20.6 C
Budapest
2023. szeptember. 30. szombat

A magyar fiatalok szigorítanák a kábítószerek törvényi szabályozását

Dátum:

Megosztás:

A 15-29 éves magyarországi fiatalok komoly nemzedéki problémának tartják a kábítószerek elterjedését, ezért ha a szabályozás szigorítása vagy enyhítése lenne a kérdés, kétharmaduk a szigorítás pártján állna

– derült ki az Ifjúságkutató Intézet közvélemény-kutatásából, melynek eredményét hétfőn juttatták el az MTI-hez.

Azt írták, hogy az intézet év elején publikált jelentéséből, melyet ezer 15-29 éves magyar állampolgár személyes megkérdezésével készítettek, kiderült, hogy a nemzedéki problématérkép ötödik legjelentősebb eleme a drogok, kábítószerek és az alkohol elterjedése volt.

Székely Levente, az Ifjúságkutató Intézet igazgatója közölte,

a felmérésben azt vizsgálták, mit gondolnak a fiatalok, manapság mennyire lehet egyszerűen hozzájutni valamilyen kábítószerhez.

A megkérdezettek 13 százaléka szerint nagyon könnyű, további 31 százalék szerint pedig könnyű lenne drogot szerezni, ha akarna. Ugyanerre a kérdésre 2016-ban még 13 százalék válaszolta azt, hogy nagyon könnyen és további 23 százalék, hogy inkább könnyen hozzá tudna jutni valamilyen kábítószerhez.

A legfrissebb hírek itt!

Jellemzően a 20-24 évesek azok, akik egyszerűbbnek ítélik meg a hozzáférés esélyét, illetve a Dél-Alföldön és Észak-Magyarországon élő fiatalok – ismertette az igazgató.

A Drogkutató Intézet stratégiai igazgatója, Molnár István Jenő a közlemény szerint hangsúlyozta,

a szigorítás támogatottsága azt jelzi, hogy a fiatalok az őket érintő megannyi szorongás (Covid, háború, gazdasági helyzet) ellenére sem a kábítószerekben látják a kiutat, illetve még kevésbé szeretnék azt mindenki számára elérhetővé tenni.

A felmérés alapján az látszik, mintha képesek lennének a fiatalok megtartani józanságukat a ma jellemző legalizációs és egyéb fogyasztásra ösztönző trendek „médiában történő folyamatos promotálása ellenére is” – írták.

A legfrissebb hírek itt!

A kábítószerek törvényi szabályozásával kapcsolatban Székely Levente jelezte, a friss adataik szerint

„a fiatalok kétharmada szigorításpárti”.

Arra a kérdésre ugyanis, hogy „Ön inkább szigorítaná vagy enyhítené a kábítószerekkel kapcsolatos törvényi szabályozást”, 30 százalék válaszolt úgy, hogy jelentősen, további 38 százalék úgy, hogy inkább szigorítaná, ezzel szemben 21 százalék inkább, 4 százalék pedig jelentősen enyhítené a szabályozást.

Forrás

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a sajtoiroda@hirmagazin.eu e-mail címen.

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
weblap4u banner
Pannon Work

Kapcsolódó hírek

Váratlan dolgot tettek az oroszok éjjel, ez az ország sodródhat bele a háborúba

Lehetséges légtérsértést észleltek a román hadsereg radarjai péntekről szombatra virradó éjszaka, amikor Oroszország újabb légitámadást intézett a román...

Kiakadtak a rajongók Beckham tettén, amikor szájon csókolja 12 éves lányát, Harpert…

David Beckham ismét megosztotta a követőit legújabb videójával, amelyen szájon csókolja 12 éves lányát, Harpert. Éppen Victoria Beckham párizsi...

Milliókat keres ez a gyönyörű lány azzal, hogy a kerek fenekével lufikat robbant – fotó

Egy fiatal nő nem gondolta volna, hogy az egyik rajongója fura kérdéséből üzleti vállalkozást fog indítani, azonban mégis...

Egyre durvul a migránsőrület – képek, videó

Drótvágó, létra, bot, csőre töltött éles lőfegyver... – át akarnak jönni az illegális migránsok a kerítésen - írja...