A leukémia egy rettegett betegség. Voltaképpen ez nem más, mint a vér vagy a csontvelő rosszindulatú daganata, ami esetén eltérően termelődnek a vérsejtek.

Amikor már egyre több rákos sejt szaporodik el a szervezetben, akkor jelennek meg a kellemetlen fizikai tünetek. A betegség gyors lefolyású is lehet, de létezik olyan is, hogy ez a betegség hosszú éveken keresztül nagyon lassan betegíti meg a szervezetet. Azonban mindkét esetben vannak komoly tünetek, amelyeket nem szabad figyelmen kívül hagyni.

A leukémia egyik vezető tünete az állandó levertség, kimerültség és fáradtság. Ezek a tünetek gyakran a vérszegénység, a vörösvértestek hiánya miatt alakulnak ki. A fáradtsághoz extrém fizikai gyengeség is társulhat.

A fáradtság és az álmosság mellett megjelenhet a légszomj is. Még sokszor az is nehezére esik a betegnek, hogy átmenjen egyik helyiségből a másikba.

A leukémia egy másik tünete, ha a bőrön vérömlenyek, zúzódások keletkeznek még akkor is, ha az illető nem ütötte be sehová sem az adott testrészét. Ezek az ömlenyek az alacsony trombocitaszám és véralvadási problémák miatt jönnek létre.

Nemcsak külső zúzódás, hanem a belső szervek vérzési zavara, vérzékenysége is kialakulhat. Jelentkezhet fogíny- és orrvérzés is.

A leukémia másik tünete lehet, ha megduzzad az íny, illetve a fogíny gyakran vérzik. A beteg gyakran érez fájdalmat és furcsa, szorító érzést a szájában.

A megnagyobbodott lép is oka lehet az akut vagy a krónikus leukémiának. Ennek következménye az étvágytalanság, de úgynevezett korai jóllakottság is kialakulhat.

A leukémia gyakran okoz hasi diszkomfortérzetet, de a beteg éles fájdalmat is érezhet a hasában. A leukémiának nem gyakori tünete a láz és a hidegrázás, de azért előfordulhat.

Néha kialakulhat láz és különféle fertőzések, ami a legyengült immunrendszer miatt jön létre a leukémiában szenvedő betegeknél. A fertőzések miatt éjszakai izzadás is kialakulhat.

A leukémiás betegek gyakran számolnak be lüktető fejfájásról. A férfiak gyakran figyelmen kívül hagyják a gyakori fejfájást és nem fordulnak azzal orvoshoz.

Hirmagazin.eu

ElőzőAlvásproblémák enyhítésére, vagy megszüntetésére töltsd fel a szervezetedet vitaminnal!
KövetkezőMilyen tünetei vannak a női szívrohamnak?
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: [email protected]. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza