Hirmagazin
Image default
Programinfó

A második világháború befejeződésére is emlékeznek az Élet menetén

Az emlékséta résztvevői vasárnap 16 órakor a Március 15. térről, az Élet menete szobortól indulnak, és az Erzsébet hídon keresztül vonulnak a Friedrich Born rakpartra – közölte a programot beharangozó sajtótájékoztatón szerdán Budapesten Gordon Gábor, az Élet Menete Alapítvány kuratóriumi elnöke.

A Friedrich Born rakpart (MTI Fotó: Szigetváry Zsolt)

Friedrich Born svájci diplomata 1944 májusától 1945 májusáig kórházak, gyermekotthonok, árvaházak és népkonyhák felépítésével, valamint menlevelek kiállításával támogatta a zsidó lakosságot Magyarországon. Ezzel csaknem 15 ezer zsidó ember életét mentette meg a deportálástól. A vasárnapi rendezvényen színpadra lép mások mellett Székhelyi József színész, Rost Andrea operaénekes, Pajor Tamás és Oláh Gergő énekes, továbbá egy olyan család is, amelynek második világháborús megmentett és megmentő tagja is van.

Az idei rendezvényt több gyermekprogrammal is kiegészítették a szervezők. Példaként említette Gordon Gábor a “cseréld a vízipisztolyodat egy süteményre” programot, melynek keretében a gyermekek vízipisztolyuk leadásával süteményt kaphatnak. Székhelyi József, az Élet Menete Alapítvány alapítója arról beszélt: gyermekkorában sokszor hallotta a soá és a holokauszt kifejezéseket, s amikor már megértette a jelentésüket, kötelességének érezte, hogy részt vegyen a mozgalomban.

Az Élet menetének résztvevői vonulnak a fővárosi Lánchídon 2017. április 16-án (MTI Fotó: Kallos Bea)

A megemlékezés díszvendége Majgull Axelsson svéd írónő és Aharon Tamir, az Élet menete nemzetközi főigazgatója lesznek. A sajtótájékoztatón Majgull Axelsson Magyarországon most megjelent Nem vagyok Miriam című könyvét is bemutatták. Az írónő hangsúlyozta: meg kell találni a módját, hogy a fiatalokat megszólító könyvek szülessenek. Szabó Tibor Benjámin, az Athenaeum Kiadó igazgatója elmondta, azért karolták fel a svéd írónő könyvét, mert úgy vélik: a holokauszt üzenete a túlélők szemében tükröződik. Ez a történet megérteti az olvasóval a szabadsághiány maximumát, amikor az embertől az identitását veszik el – mondta.

Az Élet menetét idén tizenhatodszor tartják meg, hogy a résztvevők felekezeti és politikai hovatartozásra tekintet nélkül együtt róhassák le kegyeletüket a holokauszt áldozatai előtt, és hitet tegyenek a társadalmi szolidaritás és a demokratikus politikai kultúra mellett.

Forrás: MTI

 

Kapcsolódó hírek

Mai filmjeink – vígjáték, akció, krimi, dráma, thriller, scifi;

Géza

Ma este 19:30-kor a Nagyerdei Stadion ad otthont az OTP Bank Liga rangadójának, ahol az éllovas Puskás Akadémia FC csap össze a tavaszi szezonban eddig hibátlan Debreceni VSC-vel (DVSC).

Géza

“Vízöntő – party” Vörös Istvánnal – itt a helyed – videó

Géza
Megszakítás