A XVII. és XVIII. század második felében a Cahors bor menetelése folytatódott, amelyet a hatalmának csúcsán lévő Franciaország jóléte hajtott. XIV. Lajos és XV. Lajos uralkodása Franciaország fénykorát jelentette első világhatalomként. Ebben az összefüggésben fontos megemlíteni az infrastruktúra jelentős fejlődését, a zsilipek, csatornák, utak és kikötők épültek ekkor, melyek mind hozzájárultak a francia borok hatékonyabb kereskedelméhez is. A Cahors-i bor könnyedén megérkezett Észak-Európa piacaira, pl. Anglia, Németország, Hollandia elöljáróinak asztalára, valamint a Nyugat (USA) és a Kelet (Oroszország) meghódítására is sor került. Presztízzsel és kiemelkedő marketingértékkel bírt, hogy az orosz ortodox egyház elfogadta ezeket a borokat a mise ünneplésére. Nagy Péter cár (1672-1725) különös érdeklődést mutatott Cahors bora iránt, amellyel sikeresen gyógyult ki a gyomorfekélyből.
Kezdeményezésére – telepítési céllal – Malbec szőlőt hoztak az Orosz Birodalomba, különösen a Krím régió környékére, mely ma is kiemelkedő adottságokkal bír a szőlőtermesztés szempontjából. Ezt folytatta egyik utódja, Nagy Katalin is (1729-1796). A telepítési hullám 1828-ban csúcsosodott ki, amikor Vorontsov herceg a krími birtokának megvalósításakor több ezer francia szőlőtőkét ültetett el, számtalan fajtával, közöttük Malbec-kel is. A Vorontsov dinasztia korának egyik legbefolyásosabb, köztiszteletben álló és a cárt hűen szolgáló nemesi család volt.
A XIX. század vége azonban már Cahors, és ezzel együtt a Malbec bor hanyatlását jelentette Franciaországban és Angliában.
A rivális bordeaux-i kereskedők elzárták az utat a brit piacra, változott a trend ill. a francia borászok is előnyben részesítették azokat a borfajtákat, amelyek jobban alkalmazkodtak a terroirhoz, azaz a régió éghajlati és talajadottságaihoz. Cahors borai fokozatosan lemaradtak a XIX. században elismert és nagyra értékelt borainak listájáról. Ez tükröződött aztán Alexander Dumas regényeiben is, akit azon túl, hogy íróként ismerjük, gourmand és borszakértő is volt. Történeteiben rendszeresen előkerülnek a jó borok, ami lehetővé tette számára, hogy kitérjen korának borkészítési hagyományokra. Érdekesség, hogy a Cahors Malbec már ekkor sem szerepel pl A négy muskétásban, holott a regény 21 borfajtát említ. Dumas ezesetben anakronizmussal, időbeli ellentmondásként gyakorlatilag „elfelejtette” megemlíteni a Malbec-et, mely a kor egyik legismertebb bora volt, de a regény írása idején gyakorlatilag már ködbe veszett Franciaországban.
A franciaországi Malbec hanyatlásának kegyelemdöfése a filoxéra, vagyis a szőlőgyökértetű megjelenése volt. Ez az élősködő 1877-től megtámadta Cahors (valamint Európa más) szőlőit, és gyakorlatilag 100%-os pusztítást végzett, az akkori 40 000 hektárnyi ültetvény néhány éven belül szinte teljesen eltűnt. Ezzel a francia termelők lényegében elvesztették az utolsó kapcsolatukat is Malbec-kel, amit a XX. század második feléig nem is lehetett megfordítani.
2. MALBEC ARGENTÍNÁBAN
Malbec terjeszkedése Franciaországon kívül a XVIII. században kezdődött, először kelet felé. A következő évszázadban pedig nyugati irányba haladva érte el Amerika déli kúpját: az 1840-es és 1850-es években Malbec tőkéket ültettek a Quintas Normales de Santiago de Chile-ben (Chile) és Mendozában (Argentina). Malbec az 1840-es években érkezett Chilébe.
Chilében a politikai és kulturális nyitottság keretein belül, a független chilei uralkodó osztály növekvő érdeklődéssel és persze kitűnési ambíciókkal kezdett Franciaországra tekinteni. Ebben az összefüggésben az egyik elem az volt, hogy igyekezett beépíteni a francia boripart saját gazdaságába, beleértve annak fajtáit és borkészítési technikáit.
Ezt szem előtt tartva a francia szakemberek, René Lefevre, Claudio Gay és Michel Aimé Pouget azzal a szándékkal érkezett Chilébe, hogy – francia mintára – fontos változásokat hajtson végre az ottani borágazatban. A projektre létrehoztak néhány új intézményt is, mint például a Nemzeti Mezőgazdasági Társaságot (1838) és a Quinta Normal de Santiago-t (1841). Utóbbi intézményi szintű kísérleti állomás volt, feladata pedig az új európai fajok és fajták bevezetése, az amerikai talajhoz és éghajlathoz alkalmazkodott növények kikísérletezése, keresztezése, majd azok a régiókban való elosztása, a mezőgazdasági termelés és az agrárvállalkozások javítása érdekében.
Míg Chile intézményeivel és technológiai újításaival haladt előre, Argentína politikai problémák miatt stagnáló állapotban maradt. A függetlenség elnyerése után Rio de la Plata tartományai évtizedekre polgárháborúba süllyedtek, a nemzetállam széttöredezett a különböző tartományokra, amelyek egymással harcoltak. A produktív infrastruktúra, amelyet lassan építettek ki évszázadok munkája során egyik napról a másikra elveszett. A feszültség légköre uralkodott, amelyben a boripar (Mendoza és San Juan) is a stagnálás és viszonylagos hanyatlás időszakát szenvedte el.
Később Rosas hatalomból való bukása és Argentína intézményi rendszerének normalizálódása után a mezőgazdaság fejlesztésére is lépések történtek, megalakult a Quinta Normal de Mendoza mezőgazdasági intézmény, Franciaország és Chile mintájára és természetesen az egyik fő irány a borászat fejlesztése volt.
Az 1853-tól folyt kísérletek során megállapították, hogy a Malbec fajta az, amely leginkább megfelel Mendoza talaj és klimatikus adottságainak. Ettől kezdve a Malbec reneszánsza, új aranykora elkezdődött, telepítését és a vele kapcsolatos boripar fejlesztését törvénybe is iktatták.
Érdekesség, hogy Mendoza kormányzósága átcsábította az ekkor Chilében tevékenykedő, francia szakembert, Pouget-t (1850-es évek), aki tulajdonképpen a Chilében már évek óta zajló kísérletek eredményeit hozta magával, többek között a francia fajták (Cabernet sauvignon, Pinot noir, Chardonnay, stb.) és azok különböző klónjainak termesztési lehetőségeit, boraik érzékszervi és analitikai vizsgálatainak eredményeit is felhasználta a Mendozában folyó, államilag támogatott szőlő- és boripari kutatásokhoz.
Az argentin állami válság és a közpolitika folytonosságának megszakadása 1858-ban költségvetési megszorításokat hozott. Mindazonáltal Pouget arra törekedett, hogy folytassa a francia fajták termeszthetőségével kapcsolatos projektet saját vállalkozásán keresztül, melyet egészen haláláig folytatott (1875).
Malbec általában nagyon jól alkalmazkodott Argentína talajához és éghajlatához, különösen Mendozában. Az alapvető nehézséget a víz hiánya jelentette, melyet végül a gleccserek és hóolvadék vizek összegyűjtésével orvosoltak. A borászok is lelkesen fogadták az új lehetőséget, mellyel a Malbec fokozatosan a fő fajtává vált, a XX. század elején Mendoza szőlőültetvényeinek jelentős részét már akkor a „francia szőlő” alkotta. Az 1962-es szőlőszámláláskor 58 600 hektár megművelt területet jegyeztek fel Malbec-kel Argentínában, az országos 259 800-ból. 1990 és 2009 között a növekedés a nagyságrendileg 173% volt. A Malbec ezzel megszilárdította pozícióját, mint az argentin emblematikus fajta, mely vezeti a nemzeti exportot.
Argentínának 150 évébe telt, amíg képes voltak tisztességes bort exportra termelni. A rusztikus, kemény latin-amerikai termelők szerepe tagadhatatlan abban, hogy visszaadták a Malbec-et azok szerelmeseinek.
Eleonóra királynő és a Templomosok; vagy a modernitás királyai: IV. Henrik, I. Ferenc francia király, Péter cár, Nagy Katalin… Bizonyos értelemben ezek a karakterek, a történelem legendái nap, mint nap életre kelnek a Malbec minden poharában.
1853. április 17. a Malbec argentin pályafutásának hivatalos kezdete, azóta április 17. a Malbec Világnapja.
