Rubint Réka kaszált az Alakreformmal.

A május 31-ei leadási határidő előtt beérkeztek a Schobert család cégeinek adatai: Rubint Réka Alakreform Kft. nevű cégét néztük meg (arról, hogy a családfő cégének sorsa mi lett, itt írtunk), aminek nettó árbevétele 218 millió forint volt 2023-ban – ez az egy évvel korábbi 153 millióhoz képest közel 43 százalékos javulást jelent, és ezúttal még 31 milliós profit is társult mellé.

A cégnél 28 millió forint osztalékot fizettek ki.

Az alkalmazottak létszáma 4–5 fő közt változott, januárban és februárban még öt volt ez a szám, a márciusi adatok szerint már csak négyen dolgoznak Rubint cégénél, aminek ő a tulajdonosa és az ügyvezetője is. A bérekre több mint 13 milliót költöttek.

Rúzsa is jó évet zárt nagy profittal
Megnéztük Rúzsa Magdi Plagiguel Kft. nevű cégét is, ami a tavalyi évet 389 milliós árbevétellel zárta, közel 59 milliós profittal. Mint kiderült, „a 2023-as adózott eredményét osztalékként kifizeti.”

A cég tulajdonosa természetesen maga az énekesnő, aki alkalmazottakat nem foglalkoztat.

Erős éve volt, mert 2022-ben 170 milliós bevétele és 48 milliós profitot írhatott a neve mellé, tehát a 2023-as év 128 százalékos bevétel-növekedést jelentett számára gazdasági szempontból.

Kulcsár Edina bevételei némileg csökkentek
Kulcsár Edina (cégadatokban férje, Varga Márk vezetéknevét használja, azaz Varga Edinaként olvasható) három cégben érdekelt tulajdonosként:

a BeautyStation Kft.-ben (ami 74 milliós árbevétellel zárt az egy évvel korábbi 143 millió után, ezúttal 10 milliós profittal – a társaság osztalék kifizetésről nem döntött),
az Edina Kulcsár Kft.-ben (ez a cég 45 milliót produkált az egy évvel korábbi 81 millió után, most 20 milliós profittal zárva),
valamint a Megabeauty Kft.-ben, ami 2022-ben még mutatott életjeleket, ám tavaly nem volt bevétele.

Kép

Forrás nyomán

#celebek#jövedelmek#miavéleményed#monddmegte#tiktok#hirmagazin,

Hirmagazin.eu