A modern kor titkos katonai kísérletei – éppen a titkosságuk miatt – mindig tág teret adtak a különféle összeesküvés-elmélet-szerű találgatásoknak.
Az újkori történelem nagy konfliktusai közül a második világháborút tekinthetjük az első olyan nagy fegyveres összecsapásnak, amelyben a haditechnika fejlettsége kiemelkedő szerepet játszott a szemben álló ellenséges nagyhatalmak erőviszonyainak alakulásában. Ezt felismerve a hadviselő felek, különösen a náci Németország, az Egyesült Államok és Nagy-Britannia olyan, korábban még soha nem látott forradalmian új haditechnikai fejlesztésekbe kezdtek, amelyek eredményei nemcsak a világháború menetét, hanem az azt követő évtizedek fegyverkezési versenyét is döntően befolyásolták. Elég csak a hadászati ballisztikus rakétákra, a radartechnológiára, a sugárhajtású repülőgépre vagy éppen az első nukleáris fegyverekre gondolni, amelyek mind a második világégés „termékei”. A második világháború éveiben születtek meg az elektronikus hadviselés alapjai is, amelynek az úgynevezett Philadelphia-kísérlet mind a mai napig az egyik leginkább vitatott fejezete. Még nagy sikerű mozifilm is készült a rejtély alapján, a megdöbbentő időutazást bemutató „A végső visszaszámlálás”.
Egy titkos kísérlet, aminek a láthatatlanság volt a célja
1941. december 7-én a Japán Császárság hadüzenet nélkül megtámadta az Egyesült Államokat. A Hawaii-szigeteki Pearl Harbor – az amerikai csendes-óceáni hadiflotta központi bázisa – ellen vezetett légitámadás következményeként Franklin D. Roosevelt elnök másnap, a Kongresszus előtt megtartott beszédében bejelentette, hogy a „gyalázat napja” miatt az Egyesült Államok hadat üzen Japánnak. Az amerikai hadüzenettel a második világháború globális konfliktussá vált, amelynek – az Egyesült Államok szempontjából -, a Csendes-óceán lett az egyik legfontosabb hadszíntere.
A japán támadás időpontjában az Egyesült Államok haditengerészete még jelentős mennyiségi – és részben minőségi – hátrányban állt a császári flottával szemben. Éppen ezért az amerikai haditengerészet már 1942 elejétől intenzív fejlesztésekbe kezdett e hátrány felszámolása, illetve a japán flottával szembeni döntő erőfölény kialakítása végett.
E TÖREKVÉS SZÁMOS IGEN ELŐREMUTATÓ HADITECHNIKAI FEJLESZTÉSBEN ÖLTÖTT TESTET.
A radartechnikában és az ehhez kapcsolódó elektronikus hadviselési eszközök kifejlesztésében az Egyesült Államok rövid időn belül behozhatatlan előnyre tett szert a Japán Császársággal szemben.
Az ezzel összefüggő haditechnikai kutatások egyike a flotta felszíni egységeinek „láthatatlanná” tételével kísérletezett. Az 1942 végén elkezdett szupertitkos fejlesztés a Project Rainbow, vagyis a Szivárvány-projekt kódnevet kapta. A fejlesztők 1943 májusára álltak készen az általuk konstruált berendezés, egy nagy teljesítményű mágneses rezonátor kísérleti tesztelésére.
Zöldes ködben tűnt el a romboló, a fedélzetén tartózkodók sugárban hánytak, néhányuknak pedig nyomuk veszett
A Szivárvány-projekt kísérleti tesztjének elvégzésére – amihez állítólag személyesen Roosevelt elnök adott engedélyt – 1943. október végén került sor a philadelphiai hajógyárnak a haditengerészet számára átadott és lezárt területén. A kísérlet „alanyának” az U. S. Navy DE-173-as hadrendi számú 1300 tonna vízkiszorítású rombolóját, az USS Eldridge-t szemelték ki. A Cannon-osztályú romboló vadonatúj hadihajónak számított, amit közvetlenül a kísérlet elvégzése előtt, 1943. július 25-én adtak át a haditengerészetnek és augusztus 27-én lépett szolgálatba.
A rendkívül hiányos (és kétes eredetű) forrásokra figyelemmel nem rekonstruálható egyértelműen, hogy mi lehetett az állítólagos kísérlet valódi célja: a hajó „lopakodóvá”, vagyis az ellenséges radarok számára észlelhetetlenné, vagy pedig valóságos optikai láthatatlanná tétele. A „Project Rainbow-t” kész tényként kezelő összeesküvés-elmélet hívői között megoszlik ebben a vélemény, csak egyvalamiben értenek egyet: a kívánt hatást egy olyan készülékkel kívánták elérni, amely roppant erős mágneses mezőt generál. A jól értesültek szerint az USS Eldridge-t még a kísérlet elvégzése előtt számos ismeretlen funkciójú berendezéssel szerelték fel.
A tesztre 1943. október 28-án került sor a philadelphiai hajógyár lezárt, és a haditengerészet által műveleti területté nyilvánított részén. A romboló fedélzetén ekkor száz tengerész tartózkodott. Amikor a generátort elindították, az állítólagos szemtanúk szerint az USS Eldridge először zöldes-sárgás színű ködbe burkolózott,
MAJD A ROMBOLÓ KONTÚRJAI FOKOZATOSAN ELTŰNTEK MIND A RADARKÉPERNYŐKRŐL,
mind pedig az inspektorok szeme elől. E források szerint a hadhajó mintegy 10-14 másodpercig maradt láthatatlan. A generátor leállítása után a romboló ismét láthatóvá lett, ott állt teljes életnagyságában az eredeti horgonyzóhelyén.
A kísérletben részt vett és a fedélzeten tartózkodó tengerészek erős fejfájásról, illetve visszatérő hányingerről panaszkodtak, jó néhányan csonttörést szenvedtek el, és nem volt teljes a létszám sem: páran egész egyszerűen eltűntek a legénység tagjai közül.
Furcsa halált halt az ügyben nyomozó fizikus
Akadtak azonban más további furcsaságok is az 1943. október végi kísérlettel kapcsolatban. Amikor ugyanis a USS Eldridge zöldes ködbe burkolózva eltűnt a philadelphiai dokkban figyelő szemek elől, pár másodpercre viszont megjelent a 400 kilométerre távolabb fekvő norfolki haditengerészeti bázis radarján, illetve a közelben tartózkodó SS Andrew Furuseth kereskedelmi gőzös elképedt legénységének a szemei előtt.
A hátborzongató kísérlet után a USS Eldridge legénységének tagjai közül sokan hosszú hónapokon át visszatérő rosszullétről panaszkodtak. Úgy tűnt, hogy a kísérletet végző haditengerészeti kutatócsoport
VALAMI OLYAN ISMERETLEN ERŐHATÁST SZABADÍTOTT KI SZELLEMKÉNT A PALACKJÁBÓL,
amit nem tudtak sem értelmezni, sem pedig kezelni. A U. S. Navy illetékesei ezért a további tesztek leállítása mellett döntöttek – legalábbis a Philadelphia-konteó hívei szerint. A furcsa történetről először Morris Jessup fizikus és csillagász – nem mellesleg amatőr ufó-kutató – tájékoztatta először a közvéleményt az 1950-es évek derekán.
Jessup egy bizonyos Carl M. Allende néven bemutatkozó férfitől hallott először a USS Eldridge esetéről, aki azt állította magáról, hogy a kísérlet idején a romboló tengerészeként a hadihajó fedélzetén tartózkodott. Morris Jessup felvette a szálat, és kiterjedt magánnyomozásba kezdett. A haditengerészeti hivatalokat ostromló fizikus azonban mindenhol az elutasítás falaiba ütközött. Az Egyesült Államok haditengerészetének hivatalos álláspontja szerint az Office of Naval Research (ONR), vagyis a U. S. Navy kutatási irodája sohasem foglalkozott a láthatatlanságra vagy teleportációra vonatkozó kísérletekkel.
Más kérdés, hogy az ONR-t csak a Philadelphia-kísérlet után három évvel később, 1946-ban állították fel. Jessup a sorozatos elutasítások ellenére a nagy nyilvánosság előtt kijelentette, hogy a kutatásait még azon az áron is tovább folytatja, ha az élete veszélybe kerülne ezáltal. Jessup-ot 1959-ben holtan találták a floridai házában. A hivatalos vizsgálat szerint öngyilkos lett, bár az elgondolkodtató, hogy az öngyilkosságnak meglehetősen furcsa módját választotta: az orvosszakértői jelentés szerint ugyanis egy gumicsövet vett a szájába, amelynek másik végét a járó motorú autója kipufogócsövére erősítette.
Hollywood fantáziáját is megmozgatta az eltűnt romboló története
Jessup nagy port felvert öngyilkossága után többen is indíttatva érezték magukat, hogy megszólaljanak a Philadelphia-konteó ügyében. William S. Dodge, az SS Andrew Furuseth fedélzetmestere azt állította a sajtó képviselőinek,
HOGY A KÉRDÉSES NAPON SEMMIFÉLE ROMBOLÓ NEM TŰNT FEL A GŐZÖSÜK MELLETT.
De külön kérés, illetve megkeresés nélkül az Egyesült Államok Hajózástörténeti Központja (US Naval Historcical Center, NHC) is megszólalt az ügyben. Az NHC közleménye szerint a USS Eldridge már csak azért sem vehetett részt 1943. október végén semmiféle kísérletben Philadelphiában, mert szeptembertől november elejéig az Atlanti-óceánon látott el konvojkísérői harcfeladatot.
A USS Eldridge históriáját két világhíres oknyomozó, Charles Berlitz és William Moore dolgozta fel a legrészletesebben, 1978-ban megjelent munkájukban. (Berlitz a Bermuda-háromszögben történt rejtélyes eltűnések feldolgozásával szerzett magának hírnevet, a szerk.) A Philadelphia-konteó a filmvilág fantáziáját is megmozgatta; a népszerű X-akták sorozat Dod Kalm című epizódját ugyanúgy a USS Eldridge története ihlette meg,
MINT A NAGY SIKERŰ, 1980-BAN BEMUTATOTT VÉGSŐ VISSZASZÁMLÁLÁS (FINAL COUNTDOWN) CÍMŰ MOZIFILMET,
amelyben egy titokzatos elektronikus vihar a szupermodern USS Nimitz atommeghajtású repülőgép-hordozót, fedélzetén az akkori idők legkorszerűbb F-14 Tomcat szuperszonikus vadászaival, egyenesen 1941. december 7.-ére röpíti vissza a jelenből, közvetlenül a Pearl Harbor megtámadására készülő japán flotta közelébe.
