7.3 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeÉletmódEgészség - betegségA mediterrán étrend csökkenti a stroke kockázatát?

A mediterrán étrend csökkenti a stroke kockázatát?

Az alkoholfogyasztással kapcsolatban már sok tanulmány látott napvilágot.

Abban mindegyik hozzáértő tudós, kutató egyetért, hogy mértéktelen fogyasztása negatívan hat az emberi egészségre.

Egyes kutatók úgy vélik, hogy a mérsékelt alkoholfogyasztás egyáltalán nem káros az emberi egészségre. Azonban más hozzáértők szerint ez nincs így. És az alkohol – mértékkel fogyasztva – nemhogy védelmet jelent a szív- és érrendszer számára, de még meg is növeli a stroke kialakulásának a kockázatát.

Korábbi kutatások arról számoltak be, hogy az alkoholfogyasztás során alacsonyabb lesz a fibrinogénszint a szervezetben, amely segíti a vérrögök kialakulását.

Mivel az alkohol nagy mennyiségben fogyasztva megemeli a vérnyomást – ez már jelentős kockázati tényező a stroke kialakulásában –, így a vérzéses stroke kialakulásának a kockázata is növekszik. Éppen ezért, akik úgy érzik, hogy a kelleténél több alkoholt fogyasztanak, sokkal jobban járnak, ha életmódot váltanak és alkohol helyett inkább a megelőzésre törekszenek.

A mediterrán táplálkozás nagymértékben csökkenteni tudja a stroke kialakulásának a kockázatát. A mediterrán étrend minimálisra csökkenti a cukorbetegség kockázatát, csökkenti a testtömegindexet (BMI) és hatására a kognitív hanyatlás is lelassul.

Kutatások igazolják, hogy a mediterrán étrendre való áttérés a test és az agy egészségét is védi, és mintegy 22 százalékkal csökkenti a stroke kialakulásának a kockázatát.

A mediterrán étrend nagy mennyiségű zöldséget tartalmaz, például paradicsomot, brokkolit, kelkáposztát, spenótot, sárgarépát, vöröshagymát és uborkát.

A friss gyümölcsök is az étrend részei: a szőlő, az alma, a dinnye, a datolya, a banán vagy a füge.

A hüvelyesek, a diófélék és a magvak is a mediterrán táplálkozás színes skálájába tartoznak. Például a bab, a kesudió, a dió vagy a napraforgómag.

A teljes kiőrlésű gabonák, a rizs, a zab, az árpa és a hajdina is a mediterrán étrend szerves részei, csakúgy, mint az avokádóolaj vagy az olívaolaj.

Tejtermékek közül a joghurt és a sajt, míg húsételek közül a baromfi, a tenger gyümölcsei és a halak tartoznak ebbe a kategóriába.

A mediterrán étrend naponta mindössze egyetlen pohár bort engedélyez, és a hidratáció miatt sok víz fogyasztását tanácsolja.

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner