0.6 C
Budapest
2023. december. 7. csütörtök

A lejárt okmányoknak tényleg annyi csütörtök éjfélkor

Dátum:

Megosztás:

A MÁV és a Volán is figyelmeztet erre.

A lejárt okmányok csütörtökig használhatók a MÁV-Volán-csoport járatain, július 1-jétől, péntektől azonban a MÁV-Start, a MÁV-HÉV és a Volánbusz járatain is csak az érvényes igazolványokat fogadják el

– közölte a MÁV-Volán-csoport.

Emlékeztettek, hogy a járványügyi veszélyhelyzet május végével megszűnt, a kormány döntése értelmében a korábban lejárt okmányokat június 30-ig lehet a bérletvásárláshoz, az online vásárolt jegyekkel illetve a kedvezményes utazáshoz használni.

A MÁV-Volán-csoport is a hónap végéig fogadja el a 2020. március 11. és 2020. július 3. között, vagy 2020. november 4. és 2022. május 31. között lejárt hivatalos okmányokat, például személyi- és diákigazolványokat, jogosítványokat – tették hozzá.

Az online vásárolt, névre szóló jegyekkel történő utazás során is július 1-jétől már csak érvényes személyi okmánnyal lehet a személyazonosságot igazolni – hívták fel a figyelmet.

Közölték azt is, a Magyar Államkincstár által – például nagycsaládosok, fogyatékkal, tartós betegséggel élők számára – kiállított hatósági igazolványokkal is igénybe vehetők utazási kedvezmények. Ezeken a kártyákon a hatályossági dátum jelzi az érvényesség végét, ha ez a dátum már elmúlt, az igazolvány júliustól szintén nem érvényes – fűzték hozzá.

Akik utazási utalvány alapján utaznak kedvezményesen (nyugdíjasok, ellátottak, közalkalmazottak), fontos odafigyelniük arra, hogy júliustól már csak a jelenleg érvényes, 2022-ben kiállított utalványukat használják, a korábbiak ugyanis június 30-ával érvényüket vesztik.

Teljes árú bérletet, Budapest-bérletet is csak érvényes személyi okmánnyal (személyi igazolvánnyal, útlevéllel vagy kártyaformátumú jogosítvánnyal) lehet vásárolni – írták.

Nyitókép: MTI/Máthé Zoltán

infostart

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
weblap4u banner
securiton-tűzvédelem

Kapcsolódó hírek

Scott Adkins: Tökéletes célpont 2 – videó

A második részben is folytatódik az embervadászat. Ezúttal Burma dzsungeleiben és Thaiföldön. A visszavonult harcmûvész Wes Baylor (Scott Adkins),...

Videóra vettek egy horrorisztikus keddi gázolást Solymáron, keresik a sofőrt

A német rendszámú BMW-s sérült kocsival, fékezés nélkül hajtott tovább. A rendőrség a lakosság segítségét kéri. Két embert gázolt...

A babérlevél antioxidánsként segíti a vesék egészségét

Napjainkban is sokan használnak a húsételek készítésekor, sütésekor babérlevelet. A kutatási eredmények azt mutatják, hogy nagyon sok előnnyel...

Konyhai- és háztartási gépeket adományoztak rászorulóknak! Nemes cselekedet, köszönjük a rászorulók nevében is!

Nélkülöző családok juthatnak a mindennapi életet megkönnyítő készülékekhez Budapest, 2023. december 6. – Konyhai kisgépeket adományozott a Sencor magyarországi...