhez egy virág átlagos nektárhozamán kívül az egy hektáron nyíló virágok számának ismerete is szükséges. Mivel a méhek a nektár zömét nem eredeti formájában, hanem mézzé alakítva használják fel, a röpkörzet teherbírását a gyakorlatban nem hektárban, mézben szokás kifejezni. Fontosabb mézelőink közül a repce mézhozama 51 kg, a napraforgóé 43 kg, a fehér akácé 200-400 kg. Egy röpkörzetnyi, 2.800 hektárnyi akácerdőben, egy hektárról 300 kg-ot számolva, összesen 840.000 kg méz készítéséhez elegendő nektárt gyűjtenek a méhek. Ilyen gyűjtési lehetőség ma már csak kivételesen fordul elő.
Az eredményes méhészkedéshez sok-sok virágra van szükség. Nem elég a méhész kertjében élő néhány dísznövényzet, gyümölcsfa, patakpart néhány fűzfája, az útszélen szétszórtan virító zsálya vagy gyermekláncfű, stb. Kevés virág egy-két méhcsaládnak sem ad elég táplálékot, nem beszélve nagyobb méhállományról.
A gyűjtőterületére letelepedett méh virágról virágra száll és valamennyit megvizsgálja. Az üresekre gyakran rájuk sem telepszik. A kevés nektárt tartalmazóknak nem szentel sok időt. A bőséges nektárt tartalmazókon hosszan tevékenykedik. Különösen sokat időzik egy-egy virágon addig, amíg rá nem jön, hogyan szipogathatja ki a nektárt. Amikor ezt megtanulta, munkája felgyorsul. A nektár megközelítését nagyon megkönnyíti a legkisebb résbe is beférő szipókája, amivel a bőséges nektárt szippantja fel. A maradékot szőrös nyelvével feltörölgeti. A nektár a nyelőcsövön át a mézhólyagba jut, ide kerül valamennyi virág nektárkincse.
Munka közben a méh a nektárt minősíti. Ha választhat, akkor a nagyobb cukortartalmú mellett dönt, a hígabbat otthagyja, de szűkösebb időben a gyengébb minőségűt is megbecsüli. A gyümölcsvirág nektárja csak addig érdekli a méheket, amíg cukortartalma nem süllyed 5 százalék alá. A méhek sűrűbb nektárból jobban megtöltik méhzacskójukat.
A méh, gyűjtés közben táplálkozik is. Mézhólyagjából szükség szerinti nektármennyiséget enged át a szelepen emésztőgyomrába. A méhek átlagos nektárrakománya 50 milligramm. Ezzel a mennyiséggel számolva 1 kg nektár hazaszállításához 20.000 fordulót kell tenniük.
A fejlett méhcsalád munkásegyedeinek száma 60.000, kivételesen több is lehet. Ezeknek legalább a fele kinti dolgozó, gyűjtő munkás. Egy méh naponta 6-10 fordulót tesz. 30 ezer dolgozó átlagosan napi 8 fordulója összesen 240.000 rakomány. Egy kg nektár hazaszállításához 20 ezer méhforduló szükséges. Vagyis a szóban forgó méhcsalád egy nap alatt 12 kg nektár begyűjtésére képes. A számok nem tényeket tükröznek, csupán lehetőségekre mutatnak rá.
A méh, miután mézhólyagját megtöltötte, letisztogatja szipókáját, majd összecsukva álla alá rejti. Letörölgeti testéről a rátapadt virágporszemcséket, majd a levegőbe emelkedik. Néhány tájékozódó kört ír le, aztán visszaindul otthonába. Repülés közben testének fogyó energiáját „édes terhéből” pótolja. Útközben esetleg rövidebb pihenőket is tart. Fokozatosan szükség van erre, ha túltöltötte tartályát, vagy a szél nehezíti a haladását.
A kaptárhoz közeledve sebességét csökkenti, készül a leszállásra. Érdekes, hogyan segítenek magukon a méhek, ha nagy terhük miatt képtelenek közvetlenül a talajról felemelkedni. Valami magaslatot keresnek, onnan startolnak. A céltévesztés olyankor gyakori, amikor közeledő vihar zavarja meg a munka rendjét, és a méhek egyszerre, tömegesen özönlenek haza.
A kijárón bejutó méh, sietve üres sejtet keres, hogy a terhét minél előbb lerakhassa. De mindig hagy magánál kevés tartalékot, hogy a következő repülés közben „üzemanyag” nélkül ne maradjon. Ezután keveset pihen, majd a kijáróhoz siet, hogy ismét gyűjtőterülete felé indulhasson.
Amikor a növények nagyon bőségesen termelnek nektárt, a gyűjtő méhek nem mindig töltik idejüket üres sejtek keresésével. A nektár feldolgozásával foglalkozó testvéreik gyakran már a kijáró közelében várják őket. Szipókájukat a teherrel hazaérkezett társuk nyelvére helyezik, és a nektárt átszivattyúzzák saját mézhólyagjukba. Ha a rakománnyal hazaérkezők sem átvevő méheket, sem üres sejteket nem találnak, a szükséges mennyiségben, ekkor a nektárral megrakodott méhek a kaptárban, annak kijárója előtt a homlokfalon gyülekeznek. Az ilyen állapotban lévő méhcsaládokra azt mondjuk, „kotlanak”, „tőgyelnek”. Ha a méhész gyors beavatkozással nem változtat a helyzeten, súlyosan károsodik. Egyetlen napon is sok mézet veszíthet, de egyéb kellemetlen következményekkel is számolni kell. Ezért jó hordáskor mindig résen kell lenni, hogy az ilyen helyzet kialakulását megelőzze.
A gyűjtő méhek feladata a nektár lerakásával be is fejeződött. A feldolgozás és raktározás a fiatal (10-20) napos méhekre vár.
Forrás: szepzold; Képek: szepzold;
