Somlay Artúr egyike volt a modern kori magyar színjátszás legnagyobbjainak, aki elhagyva a korábbi idők deklamáló stílusát, a hétköznapi beszédstílusra emlékeztető dikcióval is képes volt az emelkedettségre, ha a szerep megkívánta.

Alakításait drámai erő, sodró szenvedély, elmélyült jellemábrázolás tette emlékezetessé. Egyaránt kiváló volt magyar és külföldi, klasszikus és modern szerepekben, egyénisége betöltötte a színpadot. Már az ezerkilencszázhúszas években komoly rangot vívott ki magának a hivatásában, annak ellenére, hogy heves természete miatt akadtak botrányai is. Idővel megtanulta fegyelmezni magát, ezért két évtizedes vígszínházi tagsága alatt akadtak konfliktusai „csintalanabb” kollégájával, a másik színészóriással, Csortos Gyulával. Végül megbékéltek. Somlay Artúr színészi alakításainak elismeréseként a második világháborút követő években kapta a legnagyobb hivatalos elismeréseket, a kommunisták az ő személyével is igyekeztek hitelesíteni hazug rendszerüket. Somlay Artúr látszólag ezt a szerepet is vállalta egy ideig, aztán meggondolta magát. Magatartásának alapvető vonása a nyíltság és az igazságkeresés volt. A Rákosi-korban, a kitelepítések kezdetekor a Színházművészeti Szövetség elnökeként számos nehéz helyzetbe került kollégájáért kiállt. Ez nem tetszett a nagy hatalmú kultúrpolitikusnak, Révai Józsefnek, aki előbb arra intette, hogy hagyjon fel a „nép ellenségeinek” támogatásával, végül már szóba sem állt vele. Somlay Artúr, miután szembesült a ténnyel, hogy semmit sem tehet azokért, akiket a rezsim szenvedésre ítélt, végzett magával. Öngyilkosságát a kommunisták évtizedekig titokban tartották.

Nagy titok ez

Nézd meg ezt az (egyetlen) képet, amit itt adok közlésre. Ez Antonius. Így nézett ki az Anyám. Nagyon hasonlítok rá – arcban, alakban, lélekben. Finom asszony volt. Érzékeny lélek és sok-sok gyermek anyja. Legfőképpen ebben hasonlítok rá. (…) Édes! Honnan jött? Az olasz föld legszebb, legforróbb tájairól, ahol szépanyja szítta tejébe a művészeteket, hogy drága anyám mellén keresztül nekem juttassa mint örökséget. Én is szültem, szültem, szültem, mint az Anyám. A színpadra tett szerepek az én gyermekeim…
Somlay Artúr szeretett írni. Fenti sorai korabeli lap számára készült cikkének kéziratából származnak. A cikk ott lapult egy ládában sok egyéb emlékkel együtt, melyeket Demeter Imre kapott meg Somlay örököseitől, hogy azok is segíthessék az újságíró, színikritikus Demetert a színművészről készülő portrékötetének megírásában

Az említett ládát – mint az az 1972-ben megjelent portrékötetből kiderül – Somlay Artúr édesanyja hozta magával a Velence és Trieszt közötti olasz városkából, Pordenonéból, amikor Magyarországra érkezett, hogy férjhez menjen Somlay Artúr majdani édesapjához.

Az azonban nem derül ki a portrékötetből, ahogy Somlay Artúr fellelhető sajtómegszólalásaiból sem, hogy a színész édesanyjának szépanyja miként és mely művészeteket szítta a tejébe.

Demeter Imre említi könyvében: Somlay Artúr interjút leginkább csak írásban adott; a szerkesztőségektől korrektúrát kért, ellenőrizve, hogy mondandója szöveghűen jelenik-e meg.

NYILVÁNOSSÁGNAK SZÁNT MEGSZÓLALÁSAIBAN INKÁBB ÍRÓI ATTITŰD JELLEMEZTE, MINTSEM SZÍNÉSZI.

Nincs közöttük egy olyan sem, amelyben egyszerű mondatokban csevegne el az őt kérdező újságíróval, sorolva: ekkor születtem, ide jártam iskolába, így élt közben a családom, anyám szépanyja ebben a művészeti ágban volt kiváló, s én pedig ezért és ezért mentem a pályára.

Budapest, 1940-es évek, Somlay Artúr (eredeti nevén Schneider Artúr, Budapest, 1883. február 28. – Budapest, 1951. november 10.) magyar színész, színészpedagógus. FORRÁS: MTI/VÁRKONYI LÁSZLÓ

Somlay Artúr úgy adott tájékoztatást szakmai és magánéletének leghétköznapibb eseményeiről is, hogy mindazok metaforák, allegóriák, metonímiák és egyéb irodalmi eszközök alkalmazásával idéződtek fel, s maradnak olykor megfejthetetlenek. Miközben már életében irodalmi alakká formálta magát.
Fent idézett részlet például a következő gondolattal végződik:

Ne haragudjon rám senki, ha bármilyen vagyok is, ha olyan vagyok, mint vajúdó Anyám. Ordítok, mert fájdalommal szülöm szépséges gyermekeimet. (…) És hogy hány lelkem van?! Annyi, mint ahány ember van. Minden ember bennem lakik! Nagy titok ez. Én tudom csak, hogy mekkora. Nézd meg ezt a képet! Nézz a szemébe, és meglátod, hogy Antonius-koromban azt kerestem. A művészetet…

Ez esetben persze könnyen kódolható, amit a színész írói hévvel elemel a földtől.
Somlay Artúr inkább anyás gyerek volt, s a hivatásra találásában az öröklés szempontjából inkább az anyai génekben érzett ösztökélő erőt.

S KIDERÜL PERSZE AZ IS: HIVATÁSÁT ÉPPEN ÚGY IMÁDTA, MINT AZ ÉDESANYJÁT. VALAMINT AZ SEM MARADT TITOKBAN: NEM VOLT HÍJÁN AZ ÖNBIZALOMNAK.