A magyar labdarúgó „Aranycsapat” 1953. november 25-én a londoni Wembley stadionban 6:3 arányban legyőzte a hazai pályán akkor már 90 éve veretlen angol válogatottat.
A sporttörténeti győzelem emlékére a Magyar Labdarúgó Szövetség 1993-ban november 25-ét A magyar labdarúgás napjává nyilvánította. Ebben az évben a magyar labdarúgás és a magyar sport, amolyan előszületésnapi ajándékként kapott egy új nemzeti stadiont. Az is felmerült korábban, hogy november 25-én lehetett volna felavatni az új Puskást, de ez végül már 15-én megtörtént, amikor Uruguay ellen játszottak.
Gyakran hangzik el, hogy a magyar labdarúgó-válogatott sporttörténelmet írt a Wembley-stadionban, amikor legyőzte Anglia válogatottját. Az egymástól izolált, keleti és nyugati blokkban élő csapatok csak hírből ismerték egymást, személyesen még sohasem találkoztak a barátságos mérkőzés előtt. Az angol közönség a hazai csapat fölényes győzelmét várta, éppen ezért döbbentette meg őket Hidegkuti, aki az első másodpercekben az ellenfél hálójába talált.
A százezres közönség dermedten figyelte a meccs alakulását. A magyarok nem a véletlennek köszönhetően, hanem
tudásuk alapján nyerték meg a rangadót.
Az Aranycsapat a meccs végére elnyerte a Wembley-ben szurkolók szimpátiáját is, elismerően tapsolták meg a technikásan játszó játékosokat. A magyar válogatott fél évvel később megerősítette fölényét, a Népstadionban rendezett visszavágón 7:1-re ismét legyőzte Angliát.
Mai napig hatása van a mérkőzésnek
A 66 évvel ezelőtti mérkőzés mind a mai napig hatással van a magyar futballcsapatra, de talán még a világ futballtörténetére is – fogalmazott Szöllősi György, a Magyar Futball és a Puskás-ügyek nagykövete az M1 Ma este című műsorában. Mint mondta, az emléknappá nyilvánítás egy MLSZ határozat volt, amelyből nagyon sok született, de valahogyan feledésbe merültek.
Kiemelte, november 25-e ugyanakkor mégis a folklór része lett, amelyet nem csak a játékosok, de a magyar szurkolók is számon tartanak, és
szinte nemzeti ünnepként tekintenek rá.
Ezen a napon a legfényesebb diadalmat aratta a magyar válogatott. Megjegyezte, az évszázad mérkőzése elnevezésű jelzőt nem is Magyarország, hanem a brit sajtó használta először.
Problémák is felmerültek
Szöllősi György felidézte, hogy számos probléma is felmerült abban az időben, amikor hivatalossá szerették volna tenni az emléknapot. Többen ugyanis azt sérelmezték, hogy a nap egybeesik a Gulág emléknapjával. Szőllősi György szerint ugyanakkor mindkét esemény örömünnepnek számít, és szerinte némi párhuzamot is lehet vonni a kettő között.
Mint mondta, nemcsak egy napon, de egy évben is történtek ezek az események, és azt sem szabad elfeledni, hogy ebben az évben halt meg Sztálin is. Sokan úgy gondolják, hogy halála is közrejátszott abban, hogy ősszel létrejöhetett az Anglia elleni mérkőzés és, hogy hazatérhettek a magyar foglyok.
Hangsúlyozta, bár egy barátságos meccsről van szó, aznap valóban a világ nagy eseményének számított. Aki csak tehette, kiutazott, hogy személyesen szurkoljon, minden nagyobb rádió ott volt a helyszínen, és bár akkor még nem volt tévé Magyarországon, de a BBC csatorna már élő közvetítést adott a mérkőzésről.
A győzelem hatalmas élmény volt a magyarok számára
még úgyis, hogy csak rádión keresztül hallhatták az eseményeket. Szőllősi György elmondta, volt, akinek több évet is várnia kellett arra, hogy vissza tudja nézni az archív felvételeket. Arról is beszélt, hogy ez nemcsak a magyaroknak emlékezetes esemény pár évtized elmúltával is, hanem az egész világ számára is, ez után ugyanis szinte minden megváltozott a futballtaktikát tekintve.
Puskás élete összefonódott a futballal
Szőllősi György megemlítette Puskás Ferencet is, akinek élete összefonódott a futballal, és a korábbi Népstadionnal, amely most már újjáépülve az ő nevét viseli. Szerinte ez egy örömteli év a Puskás-rajongóknak, hiszen végre a névadóhoz méltó nagy nemzeti stadionunk lehet.
Részletek:
A mérkőzés részletei azok számára is ismertek, akik nem vehettek részt személyesen a mintegy 105 ezer néző előtt megrendezett összecsapáson: 1996-ban a BBC a Magyar Televíziónak ajándékozta a mérkőzés televíziós felvételét, amelyet Szepesi György kommentátor hangjával egybeillesztve ma már mindenki végigszurkolhat. A Hobo Blues Band 6:3 címmel dalt írt a mérkőzésről, Tímár Péter pedig 1999-ben filmvígjátékot rendezett 6:3 avagy, Játszd újra Tutti! címmel, a korhangulatot is megidézve.
Ejtsünk arról is szót, mi igaz abból a legendából, hogy Anglia labdarúgócsapata már 90 éve veretlen volt, mielőtt az Aranycsapat legyőzte őket – ahogy ezt több helyütt szokás hangoztatni. Benedek Szabolcs sporttörténeti írásából tudjuk, hogy ez nem teljesen helytálló: bár az Angol Labdarúgó-szövetség 1863-ban alakult meg, Anglia első válogatott labdarúgó-mérkőzését 1872-ben játszotta Skócia ellen. Másrészt kétségtelen tény, hogy az eltelt 90 év alatt Anglia válogatottja több vereséget szenvedett: Írország 1949-ben legyőzte Anglia csapatát, igaz, Liverpoolban, 1951 áprilisában pedig a skótok győztek a Wembley Stadionban. Viszont mindezek brit válogatottak voltak! Az első csapat az európai kontinensről, aki Anglia felett saját pályáján aratott győzelmet, az viszont a magyar csapat volt. Így a legendás mérkőzésen valóban nagy eredményt értek el labdarúgóink.
Idézzük fel az „évszázad mérkőzésének” gólokban gazdag pillanatait!
A magyar csapat taktikájának lényege (amelyen évek óta csiszoltak, és amelyet ezen a meccsen is alkalmaztak) az állandó mozgás volt. Ez éppúgy megnyilvánult az ellenfél teljes körű lerohanásában, mint abban, hogy ha kellett, a csatárok is hátrahúzódtak védekezni. Sebes Gusztáv szövetségi kapitány „találmányaként” a magyarok az akkor szokásos merev 3–2–5 felállással szemben 4–2–4-es felállásban futballoztak, ami megzavarta az ellenfelet. Már az első percben megszületett az első magyar gól. Bozsiktól Hidegkuti Nándorhoz került a labda, aki bár az addigi mérkőzéseken hátravontan játszott, ez alkalommal azonban a szövetségi kapitány Hidegkutit előre vezényelte, ékként játszatta. A meglepett angol középhátvéd nem készült fel a magyar középcsatár közeledésére, így Hidegkuti szinte zavartalanul lőhetett kapura. A meglepett angolok negyedóra múlva voltak képesek Sewell révén replikázni. A második magyar gólt ugyancsak Hidegkuti szerezte, a 20. percben. A következő találatot szokás az évszázad góljának is nevezni: Puskás a később világhírűvé vált visszahúzós cselével elfektette Wrightot, az ellenfél csapatkapitányát és védhetetlenül bombázott a rövid felsőbe.
A negyedik gól Bozsik szabadrúgásából született, a lövésbe Puskás belenyúlt. Az angol válogatott Mortensen góljával szépített az első félidőben. A második félidőben, az 50. percben Bozsik volt megint a gólszerző, aki a tizenhatoson kívülről lőtte az ellenfél kapujába a labdát. Az 53. percben Hidegkuti ismét gólt szerzett, így mesterhármast ért el. Az angolok utolsó gólját Ramsey lőtte, büntetőből. A Népsport másnapi címlapja az alábbi szöveggel jelent meg: „Minden eddigi játékát felülmúlva vívta ki a magyar csapat csodálatos győzelmét és törte meg az angol válogatott 90 éves hazai veretlenségét”. Megjegyzendő azonban, hogy az Aranycsapat az „évszázad mérkőzésén” sem játszotta végig a meccset a klasszikus felállásban: a 83. percben Grosics Gyulát Gellér Sándor váltotta fel a kapuban.
A mérkőzés visszhangjához hozzátartozik, hogy Malcolm James Tisdale Nicholson, a budapesti angol követség 1953 októberében kinevezett konzulja is gratulált a magyar csapat sikeréhez.
Az angliai magyar nagykövetségi jelentésből kiderül, hogy 1954. november 22-én a Victoria vasútállomásra érkező magyar labdarúgókat 4–500 fős közönség várta. Angol részről hivatalosan Sir Stanley Rous (1895–1986) fogadta a csapatot, őt a „játékvezetők atyjának” is szokták nevezni. (A sportember a FIFA örökös tiszteletbeli elnöke volt.) Ezt követően a csapatot autóbusszal a szállodába vitték, majd részt vettek a Magyar Sport kiállításának megnyitóján és az azzal egybekötött sajtókonferencián. Figyelemreméltó az az angol sajtóban a megjelent fotó, amelyen Puskás egy magyar népviseletbe öltözött lánnyal évődik. A mérkőzés előtti napon megtekintettek egy revüt a belvárosi Kettner Restaurantban. A mérkőzés után többek között a magyar nagykövetség sportfogadására voltak hivatalosak, ott ajándékba egy-egy irattáskát kaptak.
A 60 éves évfordulóra kiválogatott eddig nem publikált, titkos külügyminisztériumi iratokból és jelentésekből megtudhatjuk, mivel töltötték labdarúgóink az időt a mérkőzés előtt és azt követően a ködös Albionban, milyen volt a mérkőzés angol sajtóvisszhangja, és hogyan készülődtek a visszavágóra Angliában élő magyarok és angol szurkolók.
Az Angliában élő magyar emigránsok mérkőzésre történő utazását az Angol–Magyar Társaság engedélyeztette. A külföldre szakadt hazánk fiainak, sportrajongóknak a mérkőzés nagy valószínűséggel jó ürügy volt arra is, hogy rég nem látott rokonaikkal találkozhassanak. Az egyhetes úthoz vízumra volt szükségük, továbbá belépőt is kértek a mérkőzésre, illetve kedvezményes ellátást. Az angol sportrajongók utazásszervezője az az 1946-ban alakult Progressive Tours Ltd. volt, amelynek megbízhatóságát – a korszellemhez híven – mi sem bizonyította jobban, minthogy munkásokat utaztatott, például Párizsba, a Bastille lerombolásának évfordulójára (július 14.). A forrás szerint az Angol Kommunista Pártot és a Daily Worker nevű lapjukat segítette az angol munkások mérkőzésre történő utazása. Mindezen információkat az Angol Kommunista Párt központi vezetőségének tagja, Robert Stewart is megerősítette.
A csapatot a pályaudvaron Walter Winterbottom (1913–2002), az angol futballcsapat szövetségi kapitánya búcsúztatta. Katona János rendkívüli magyar követ jelentésében beszámol arról is, hogy a focistákat „hiénák” környékezték meg, vagyis külföldi csapatok szerződésajánlatokkal kecsegtették őket, ha nem térnek haza. A magyarok visszautasították ezeket. A csapattagokat „körülrajzották” az Angliában élő magyarok is, akik nagy valószínűség szerint rokonaiknak üzentek és csomagot küldtek.
A magyar válogatott odaútban és visszafelé is megállt a vonatúton egy-egy edzőmeccs miatt. November 21-én Franciaországban a CO Billancourt nevű csapatot 18:1-re verték. Sebes Gusztáv, a magyar csapat szövetségi kapitánya még az 1920-as években egy idényt ebben a klubban futballozott (amely egyébként a Renault-gyár csapata volt). November 28-án pedig egy másik párizsi külvárosi csapattal, a Malakoffal mérkőztek meg a magyarok, és 16:0-ra győztek.
A jelentős londoni győzelmet egykorúan propagandacélokra is felhasználták: az iratok a korszak hivatalos kifejezésmódjának megfelelően mind az angliai mérkőzést, mind az ezt követő budapesti barátságos mérkőzést a kapitalizmus feletti győzelemként jelenítették meg. Erre fél évvel később, 1954. május 23-án került sor 85 500 fő előtt. E célra még a Népstadion befogadóképességét is megnövelték. A magyar csapat ekkor 7:1 arányban brillírozott. A források a diktatúra lenyomatai is egyúttal: ugyanis az angol utazási irodának engedélyt kellett kérnie, hogy a budapesti meccsre egyhetes utazást szervezhessen. A korabeli budapesti humor szerint „az angolok egy hétre jöttek – és hét egyre mentek!
Az utókor számára a magyar foci hőskorszakának egyik csúcsteljesítményét jeleníti meg az 1953. évi mérkőzés, amire méltán lehetünk büszkék 60 év távlatából is. 1993 óta ez a nap az MLSZ jóvoltából a Magyar Labdarúgás Napja is.
hirado, M1, Hirmagazin.eu
