Minden idők legnagyobb hirogénbomba-kísérletét 1961. október 30-án, ma 56 éve hajtotta végre a Szovjetunió. A Cár-bomba nagyjából háromezerszer erősebb volt, mint a Little Boy névre keresztelt szerkezet, amit 1945. augusztus 6-án dobott le az Amerikai Egyesült Államok Hirosimára. Míg a japán városban legalább százhatvanezer ember halt meg a támadás után, a szovjet akció nem követelt emberéleteket.
A 21. század sem kezdődhetett erőfitogtatás nélkül: szeptember 3-án Észak-Korea valószínűleg eddigi legnagyobb erejű kísérleti atomrobbantását hajtotta végre, immár hatodszor, amely legalább tízszer akkora erejű volt – száz kilotonnás –, mint a tavaly szeptemberben felrobbantott ötödik, a dél-koreai és a japán földrengéstani intézet, valamint a szöuli nemzeti egyetem egyik nukleáris mérnök-professzora szerint.
Dél-Korea szakemberei szerint ez azt jelenti, hogy Észak-Koreának immár olyan atombombája van, amely képes egy egész várost is lerombolni.
Óriási pusztítást okozott a „kisfiú” és a „kövér ember”
Összehasonlításképp, ehhez hasonló bombázást az amerikai erők hajtottak végre Hirosimában és Nagaszakiban 1945. augusztus 6-án és 9-én, azonban nagy különbség, hogy a Little Boy és a Fat Man névre keresztelt bombák hozzávetőleg 15-20 kilotonnásak voltak, tehát ötöd akkora pusztítást végeztek, mint az a hidrogénbomba tudna, amit legutóbb Észak-Korea tesztelt. Ennek ellenére így is hatalmas pusztítást okoztak Japánban.
A bombázások utáni négy hónapban Hirosimában kilencven-százhatvanezer, Nagaszakiban hatvan-nyolcvanezer ember hunyt el a bombázások hatásainak következtében, legalább felük a bombázások napjain. A következő hónapokban számtalan ember halt bele a sugárbetegségbe, az égési sérülésekbe vagy a sugárzás következtében kialakult egyéb betegségekbe.
A második világháború rombolását azonban a Szovjetunió abszolút nem vette intő jelnek. A hidegháborús fegyverkezési verseny a Szovjetunió és az Amerikai Egyesült Államok között zajlott, nagyjából a második világháború végétől 1991-ig, a Szovjetunió széthullásáig.
A cárnál nincs halálosabb fegyver
A nagyhatalmak rivalizálásának köszönhetően a valaha megépített legnagyobb hatóerejű atomfegyvert az 1950-es évek közepén fejlesztették ki, és 1961. október 30-án a Novaja Zemlja északi részén lévő nukleáris kísérleti telep fölött, négyezer méter magasságban robbantották fel. A hatalmas tűzgömb elérte a földfelszínt, és kis híján a bombát kioldó repülőgépet is.
A fényhatás több mint ezer kilométerről is látható volt, így Finnországban is észlelték. A hőhatás akkora volt, hogy még száz kilométeres távolságban is harmadfokú égési sérüléseket okozott volna. A robbanáskor kialakult gombafelhő hatvannégy kilométer magasra emelkedett, a szeizmikus lökéshullámok háromszor kerülték meg a Földet.
Egy, a tesztben részt vevő férfi nagyon fényes villanást látott a védőszemüvegén keresztül, és arról számolt be, hogy a hőhullám hatásait még 270 kilométerről is lehetett érezni.
„Hihetetlen, szürreális és természetfeletti”
Egy operatőr a robbanásról a következőképp fogalmazott: „A repülőgép alatti és a távolban lévő felhők felragyogtak az erős villanástól. Mint egy fénytenger, úgy terültek el a géptest alatt, még a felhők is tündököltek és áttetszővé váltak. Abban a pillanatban a repülőnk kiemelkedett két felhőréteg közül, és az alattunk lévő résen keresztül egy hatalmas, fényes, narancssárga gömb tört fel. A gömb erős volt, olyan, akár a Jupiter. Lassan és csendesen kúszott felfelé… Ahogy áttörte a vastag felhőréteget, úgy nőtt egyre nagyobbra. Úgy tűnt, mintha az egész Földet magába akarná szippantani. A látvány hihetetlen volt, szürreális, és természetfeletti.”
Egy másik megfigyelő, aki messzebbről látta az eseményeket, úgy fogalmazott: egy erős fehér villanást láttunk a horizont felett, majd jóval később hallottuk csak a távoli, semmivel össze nem téveszthető és erőteljes robbanást, mintha a Föld szakadt volna ketté.
Ekkora pusztításra nincs szükség
A fejlesztés során még Nagy Ivánnak nevezték a bombát, a Cár névre nyugaton keresztelték át. Hivatalos szovjet típusjelzése AN602 volt, de ismert az RDSZ–202 jelzés is. A bombát egyébként alapvetően százezer kilotonnásra tervezték, azonban mivel ebben az esetben a robbanáskor jelentős radioaktív csapadék keletkezett volna, és mivel szállítani sem tudták volna, végül feleakkorára tervezték.
Mire elkészült, a bomba olyan nagy és nehéz volt, hogy a szállítására rendelt Tu–95 bombázót át kellett építeni, hogy a szerkezete elbírja a közel harminctonnás monstrumot, amely teljes egészében el sem fért a bombatérben, így azt a törzsbe félig besüllyesztett állapotban függesztették a gépre.
A bombát mérete – hossza nyolc, átmérője két méter volt, tömege mintegy 27 tonna – és óriási hatóereje miatt éles bevetésre nem lehetett használni. A gyakorlatban nincs akkora célpont, amelynek megsemmisítéséhez ekkora pusztító erőre lenne szükség.
Ha egy Cár-bombát bevetne valamelyik nagyhatalom Magyarországon, akkor annak 50 ezer kilotonnás – ötszázszor erősebb, mint amivel legutóbb Észak-Korea kísérletezett – ereje gyakorlatilag mindent elpusztítana Budapesten, sőt, valószínűleg egész Pest megyében, a hőhatás miatt pedig még Székesfehérváron, Dunaújvárosban vagy Esztergomban is harmadfokú égési sérüléseket okozna az embereknek.
forrás: Hirado.hu/Foreign Policy/honvedelm.hu
