A muaythai ugyan már olimpiai sportágnak tekinthető, és az elmúlt egy, talán két évtizedben többször felmerült, hogy a látványos dél-kelet ázsiai küzdősportnak helye lenne az olimpiai programban egyelőre még ez várat magára. Talán nem is kell ahhoz Bangkokban olimpiát rendezni, hogy Székely Anna és Nardelotti Zoltán olimpikonnak mondhassa magát. Ami biztos, hogy idén Párizsban már mindketten belekóstoltak az ötkarikás hangulatba.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság egyelőre keresi az utat, hogy tudna minél több embert, minél több fiatalt, illetve újabb és újabb csoportokat bevonni az olimpia bűvkörébe. Ezért került be egyre több extrém sport (falmászás, bmx, gördeszka stb.) a játékok programjába, és ezért kap minden rendező ország lehetőséget arra, hogy egy-két a szívének kedves sportágat bemutató jelleggel felvegyen a világ legnagyobb multisport eseményének a kínálatába.

A muaythai egyelőre még nem kapott lehetőséget, de ami késik, nem múlik! A főként Thaifölddel azonosított látványos küzdősport világszerte rendkívül népszerű, több millióan űzik amatőr vagy profi formában. Erő, dinamika, káprázatos technikák jellemzik. Ráadásul nekünk magyaroknak egyre nagyobb tapasztalatunk van ebben a rengeteg elhivatottságot igénylő sportágban, jó eséllyel tudnánk kvalifikálni versenyzőket, ha programba kerülne a muaythai.

Dudok Károly a Magyar Muaythai szakszövetség elnöke elmondta, hogy az egész sportágra tekintve ez egy nagy megtiszteltetés, hiszen a 105 tagszervezetből csak 18 kapott meghívást Párizsba.

„Nagy megtiszteltetés a magyar szövetségnek, hogy a 105 tagszervezetből 18-at meghívva mi lehettünk az egyik ország, aki a sportágat képviselhette. Ez egy meghívásos rendezvény volt, amire két versenyzőt tudtunk delegálni, egy hölgyet és egy urat. A bemutató most nem rólunk szólt, hanem a sportág népszerűsítéséről, de azt gondolom, hogy ami tőlünk telhető volt azt mind megtettük.” – kezdte értékelését Dudok Károly.

A sportág először 2016-ban került az Olimpia látókörébe, mint lehetséges sportág, de ez egy rendkívül hosszú és bonyolult folyamat, sok előkészítő munkát igényel a nemzetközi szövetségtől.

„2016-ban volt az első lehetőség arra, hogy az Olimpia előszobájába kerüljünk. Ott még nagyon nagyon sok munka volt, egészen 2021-ig, amikor is beválasztottak minket az Olimpiai sportágak közé. Ez annyit jelent, hogy a rendező ország meghívhatja a sportágunkat. 2028-ra ez egy nagy lépés volt, erre még nem kerültünk ki, de ha 2028-ban meghívják a sportágat akkor úgy gondolom, hogy a 2032-es Olimpián már teljes Olimpiai sportágként lehet ott a muaythai.”

Arról, hogy mi lehet egy hazai sportoló jövőképe Magyarországon és a nemzetközi mezőnyben arról így vélekedett a sportvezető:

„Nagyon nagy fejlődésen ment keresztül a sportágunk az elmúlt 6-8 évben, és most is rendelkezünk életpályamodellel. Ennek a vége jelenleg a Világjátékok, ahova már sikerült 2 sportolót delegálnunk és érmet is hoztunk. Most a következő lépés az Olimpia és ezzel még több versenyzőt és sportolót tudunk bevonzani de nekünk nem csak ez az érdekünk, hanem hogy akik választják azok életformaként válasszák a mi sportágunkat.” – jelentette ki a szakszövetség elnöke.

Székely Anna ifjúsági Európa-bajnokként utazott idén februárban a törökországi felnőtt Eb-re, ahonnan ezüstéremmel tért haza. Párizsból pedig csupa pozitív élménnyel.

„Nagyon-nagyon örültem, amikor megtudtam, hogy utazhatunk és képviselhetem a hazámat, óriási büszkeséget jelentett” – mondta Anna, aki szerint kiemelkedő sikernek számít, hogy edzőjével, Berkes Ádámmal nyolc év alatt sikerült eljutni idáig.

„Fantasztikus élmény volt az olimpia alatt kint lenni Párizsban, amerre jártunk a városban, minden az ötkarikás játékokról szólt. Rengeteg szurkoló volt, ahol mi a bemutatónkat tartottuk, ott is nagyon sokan voltak, úgyhogy igazán különleges érzés volt a Magyarország felirattal a hátunkon sétálni a városban” – mondta a fiatal sportoló, aki a kis magyar csapattal azért érkezett Párizsba, hogy bemutassák az olimpiára érkezőknek a sportágat.

Kétszer 14 meccset vívtunk, ezeket persze nem pontozták, hiszen most nem az volt a lényeg, így minden meccs döntetlennel végződött. Nagyon bízunk benne, hogy négy év múlva Los Angelesben már ott lehetünk a bemutató sportágak között, a mostani fellépésünket már ennek a kapujának tekintjük” – mondta az Eb-ezüstérmes sportoló, aki elmondta, hogy pozitív élményekkel fog hazatérni sportszempontból is, hiszen remek küzdelmet vívott az aktuális világbajnok mexikói sportolóval. Hozzátette még, hogy nem csak a hazáját és a sportágat, de a magyar szakszövetséget, és klubját a Golden Muay Thai SE-t is nagy büszkeséggel képviselte Párizsban.

Nardelotti Zoltán is sikeres versenyző, olyannyira, hogy kétszeres ezüstérmes az IFMA által szervezett amatőr világbajnokságon, emellett pedig számos további sikert ért el pályafutása során.

„Amikor megtudtam, hogy én képviselhetem a férfiak közül Magyarországot és a sportágat Párizsban óriási örömöt és büszkeséget jelentett. És bízom benne, hogy pár lépcsőfokkal sikerült közelebb juttatni az muaythai-t az olimpiai szerepléshez” mondta a civilben mobil applikációk fejlesztéséve foglalkozó harcos, aki beszélt arról is, hogy milyen komolyan vették a szervezők ezt a programot.

„Volt versenyzői és edzői eligazítás, másnap mérlegelés, augusztus 5-6-án pedig maguk a mérkőzések kerültek sorra. A küzdelmek előtt minden nap tartott nyílt edzést a nemzetközi szövetség, valamint meghívták a sportág élő legendáját, Buakaw Banchameket, aki ugyancsak tartott egy bemutót, megmutatva a sportág szépségeit. A nemzetközi szövetség szerint bizonyítani tudta, hogy igenis képesek vagyunk tömegeket megmozgatni, és helyünk van a játékok programjában” – jelentette ki Nardelotti Zoltán.

„Felemelő érzés volt Párizsban lenni, egész hihetetlen, hogy mekkora tömegeket vonzott ide az olimpia, komolyan mondom, én még életemben nem láttam ekkora tömeget. De nem zavart bennünket, szerintem mi is együtt pezsegtünk Párizzsal, teljes mértékben átjárt bennünket is az olimpia szelleme” – mondta Nardelotti Zoltán, aki még hozzátette, hogy a Párizsban töltött napok reménnyel és büszkeséggel töltik ki.

„Bízom benne, hogy egy napon mi is olimpikonként tudunk kiutazni a játékokra, mert a muaythai az olimpia fő számai között fog szerepelni” – zárta élménybeszámolóját.

Hirmagazin.eu